Pesti Srácok

Tömegesen mondják le a Netflix-előfizetéseket a társalapító legújabb húzása miatt

null

Gondolom, senkit sem ér meglepetésként, ha azt mondom: Hollywood Kamala Harris mellett tette le a voksát. A woke-izmus zászlóshajójaként ismert Netflix társalapítója annyira elkötelezett, hogy nem kevesebb, mint hét millió dollárt tolt be Harris kampányába. Amikor a hír nyilvánosságra került, a felhasználók elkezdték tömegesen lemondani az előfizetésüket. Pontos számot nem ismerünk, de háromszor annyi előfizető mondta le a szolgáltatást, mint bármikor máskor az év folyamán - írja a Bloomberg.

A #CancelNetflix hashtag futótűzként pörgött a közösségi médiában, főként Trump-hívők részéről. A közönség olyannyira felháborodott, hogy sokan még azt is szívesebben néztek volna, ahogy a festék szárad a falon. Bár nem ez volt az első alkalom, hogy a Netflix beleállt egy politikai küzdelembe, ezúttal mégis az "ez már sok volt" reakciót sikerült kiváltani.

Netflix korábban milliárdokat költött a „mindenkinek szóló” tartalmak előállítására. Viszont ha egy cég teljesen egyoldalú adományozással villog, a közönség azon fele, amely nem érzi magát megszólítva, távozik. Nem csoda, hogy Hastings bőkezű adománya után rekordmennyiségű előfizető döntött úgy, hogy mostantól máshol keres esti szórakozást.

Felmerül azonban a kérdés, hogy mégis hol éltek ezek az emberek az elmúlt években. A Netflix társalapítójának adománya közel sem okozott akkora kárt a jobboldalnak, mint a Netflix produkciói, ahol a nem-bináris plüssállatoktól kezdve a fekete jegesmedvékig szinte mindennel találkozhatunk. Nem véletlen, hogy a woke-izmus ezen foka azóta is a mémgyárak egyik fő célpontja.

PestiSracok facebook image

Netflix 1
Netflix 2
Netflix 3
Netflix 4
Netflix 5
Netflix 6
Netflix 7
Netflix 8
Netflix 9
Netflix 10
Netflix

Ajánljuk még