Pesti Srácok

Kegyelemdöfés a demokratáknak, mámor a bitcoinnak Trump győzelme

null

Soha nem látott értéke lett a bitcoinnak, miután Donald Trump megnyerte az elnökválasztást. A következő elnöki ciklus gyümölcsöző lehet az amerikai gazdaságnak, különösen az említett kriptovalutának, miután Biden alatt majdnem leállt a tőzsdekereskedelem.

Este fél 7-kor lépte át először a 84 ezer dolláros álomhatárt a bitcoin árfolyama, miután Donald Trump nyílt támogatásáról biztosította a digitális eszközöket és lényegében kriptopártivá vált.

Hogy a republikánus elnök miért támogatja a kriptovalutát, az annak is betudható, hogy az amerikai gazdaság és ezen belül a tőzsde mellett a bitcoin is sokat szenvedett a demokrata-kurzus alatt, így lényegében elhanyagolták a piacot, amely viszont támogatókat keresett maga mellé.

PestiSracok facebook image

A tőzsde elhanyagoltságát jól jellemzi, augusztusban akkora volt a pánik, hogy

A Bitcoin alakulása. Forrás: Pénzcentrum

A pánikhoz az is hozzájárult, hogy a júliusi foglalkoztatási jelentés szerint az Egyesült Államok munkanélküliségi rátája 4,3 százalék, majdnem 1 százalékponttal magasabb, mint az év elején volt.

Érdekesség, hogy bár a bitcoin nem gyengült akkorát a Biden-adminisztráció ámokfutása alatt, mégis a BitcoinBázis szerint a kampányban aszerint alakult az árfolyama, hogy éppen ki vezetett a közvélemény-kutatások alapján: amikor Trump népszerűsége a július 14-i merénylet előtt alacsony volt, zuhant a bitcoin értéke, viszont Biden visszalépése és Kamala Harris népszerűtlensége után rekorderősen mozgott. Így érkezünk el ahhoz, hogy

A Bitcoin tőzsdén kereskedett alapjai (ETF) rekord nagyságú, 1,38 milliárd dolláros napi beáramlást regisztráltak az elnökválasztás utáni napon, ami a kriptovaluta iránti folyamatos, megnövekedett intézményi keresletet mutatja. Ezzel Trump ígérete valósággá válhat: a világ „bitcoinfővárosa” lesz az Egyesült Államok, amely a tőzsdefelügyelet (SEC) vezetőjének, Gary Genlsernek a bukását is elősegítheti, akit sokan tartanak a térnyerés akadályozójának. Ráadásul a növekedésben az is segíthet, hogy Trump megígérte, hatvan százalékos importvámot ró a Kínából érkező termékekre, csökkentve ezzel a hagyományos részvények vonzerejét.

És ha ez még nem lenne elég, Ryan Lee, a Bitget Research vezető elemzője szerint

A bikapiac, vagyis az emelkedés tartós és jelentős időszaka november végétől a 2025 harmadik negyedévéig is kitarthat, ami tovább növelheti az árfolyamot, összhangban a korábbi Bitcoin felezések utáni növekedési ciklusokkal. A Bitcoin felezése (halving) ismert arról, hogy a Bitcoin árfolyamát felfelé tolja, amit a 2016-os és 2020-as ciklusok következetes mintázatai is alátámasztanak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.