Ha majd a nyarunknak vége – Avagy miért lenne jó, ha ezúttal tévednénk
2022. február elején írtam egy cikket arról, hogy miért nem lesz orosz-ukrán háború. Pontosabban nyílt konfliktus, hiszen már a 2014 utáni eseményekre is háborúként hivatkoztam. Tévedtem és nem szégyellem, hiszen a konfliktus eszkalálódását akkoriban még a CIA sem tudta megjósolni, pedig ők rendszeresen megnyerik a ki tud többet Kelet-Európáról versenyt (talán az egyetlen, aki már akkor jól látta, hogy mi várható az Jurák Kata kolléganőm volt, aki több cikkben is felvázolta a forgatókönyvet, de az alábbiakban sajnos most ő is egyet ért velem). Azóta a környezetemben mindenkitől azt hallom, hogy ne tippeljek arról, mit hoz a geopolitika, mert mindig az ellentéte valósul meg annak, amit mondok. Nagyon remélem, hogy ebben a cikkben is tévedek.
Az önbeteljesítő jóslatok természetüknél fogva általában pesszimisták. Az ember addig mondja magának valamiről, hogy nem sikerül, hogy a végén éppen a hozzáállása miatt bukik el. Nagyon ritka, eset, hogy valami pozitívat sulykolunk magunkba. Ilyen az emberi természet, mindennek egyetlen jó oldala, hogy néha tudunk kellemesen csalódni. Sajnos a geopolitikában nagyon ritka eset az, mikor jobban fordul a kocka, mint vártuk.
Mi propagandisták azt is szoktuk mondani, hogy Orbán Viktornak ha egy kérdésben éppen nincs is igaza, idővel igaza lesz. A kormányfő pedig egyre keserűbb szcenáriókat vázol fel a legutóbbi interjúiban a háborús eszkalációra vonatkozóan. Minderre rátesz egy lapáttal Alexander Vucsics egy bajor lapnak adott interjúja, melyben két lehetséges opciót vázolt fel: mielőbbi tűzszünet Ukrajnában, vagy világháború három hónapon belül. Igen, konkrétan megnevezte az időpontot.
Mi lesz velünk, ha a nyarunknak vége
Eltekintve attól, hogy drága a lángos, senki nem jár a Balatonhoz, ahol már most nem kapni helyet a szabadságunk idejére (tudom, nem lesz szabadság, vigyem a laptopot és nézzem a híreket, a legjobb az lenne, ha operatőrt is vinnék), egyelőre úgy néz ki, nyugodt nyarunk lesz. Lementek a választások, a fronton nincs akkora változás, ami felkeltené a figyelmünket és még az USA-ban is elcsendesedik a kampány ilyenkor. Érdemes viszont felkapni a fejünket az olyan kijelentésekre, mint, amit fentebb idéztünk Vucsicstól. Ha ugyanis a nagy nyilvánosság előtt nem is, de a háttérben egyre durvább kijelentések érkeznek a háborúról.
A szerb elnök interjúja mellett a NATO vezetői is elejtenek ezt azt. Például Stoltenberg szerint több nukleáris fegyvert kellene elhelyezni az európai tagállamokban. Erre a Kreml mindössze annyit reagált, hogy ők nem beszélnek az atomfegyverekről, ha nem muszáj, de "nagyon figyelnek". Ez annak tükrében, hogy pár hete ukrán dróntámadás ért egy orosz információs központot, ami éppen arra szolgált, hogy idejében jelezzen egy esetleges atomtámadásról enyhén szólva is tragikomikus.
Persze, Oroszország nem csak egy ilyen központtal rendelkezik, és még ez sem semmisült meg teljesen, de az, hogy a hasonlókat támadás érhet, és Ukrajna már meg is kapta a felhatalmazást arra, hogy Oroszország területén hajtson végre támadásokat, nem vetít előre kellemes kilátásokat. Annak ugyanis, hogy eddig megtiltották Kijev számára a hasonló támadásokat éppen ez az oka: a kölcsönös megsemmisülés elve azt is jelenti, hogy minden akciót reakció követ, ha pedig Moszkva fenyegetve érzi nukleáris elrettentő erejét, akkor használni fogja azt. Amint Putyin 2018-ban kijelentette:
Egy atomháború azt jelentené, hogy Oroszország mellett a világ is megsemmisül, de mit ér a világ Oroszország nélkül?
