Pesti Srácok

Trump: Amerika aranykora most fog eljönni

null

Szerda reggel nyolc óra után a floridai eredményváró buliján mondott győzelmi beszédet Donald Trump. Beszédét azzal kezdte, hogy a Make America Great Again mozgalom egy történelmi mozgalom, majd kitért arra, hogy mostantól Amerika egyesítésén fog dolgozni. Arról is beszélt, hogyez egy olyan politikai győzelem, amit Amerika még nem látott korábban.

Trump megköszönte, hogy országosan is több szavazatot kapott Harrisnél, ami kapcsán azt mondta, hogy érzi az ország szeretét.

Megígérte a támogatóinak azt is, hogy nagyon boldoggá és büszkévé fogja tenni őket.

Trump beszélt arról is, hogy Szenátusban biztos a többsége, míg a Képviselőházban jelenleg úgy néz ki, hogy a republikánusoknak megmaradhat a többség. Megköszönte feleségének, Melania Trumpnak a segítségét, majd pedig családja többi tagjának is és természetesen köszönetet mondott , J.D. Vance-nek is. Vele kapcsolatban külön kiemelte, hogy a kampány alatt több, Trumppal balos tévécsatornának is interjút adott, ahol Trump szerint „kivégezte” őket.

PestiSracok facebook image

– mondta Trump Vanceről.

Ahogy várható volt sokat beszél Elon Muskról, akiről emondta, hogya hozzá hasonló zsenkire nagyon kell vigyázni.

Arról is beszélt, hogy most fog következni Amerika aranykora.

Fotó: MTI/EPA/Caroline Brehman

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.