Pesti Srácok

Candace Owens szerint Macron "nagymamája" igazából a "nagypapája"

null

Candace Owens a közösségi oldalán jelentette be, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy Emmanuel Macron még nem volt tizenhét éves mikor kapcsolatba került jelenlegi feleségével (akkori zongoratanárnőjével, alias Macron nagyi), de az amerikai újságírónő ennél nagyobb titokra is rátapintott, nevezetes arra, hogy Macronné igazából Macron bácsi, amit szintén bizonyítékai vannak. Valamire rátapinthatott, ugyanis a francia elnök azonnal jogi következményekkel kezdte fenyegetni.

Candace Owens pár napja kezdett nyomozásba a francia elnök feleségével kapcsolatban, minek során kiderítette, hogy Emmanuel Macron még csak 15 éves volt, mikor kapcsolatba került jelenlegi feleségével, ami bizony az akkori francia beleegyezési korhatár alatt van. Ennek kapcsán egy francia újságíró is felvette a kapcsolatot Owensszel, akitől állítólag azt is megtudta, hogy Brigitte igazából nem is Brigitte.

Az amerikai oknyomozóhoz befutott információk szerint ugyanis a francia first lady valójában first mister: Brigitte Macron ugyanis férfi. Amint erről Owens beszámolt X-oldalán, a francia elnöki hivatal azonnal jogi lépésekkel fenyegette meg, kapaszkodjanak meg, egy olyan e-mailben, amiben a fenyegetés mellett azért szépen kérték, hogy ne hozza nyilvánosságra az üzenetet:

PestiSracok facebook image

Az újságírónő azonban nem ijedt meg, és kijelentette, hogy Franciaországgal ellentétben az USA-ban még van szólásszabadság, és ha Macron az Egyesült Államokba érkezik, akkor riporterek hadserege fogja várni, majd YouTube-csatornáján részletesen beszámolt a levél tartalmáról:

Az e-mailben többek között megemlítették Tucker Carlsont és Alex Jonest is, mint akiknek szintén jogi lépésekkel kell szembenézniük, ha nyilvánosságra hoznak valamit Emmanuel és zongoratanára/tanárnője történetéről. Owens posztjára válaszul egyébként rengeteg "érdekes" üzenet született, egy-kettőben Brigitte nőiességét kérdőjelezték meg, mint az alábbi képen, ahol...fogalmazzunk úgy, kilóg a lóláb:

Ha egyszer észreveszik, többé nem tudják nem látni

A hírre természetesen lecsapott Alexandr Dugin is. Putyin ideológusa egy mémmel válaszolt, azzal a felirattal, hogy tényellenőrizték az ügyet és megállapították, hogy Brigitte Macron nem csupán más nemű, mint állítja, de más fajú is, majd megmutatott róla egy "fiatalkori képet", ami egy neandervölgyit ábrázol:

Owens a bizonyítékokat egyelőre még nem hozta nyilvánosságra, de a felszólító e-mailről szóló videójában kijelentette, hogy hamarosan bemutatja őket, amennyiben az elnöki hivatal nem ad hivatalos választ az állításokra.

Forrás: MTI/EPA/Reuters pool/Hannah McKay

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.