De ne szaladjunk ennyire előre, a rakékák még a földben pihennek, meg a Kuba mellett dekkoló orosz tengeralattjárók fedélzetén. A nukleáris konfliktust minden bizonnyal megelőzi egy konvencionális összecsapás. Egy olyan konfliktus, amiben mondjuk a NATO keleti szárnya úgy gondolja, hogy részt vesz Ukrajna légvédelmében, de ilyen senkinek nem jutna eszébe, ugye? Senkinek, kivéve a lengyeleket és a románokat, s bár tudjuk hogy ha csak róluk lenne szó, akkor a történelmi példák alapján az egyiket felosztják, a másik átáll, most nem csak róluk van szó.
A balti államok vezetői szinte napi szinten jelentik ki, hogy részt kívánnak venni a háborúban és nem ők az egyetlenek. Bár azt ki kell jelentenünk, hogy Macron történelmi tockosa után, amit a választáson kapott, legalább a franciák lehiggadtak. Mindennek fényében tehát elképesztően közel állunk egy világháborúhoz. Még abban az esetben is, ha kizárólag a keleti NATO-tagországok lépnek háborúba Oroszországgal, hiszen az oroszok konvencionális eszközökkel nem bírnának el a nyugati határukon sorakozó országokkal, ezért másképp reagálnának.
A ruszki reakció k***ott erős akció
Mi is lenne ez a reakció? Nos, az orosz nukleáris doktrína szerint, amint az ország belső területét támadás éri Moszkva jogot formál a nukleáris válaszcsapásra. Eddig nagyon türelmesen viselkedtek a határaikon (hivatalos határaikon) belüli ukrán támadásokra, de mi lesz akkor, ha egyszerre indulnak el feléjük a balti államok, a svédek, a finnek, a lengyelek Ukrajnán keresztül, a románok a Fekete-Tengeren? Alighanem elvesztik a türelmüket.
Putyin nem fiatal ember, és nem is őrült, de azt nem fogja eltűrni, hogy az ő regnálása alatt omoljon össze Oroszország. Inkább csinál posztapokaliptikus pusztaságot a határ mentén.
Ami minket illet
Egyelőre úgy néz ki, Orbán Viktor megcsinálta azt, ami Horthynak és Tiszának nem sikerült: garanciákat kapott arra, hogy ha eszkalálódik a konfliktus, nem kell részt vennünk benne, és nem adunk lehetőséget arra, hogy Magyarországot felvonulási területnek használják. Azonban a NATO-főtitkár és a magyar kormányfő megbeszélésének van egy nagyon érdekes mellékszála, amire túl kevesen kapták fel a fejüket: nem Stoltenberg kijelentéseiben nem volt ott a "ha".
Nem arra kaptunk biztosítékot, hogy HA lesz NATO-akció Ukrajnában nem kell benne részt vennünk, hanem arra, hogy nem kell részt vennünk az ukrajnai NATO-akcióban. Ergo, egy ilyen lépés már szinte el is van könyvelve. Hogy mikor, azt nem tudjuk. Vagy nem mondhatjuk ki, hiszen továbbra is NATO-tagok vagyunk. Vucsics ellenben nem tagja a szövetségnek, ő elszólhatja magát...
Ami pedig azt illeti, hogy nem leszünk felvonulási terület egy atomháború esetén sokat nem jelent. Ellenben a megbeszélésnek van még egy hozadéka, az orosz hírportálok természetesen ismét kijelentették, hogy a miénk az egyetlen épeszű európai vezetés. Amiben igazuk van. Azt is, hogy csak kérnünk kéne, és együtt uralnánk Európát, kéz a kézben, magyar-orosz két jó barát. Ebben már nincs igazuk. Arra pedig már inkább a kommentelők világítottak rá, akik kicsit bátrabban fogalmaznak, mint az újságírók, hogy hiába a garancia arról, hogy nem vonulnak rajtunk keresztül a csapatok, körbevéve "szövetségeseinkkel", bármikor megszállható ország vagyunk, de nyugodjunk meg: a csecsenek majd felszabadítanak az amerikai megszállás alól. Király, mint '44-ben...
Forrás: AA.com, Liner, DDGeopolitics; Fotó: Telegram (egy átlagos nap Avgyijivkában az ostrom alatt, de ki tudja hol készül ilyen kép ősszel)
