Pesti Srácok

Most már Mark Zuckerberg is szélsőjobboldali, sőt egyenesen Putyin ügynöke

null

Azt ugye tudjuk jól, hogy aki Marxtól picit is jobbra helyezkedik el, az a tolerancia inkvizítorai szerint minimum náci, de lehet, hogy Putyin ügynöke. Így lett hazánkban Schiffer Andrásból fasiszta, és így válik most a ballib média szemében szélsőjobboldalivá Mark Zuckerberg. Igen, az a Mark Zuckerberg, aki nemrégiben bevallotta, hogy aktívan támogatta Biden 2020-as kampányát.

Mark Zuckerberg sosem volt igazán a mi oldalunkon. Mi sem jobb példa erre, hogy portálunk folyamatosan korlátozva van Facebookon. Sőt, nem csak mi. Zuckerbergék voltak azok, akik törölték Donald Trump platformját, de minden vele kapcsolatos álhírnek szabad utat engedtek.

Ők voltak azok, akik minden jobboldali hangot elhallgattattak, "álhír" címkét nyomva minden tényfeltárásra, miközben a saját tényellenőreik önmagukra hivatkozva kijelentették, hogy hazudunk. Az idők azonban változnak, így kerülhetett sor arra is, hogy Mark nyilvánosan beismerte, hogy keményen támogatták a demokraták kampányát.

Sőt! Azt is beismerte, hogy a tényellenőreik hazudnak. Aztán ennél is tovább lépett és elkezdték leépíteni a tényellenőröket, majd pedig bejelentette, hogy leállítják a multikulti programjaikat, és "nem hagyják, hogy a demokrata párt cenzúrázza a Facebookot, amit ezentúl a szólásszabadság platformjaként akarnak előre vinni". Ezt ő mondta a saját szájával.

PestiSracok facebook image

Ekkora fordulatra még a románok sem képesek legszebb történelmi napjaikon. Zuckerberg azonban meglépte, és a liberális média felsírt. A Politico például már meg is írta, hogy ezzel a Twitter után a Meta is a szélsőjobboldaliak gyűjtőhelye lesz. Tudniillik azok a szélsőjobbosok, akik nem értenek mindenben egyet a woke agymenésekkel.

Ne legyenek kétségeink, Zuckerberg nem azért állt át a sajtószabadság pártjára, mint Vrincseanu a szovjetekhez, mert hirtelen észhez tért volna. Eddig is észnél volt ő, csak eddig a cenzúráért dőlt a lé a demokratáktól. Most majd nem fog. A világ egyértelműen egy jobboldali fordulatban van, a Meta fura ura pedig nem akar hoppon maradni a feltörekvő közösségi médiákkal szemben, ahol az emberek még szabadon megírhatják a véleményüket.

Mindenesetre még várunk egy kicsit, és meglátjuk, hogy a nagy bejelentések tettekkel is járnak-e. A jelek jók, hiszen már a magyar jobboldali portálok és megmondóemberek elérése is növekszik, de a végkifejletre egy kicsit még várnunk kell. Azért reménykedjünk, elég sok pocsék év van mögöttünk, most talán tényleg egy kicsit szabadabbá válik a világ...

Fotó: MTI/EPA/Tasos Katopodis