Pesti Srácok

Egy miniszter tiltott találkozója is kellett a szélsőjobbos román elnökjelölt győzelméhez?

Egy miniszter tiltott találkozója is kellett a szélsőjobbos román elnökjelölt győzelméhez?

Újabb nap, újabb botrány Romániában. Az elnökválasztás első fordulós eredménye nem hagyja nyugodni a hatóságokat, pedig küszöbön a parlamenti választás és az elnökválasztás második fordulója is. Călin Georgescu-t most azzal vádolják, hogy nulla forintos kampányköltést jelentett a választási szervnek, holott a TikTok-botránya miatt közismert, hogy szórta a pénzt a platform influenszereinek, hogy kapjon egy kis reklámot. És ha ez nem lenne elég, egy román minisztert is vádolnak választási befolyásolással.

Most vasárnap rendezik a parlamenti választást, és jövő vasárnap az elnökválasztás második fordulóját Romániában. Elvileg. A gyakorlat viszont nem ebbe az irányba megy.

Miután Călin Georgescu nyerte meg az elnökválasztás első felvonását, sorra pottyannak ki a csontvázak a szekrényből, többek között csalás, tiltott politikai hirdetés, összejátszás és sikkasztás is befeketíti a szélsőjobboldali és egyben magyargyűlölő független jelölt nevét. Ráadásul már ellenfelét, a nyugati liberális jelöltet, Elena Lasconit is tisztességtelen szavazatvásárlással vádolják.

PestiSracok facebook image

A nulla forintos költség ugyanis finoman szólva sem állja meg a helyét, mivel Románia egyik legnagyobb politikai ügye, a TikTok botrány zajlik jelenleg, a jelölt és kampánycsapata olyan összegeket fizethetett ki közösségi médiás influenszereknek Georgescu magán- vagy kampányszámláiról, amelyeket nem továbbítottak az Állandó Választási Hatóságnak.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e tanúvallomások olyan influenszerektől, akik azt állítják, hogy fizettek nekik, és hogy ez lehet-e bizonyíték, Greblă így válaszolt:

A TikTok platform viszont nem sokkal később azt közölte, hogy az elmúlt hetekben nem talált bizonyítékot a romániai elnökválasztáshoz kapcsolódó titkos befolyásolási műveletre, sem pedig külső befolyásra.

Mindez azért is szembeötlő, mert hatósági vádak szerint Ivan Bogdan-Gruia kutatási, innovációs és technológiai miniszter október 3-án, a román elnökválasztás kampányidőszakának kellős közepén teljesen véletlenül éppen a TikTok központjának dublini központjában járt, hogy a platformot rábírja az elnök- és parlamenti választások előkészítésére.

Ivan Bodgan-Gruiának is köze lehet a választási csaláshoz. Fotó: Inquam Photos/ George Călin

És mindezt anélkül, hogy minderről tájékoztatta volna a Román Távközlési Hatóságot (ANCOM), a Román Audiovizuális Tanácsot (CNA) és az AEP-et.

– állítja Alexandru Jucan, a CNA elnöke. A tárcavezető ugyan megerősítette, hogy járt a platform írországi székházában, de csak mert meghívást kapott a cég átláthatósági politikáinak bemutatójára.

A Hírközlési Szabályozó Hatóság alelnöke, Pavel Popescu pedig már odáig ment, hogy a TikTok „nem megfelelő magatartása miatt” a platform felfüggesztését kérte a vizsgálat befejezéséig.

A

Politico azt írta

, az ügy miatt az Európai Bizottság találkozót szervez a román hatóságokkal és a TikTokkal.

Hogy ez a botrány meddig tart, azt még senki se tudja, de egy biztos: a kormányfői pozíció után az eddig stabilabbnak hitt elnöki rendszer is bukni látszik Romániában.

Pedig miközben 2012 óta csaknem húsz miniszterelnök váltotta egymást, harmincöt év alatt mindössze négy államfő nevét kellett megjegyezniük a választóknak. Kérdés, hogy a botrány után is folytatódik-e a tendencia.

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.