Pesti Srácok

Egy nemzet halála – 2. rész

null

A multikulturalizmus „előnyei” iránti szolgai rajongás több százezer fiatal lány megerőszakolásához vezetett Nagy-Britanniában. Ugyanez a multikulturalizmus iránti szolgai rajongás pedig azt jelenti, hogy a pakisztáni erőszaktevőket nem lehet hazaküldeni.

2. rész

PestiSracok facebook image

Abdul Rauf a Rochdale-ben működő pakisztáni nemi erőszak-bandának volt az egyik vezetője. Évtizedeken keresztül a brit rendőrség és a helyi hatóságok (egymást követő brit kormányok utasítására) szemet hunytak afelett a felgyülemlő bizonyítékhalmaz felett, mely abba az irányba mutatott, hogy pakisztáni nemi erőszak-bandák fiatalkorú, sebezhető, fehér lányokat drogoztak be, erőszakoltak meg illetve adtak-vettek. Amikor a nyomás egyre fokozódott e folyamatosan elkövetett szörnyű bűncselekmények miatt, a rendőrség végül kénytelen volt intézkedni. A megkésett rendőrségi intézkedés eredményeként letartóztattak néhány személyt, több esetben megtörtént a vádemelés, és el is ítélték a pakisztáni nemi erőszak-bandák néhány tagját. Ezeknek egyike volt Abdul Rauf.

Egy évtizeddel szabadulása után, várva állítólagos Pakisztánba való kiutasítására, Qari (olyan férfi, akit a mecsetekben alkalmaznak a Koránból való felolvasásra) Abdul Rauf továbbra is Rochdale-ben él és dolgozik, mintha semmi nem történt volna. És tényleg, semmi nem is történt. Abdul Raufot, a kiskorú lányokat megerőszakoló és adó-vevő pakisztáni banda vezérét az általa elkövetett bűncselekményekért mindössze hat év börtönbüntetésre ítélték. Rauf, aki saját elmondása szerint mélyen vallásos, zokogott a bíróságon, miközben bevallotta, hogy valóban: kiskorúval közösült. Védelmére annyit tudott felhozni, hogy szerinte a kérdéses kislány „úgy 30 évesnek” nézett ki. Egy másik kiskorú lányt pedig Rauf a tanúvallomások szerint hússzor vagy harmincszor is megerőszakolt. Raufot végül bűnösnek találták embercsempészet illetve bűnszövetkezetben gyermek ellen elkövetett közösülés vádpontokban, és hat év börtönre ítélték.

Ebből a hat évből mindössze két évet és hat hónapot töltött le.

Abdul Rauf (jobb oldanon)
Abdul Rauf (jobboldali kép)

De mi lett a brit igazságszolgáltatás azon fenyegetéseivel és ígéreteivel, melyek szerint a szörnyű bűncselekmények elkövetőjét ki kell utasítani az országból és vissza kell térnie Pakisztánba? Semmi.

Rauf jelenleg fellebbez a kiutasítás elrendelése ellen (immár harmadszorra szabadon engedése óta). A pakisztáni elkövetőt ugyan megfosztották brit állampolgárságától, de már két alkalommal a bevándorlási bírák ellehetetlenítették a brit kormány Rauf kiutasítására tett kísérleteit.
Mindezt arra tekintettel, hogy Rauf lemondott pakisztáni állampolgárságáról, és így ügyvédei arra hivatkozhatnak, hogy hontalan személy és ezért nem utasítható ki az Egyesült Királyságból.

Az ügyvédjei azzal is érvelnek, hogy Rauf Pakisztánba való deportálása megfosztaná magán- és családi élethez való jogától, melyet számára az Emberi Jogok Európai Egyezménye biztosít, melynek Nagy-Britannia is részese. Mivel Nagy-Britannia továbbra is tagja az Emberi Jogok Európai Bíróságának (amit gyakran ér kritika), a pusztán liberális ideológia által vezérelt ügyvédek kényelmes hatalmi helyzetben vannak. Ennek közvetlen és megjósolható következményeként az általuk képviseltek szintén kényelmes hatalmi helyzetben vannak.

És az eredmény a napnál világosabb. Egy olyan ember, aki gyermekeket erőszakol meg, egy olyan ember, aki mélyen vallásosnak vallja magát, de ennek ellenére minden további nélkül fiatal lányokat bántalmaz szexuálisan, olyan helyzetbe kerül, hogy ő diktál, nem pedig az az állam, mely neki állampolgárságot adott. Egy szörnyű bűncselekmények elkövetése miatt elítélt bűnözőt annak a liberális ideológiának a hívői hoznak nyerő helyzetbe, mely a bevándorlókat és migránsokat a bevándorlókat és migránsokat befogadó ország őslakosai fölé helyezi.

