Pesti Srácok

Átírhatja Brüsszel terveit a német tartományi választás

Átírhatja Brüsszel terveit a német tartományi választás

Vasárnap délelőtt megnyíltak a szavazóhelyiségek és elkezdődtek a parlamenti választások két németországi tartományban, Szászországban és Türingiában. A szavazatok most azonban nem pusztán ennek a két tartománynak a jövőjéről döntenek, de befolyásolhatják a német országos politika elkövetkező éveit, sőt akár magát az Európai Unióra is hosszútávú hatással lehetnek, hiszen mindkét országrészben történelmi győzelmet arathat a jobboldal.

Az előzetes felmérések szerint mindkét németországi tartományban egyre inkább megmutatkozik az elégedetlenség a szövetségi kormánykoalíció politikájával és tetteivel szemben, aminek eredményeként a közvélemény-kutatások szerint Szászországban és Türingiában ma már kétség nélkül az Alternatíva Németországnak (AfD) a legerősebb párt, ezt követi a CDU, melléjük harmadikként pedig kezd felzárkózni a télen alakult Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) a maga 15-20 százalékával.

Az Infostart által idézett német felmérések lehetetlennek tartják, hogy a kormánypártoknak lehetősége legyen arra, hogy az AfD nélkül vigye végbe a tartományi kormányalakítást, ami ugyanakkor mind Szászországban, mind Türingiában hosszan tartó patthelyzethez vezethet. Szászországban 3,3, míg Türingiában 1, 7 milliót tesz ki a szavazásra jogosultak száma. A részvétel legszigorúbb feltétele a német állampolgárság, továbbá a 18. életév betöltése.

A szavazópolgárok este 18 óráig adhatják le voksukat, amit az ARD és a ZDF közszolgálati médiumok tudósításában szinte másodpercekkel később már követnek az első exit poll-eredmények, amelyek a korábban szavazatukat leadók, a választóhelyiségeket elhagyók megkérdezésén alapulnak. Az elmúlt évek választásai arról tanúskodtak, hogy az exit poll-adatok a szavazatszámlálás eredményeként többé-kevésbé megerősítést nyertek. Ami pedig a tényleges forgatókönyvet illeti, a késő esti órákban várható az ideiglenes végeredmény, amit hétfő kora délelőtt már a levélszavazatokat is tartalmazó hivatalos végeredmény közzététele követhet. Az érdeklődés rendkívüli, ami messze túlnyúlik a tartományi határokon.

PestiSracok facebook image

Általános az a vélemény, hogy mind Szászországban, mind Türingiában, szeptember 22-én pedig Brandenburgban olyan választásokról van szó, amelyek kimenetele rendkívüli hatással lehet a jövő őszi országos parlamenti választásokra és ezáltal az ország hosszabb távú politikai és gazdasági jövőjére. Ebből kiindulva meghatározó a hagyományos politikai pártok, a kereszténydemokrata CDU és a jelenlegi legerősebb kormánypárt, a szociáldemokrata SPD szereplése. De irányadó a másik két kormánykoalíciós párt, azaz a Zöldek Pártja és a liberális FDP eredménye is. A felmérések szerint különösen az utóbbira súlyos megpróbáltatások várnak. A két mai, illetve a szeptember 22-i brandenburgi választások kimenetele, a radikális jobb- és baloldali pártok várható előretörése ugyanakkor egybehangzó vélekedések szerint az Európai Unió jövőjét is jelentős mértékben befolyásolhatja.

Egyelőre azonban a szavazás napján is elsősorban arról folyik a találgatás, hogy a szászországi és a türingiaii választások eredményeként a két tartományban "ki kivel" alakíthat kormányt. Felmérések szerint csaknem teljesen kizárt, hogy a kettő közül bármelyikben is a jelenlegi, azaz Szászországban a CDU, Türingiában pedig a Baloldal Pártja által irányított koalíció maradjon hatalmon.Az AfD mindkét tartományban ebből a szempontból szinte "megkerülhetetlen", hacsak radikális baloldali partnere, a BSW helyette nem ajánlkozik "beugrásra".

A jobboldali párttal való esetleges kormánykoalíciót az összes hagyományos párt, mindenekelőtt a CDU és az SPD elutasítja, a Sahra Wagenknecht vezette új baloldali párttal ugyanakkor tartományi szinten az együttműködést nem tartják teljesen kizártnak. Az esetleges kooperációt ugyanakkor nagymértékben nehezítené, hogy mind a menekültválság kezelésében, mind Ukrajna támogatását illetően szögesen eltérnek álláspontjaik. Általános a vélemény, hogy az augusztus 23-i solingeni, egy illegális szíriai menekült által elkövetett, több halálos áldozatot követelő késes merénylet tovább erősítette nem csak az AfD, de a BSW esélyeit is. Ez is magyarázza, hogy noha már folynak a tartományi választások, a legtekintélyesebb médiumok közül egyik sem fogad arra, hogy Szászországban és Türingiában milyen kormányzat alakul.

Forrás: Infostart; Fotó: MTI/EPA pool/Martin Divisek

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.