Pesti Srácok

A pénz segít, hogy hithű progresszívből büszke konzervatívvá válj

A pénz segít, hogy hithű progresszívből büszke konzervatívvá válj

Aki esetleg azt várta, hogy az amerikai multik Donald Trump megválasztása után a woke ideológiától átitatva derekasan küzdenek majd az új amerikai kormányzat nézeteivel és intézkedéseivel szemben, az most szembesülhet az új konzervatív valósággal.

Hiába építgették és terjesztették éveken keresztül Bidenék a sokszínűség, egyenlőség, befogadás („Diversity, equity, and inclusion” – rövidítve: DEI) ideológiai programját, mégsem sikerült teljes mértékben elültetniük azt az amerikai társadalomban. Olyannyira nem, hogy számos nagy amerikai multi még meg sem várta Trump beiktatását, de már egymás után hagyták hátuk mögött a demokraták nagyívű programját. A META, az Amazon és a McDonald’s is a liberálisok nagy bánatára minden lelkiismeret-furdalás nélkül adtak túl a diszkriminációt elutasító programon.

A következő, aki beáll a sorba és ezzel hátat fordít a demokrata irányvonalnak, nem más, mint az NFL. 2021 óta a SuperBowl végzónájában nagybetűkkel feltüntetett „Vége a rasszizmusnak” felirat mindig az egyik fő üzenete volt a kupadöntőnek. Egészen eddig. Ugyanis a megváltozott politikai légkör nemcsak, hogy elérte az NFL-t is, hanem azt olyan mélyen magába szívta, hogy már a korábbi szlogent a „Válaszd a szerelmet” felirat fogja felváltani. Természetesen, hogy csökkentsék a helyzet drámaiságát, és hogy a liberális szurkolók lelkivilágát se borítsák fel teljesen, a célzónában is meg fog jelenni a „Mindannyiunkra szükség van” („It Takes All of Us”) szlogen. Persze, ez azért érezhetően közel sem olyan egyértelmű kiállás a rasszizmussal szemben.

Ez a változás azon túl, hogy nyíltan jelzi az amerikai társadalomnak és a világnak a változás szelét, ami reméljük, hogy Nyugat-Európát is eléri minél előbb, egy lényeges dolgot még megmutat: azt, hogy a multik és a profitorientált egyesületek számára nincs eszme, nincs ideológia, csak a tiszta profit van. Nem számít, hogy korábban milyen agyament liberális szólamokkal kiabálták tele az étert és szolgálták ki az előző amerikai liberális, woke-imádó kormányzatot. Most változás van, és érzik, hogy a nyereségük fenntartása érdekében a kukába kell dobni mindent, amit eddig képviseltek. Nem is kérdés, hogy ezt azonnal megteszik minden arcvesztés nélkül. Még akár MAGA-sapkát is felvesznek.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.