Pesti Srácok

Nagyokba van Ursula, aki büszke rá, hogy neki köszönhetően az európaiak pénzéből költötték a legtöbbet az orosz-ukrán háborúra

null

Úgy tűnik az uniós vezetőknek nem szóltak, hogy Ukrajna végletekig menő pénzügyi támogatását és az emberek értelmetlen halálával járó háború szítását lassan ideje lenne befejezni, Trump személyében az új amerikai elnök ugyanis eltökélt a háború lezárásában és már meg is indultak a felek közti párbeszédek. Mindennek ellenére a brüsszeli vezetés továbbra sem bír leállni, sőt az uniós bürokraták továbbra is eltökéltek, hogy még többet tegyenek Ukrajna megsegítéséért. Ezt pedig nem mi találtuk ki, hanem Ursula von der Leyen nyilatkozta a minap...

Ukrajna megsegítése érdekében pénzügyi és katonai szempontból Európa többet tett le az asztalra, mint bárki más - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X közösségi oldalon, miután megbeszélést folytatott Keith Kelloggal, az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával Brüsszelben kedden. Az uniós bizottság a találkozót követően közleményt adott ki, amely szerint Ursula von der Leyen azt mondta az amerikai különmegbízottnak, hogy

Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az EU jelentős szerepet játszik Ukrajna pénzügyi stabilitásának és védelmének biztosításában, ez idáig összesen 135 milliárd eurós kötelezettségvállalással, ami - a közlemény szerint - több, mint bármely más szövetséges által biztosított támogatás. Az uniós 52 milliárd dollárt kitevő katonai segély megegyezik az Egyesült Államok hozzájárulásával - húzta alá az uniós bizottság elnöke.

PestiSracok facebook image

Von der Leyen felvázolta az Európai Unió terveit a védelmi termelés és a védelmi kiadások növelésére vonatkozóan, az európai és az ukrán katonai képességek megerősítése érdekében. Megerősítette az EU elkötelezettségét az "igazságos és tartós béke" mellett, majd megismételte, hogy minden békét célzó határozatnak tiszteletben kell tartania Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi egységét erős biztonsági garanciák szavatolása mellett. Kifejezte azt is, hogy az EU hajlandó partnerségre lépni az Egyesült Államokkal a vérontás megszüntetése és az igazságos és tartós béke megteremtése érdekében Ukrajna számára, majd világossá tette:

- áll az uniós bizottság közleményében.

António Costa, az Európai Tanács elnöke az X közösségi oldalon tett közzé üzenetet a Keith Kelloggal folytatott megbeszéléséről, és ebben azt írta: "döntő pillanatban" találkozott az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával, hogy megvitassák az ukrajnai béke kilátásait.

- fogalmazott.

Costa hangsúlyozta: Ukrajna számíthat Európára.

- tette hozzá üzenetében az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

Az amerikaiak már leültek az oroszokkal

Az uniós vezetők elvakult háborús kommunikációja annak tükrében is érdekes, hogy éppen ma kezdődtek meg az amerikai-orosz tárgyalások a szaúdi fővárosban. A magas rangú amerikai és orosz tisztségviselők, diplomáciai vezetők irányításával indult találkozó kedden délelőtt kezdődött meg. A megbeszélések célja az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatok újjáélesztése, amelyek mélyponton vannak az ukrán-orosz háború kezdete óta, továbbá szó lehet egy esetleges közelgő, Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti csúcstalálkozó előkészítéséről.

A találkozó, amely az első ilyen szintű és formátumú az Ukrajna elleni orosz támadás 2022. február 24-i kezdete óta, helyi idő szerint nem sokkal 10 óra 30 perc előtt kezdődött a szaúdi főváros egyik konferenciaközpontjában, a Diriyah Palace-ban. A delegációk még mindig nem nyilatkoztak a sajtónak. Az amerikai küldöttség tagja Marco Rubio külügyminiszter, aki hétfőn érkezett Rijádba, hogy megbeszéléseket folytasson Mohammed bin Szalmán trónörökössel, valamint az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz és Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott.

Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz elnök diplomáciai tanácsadója képviseli - közölte a Kreml.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ronald Wittek)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.