Ez aligha elfogadható, és ez mindenki számára egyértelmű. Ennek ellenére a társadalom szövetét és az igazságszolgáltatást ügyvédek hadának egy olyan ideológia iránti szolgai rajongása ássa alá, mely minden idegen kultúrát érinthetetlennek nyilvánít. Ezek az ügyvédek és mindazok, akik továbbra is támogatják a multikulturalizmus kudarcot vallott eszméjét, tudják, hogy az ő tehetős köreikben a gyermekeikre nem leselkedik az a veszély, amit az olyan állatszintű emberek jelentenek, mint Rauf. Ez a lenéző magatartás mindenki iránt, aki szerintük alacsonyabb rendű, mint maguk, ez a lenéző magatartás, melyet kiterjesztenek azokra is, akik elutasítják azt az ideológiát, mely megalázza a másoknak menedéket nyújtó befogadó közösséget, az egész társadalom vesztét okozhatja.

Abdul Rauf példájánál aligha van jobb ok a multikulturalizmus elutasítására. Egy ember, aki mélyen vallásosnak vallja magát, egy ember, aki annyira fél Istentől, hogy tárgyalásán nem mert a Koránra esküdni, hanem ehelyett mindössze „megerősítette”, hogy az igazat mondja, egy ember, aki ennek ellenére egymás után erőszakolt meg fiatal lányokat és védelmében arra hivatkozott, hogy azt hitte, idősebbek! De hát a nemi erőszak az áldozat korától függetlenül nemi erőszak!

Abdul Rauf a multikulturalizmus kudarcának tökéletes példája. Egy férfi, aki azért erőszakolhatott meg gyereklányokat hosszú időn keresztül következmények nélkül, mert a hatalom helytartói attól tartottak, hogy a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények feltárása rávilágítana a multikulturalizmus kudarcára. Egy ember, aki gyermekeket erőszakolt meg és adott tovább másoknak további erőszak elkövetésére.

És végül, de nem utolsósorban, egy ember, akinek az ügyvédjei minden lehetséges ideológiailag motivált eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy Abdul Rauf továbbra is ugyanott élhessen, ahol az áldozatai. Abdul Rauf kiutasítását azért akadályozták meg, mert ez tönkretenné családi életét és öt gyermeke édesapa nélkül maradna.

Abdul RAuf


Felesége és gyermekei – csakúgy, mint az egész brit társadalom, nem is beszélve áldozatairól – jobban járnának, ha az ideológiát végre félretennék, Abdul Raufot pedig kiutasítanák. Egymást követő brit kormányok a multikulturalizmus iránti szolgai rajongásukkal elárulták azt a társadalmat, melyet éppen védelmezniük kellene. A tömeges bevándorlás állítólagos előnyeivel kapcsolatos nyugati, liberális vélemények eredményeként brit közösségek ezreit hagyták cserben pont azok a szervezetek, melyek feladata e közösségek szolgálata lenne.

A multikulturalizmusba vetett vak hit pusztító problémákat idézett elő a nyugati társadalmak számára. Azonban a migránsok által elkövetett megrázó bűncselekményeken túl egy gyalázatosabb hatása is van mindennek. A nyugati kormányoknak a multikulturalizmus eszméje iránti vak és szolgai rajongása miatt a nyugati országok bíróságai immár teljes mértékben képtelenek érvényt szerezni a külföldi vagy külföldön született bűnözők kiutasításának.

Van itt egy egyértelmű tanulság mindannyiunk számára. Sosem ajánlatos semmilyen ideológia vak elfogadása, de amint látható Nagy-Britanniában és más nyugati országokban a bizonyos ideológiák iránti vak odaadás egy nemzet halálát okozhatja. Mivel megengedték a migránsoknak, sőt arra buzdították őket, hogy a saját szabályaik szerint éljenek egy befogadó nemzet keretén belül – mindezt a multikulturalizmus nevében –, a nyugati társadalmak most meglehetősen nehéz helyzetben találják magukat. A multikulturalizmus iránti szolgai, vak rajongás és odaadás a brit társadalmat jóvátehetetlenül megosztotta.

Nekünk, akik eddig elkerültük ezt a sorsot, tanulnunk kell mások hibáiból. Ez egy nagyon kemény figyelmeztetés.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.