Pesti Srácok

Miért pont húsvétkor őrülnek meg? – A latexőrültek és a fetisiszták Európa-szerte kifejezetten a nagyhéthez igazítva tartják fesztiváljaikat

null

Áldozati pózban követel magának láthatóságot az LMBTQ-csoport húsvét alkalmával is, miközben ugyanezen ünnep számukra a buliszezon kezdetét jelenti csupán, így Európa-szerte latex- és fétisfesztiválokat szerveznek. Mindegyikben az a közös, hogy kifejezetten a húsvétra telepedett rá.

Váratlan egybeesés, hogy idén húsvét vasárnapja egybe esik a transzneműek láthatóságának nemzetközi napjával. Az ünnepet 2009-ben találta fel egy transznemű aktivista, arra reagálva, hogy volt ugyan már egy másik ünnepük is, a Transzneműek Napja, de utóbbi egy szomorú esethez, egy transznemű meggyilkolásához kötődött, akartak tehát egy másikat is, amely boldogságot sugároz. Az ötletet az amerikai kormányzat annyira jónak tartotta, hogy Joe Biden amerikai elnök 2021-ben hivatalos ünneppé nyilvánította az eseményt, felszólítva minden amerikait, hogy csatlakozzon a transzneműek egyenlőségéért folytatott harchoz. A mozgalmi ünnepet számos, nemcsak amerikai városban tartották, illetve fogják idén is megtartani, például Európában is. Így nem lesz meglepő, hogy egy húsvéti körmenet esetleg beleszalad a transzneműség láthatóságát ünneplő csoportba.

Fétisfeszt Berlinben

Hogy miért pont a latex ünnepe esik egybe LMBTQ-éknál a húsvéttal, azon lenne mit gondolkodni

PestiSracok facebook image

Bár hasonló egybeesés nem minden évben adódik, az ugyanakkor kijelenthető, hogy az LMBTQ-lobbi, ahogy minden másra, úgy a húsvétra is rátelepedett, rászervez. A közösség számára ugyanakkor a láthatóság állandó hívószó, szó sincs ugyanis a keresztény ünnepbe való bekapcsolódásról, pusztán arról, hogy egy keresztény ünnep újabb alkalmat szolgáltat a bulizásra, a láthatóságra. A húsvét mint ünnep a maga jelentésében már nem számít, az pusztán egy szó maradt, amelyre egy újabb önmutogató eseményt lehet építeni, gyakran ráadásul éppen a kereszténység értékeivel szembemenő módon. Különben akár mókás példa is lehetne erre az a rendszeresen éppen húsvétra időzített berlini esemény, amelynek már a neve is árulkodó: Berlini bőr- és fétis hét. Mikor máskor is legyen ilyen, mint éppen húsvétkor. Mint a rendezvény magát hirdeti,

Városszerte lesznek az egész húsvéti készülődés alatt bulik, ahol biztonságos és konszenzusos környezetben fedezhetik fel „érdeklődésüket” a résztvevők, de jól megférnek egymással a szkinhedek is, a melegek is és mindenféle más, bőrcuccokba öltözött emberek.

Fétisfeszt Spanyolországban

De aki melegebb vidékre vágyik, annak akad kevésbé ruhacentrikus fétisfesztivál például a spanyolországi tengerparton, a Costa del Solon. Van ugyanakkor Matrix Húsvéti Fesztivál Torremolinoson is kifejezetten a Nagyhéthez, a „Semana Santa”-hoz időzítve. A szervezők itt arra hívják fel a figyelmet, hogy számukra

Valamiért jellemzően meleg fétisfesztivál van Párizsban is a húsvét idejére időzítve. A latexfeszten városzerte indulnak rendezvények, ahol szabad a csók, de csak fétises dresszkódban. London meleg húsvéti hétvégét ünnepel, szintén számtalan vadabbnál vadabb partyt szervezve.

Fétisfeszt Párizsban

Transznemű testvérek esete a feltámadással

És a sort csak sorolhatnánk. Ehelyütt idézzük fel egy bizonyos Rachael Wardnak, az amerikai United Church of Christ egyház egyik vezetőjének üzenetét, aki a húsvét és a transzláthatósági nap egybeesésének kapcsán arról ír:

A húsvéti latex és melegfesztiválok a bizonyíték arra, hogy nem kénytelenek. Sőt, lassan a húsvét is LMBTQ-buli lesz csupán.

Vezetőkép: gaytravel4you.com