Pesti Srácok

Itt a bírósági döntés, kiherélheti a "Stasi" az AfD-t, ha úgy tartja kedve

Itt a bírósági döntés, kiherélheti a "Stasi" az AfD-t, ha úgy tartja kedve

Elutasította a stuttgarti bíróság az AfD keresetét, így továbbra is "szélsőjobboldali elemként" tekinthet a német titkosszolgálat a pártra. Ez azt jelenti, hogy Alice Weidelék rovására a szokásos Stasi-módszer szerint lehallgathatja a beszélgetéseket és besúgókat bérelhet fel a német alkotmányvédelmi hivatal. Ám hiába hüledezünk Németország kommunista időket idéző módszerein, akarva-akaratlanul felcsendülhetnek Gyurcsány Ferenc és Szilvássy György gaztettei, akik terrorfenyegetésre hivatkozva akarták politikai ellenfeleik nagygyűléseit eltiporni. Azok a jó régi reflexek, ugye?

A Német Alkotmányvédelmi Hivatal továbbra is szélsőjobboldali párt gyanújaként minősítheti és ellenőrizheti az AfD-t Baden-Württembergben. A Bild ugyanis azt írta, a stuttgarti közigazgatási bíróság elutasította a párt erre vonatkozó panaszát. A bíróság közzétett határozatának tartalma szerint a megfigyelés nyilvános bejelentése is megengedett. A döntés írásos indoklása még nem állt rendelkezésre. A fellebbezés határideje csak az írásbeli ítélet kézhezvétele után kezdődik.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2022 óta gyanúsítottként sorolja be az AfD államszövetségét, miután a szerv türingiai sóhivatala előtte egy évvel szélsőjobboldalinak minősítette a 2013-ban alapított pártot. Ugyanezt tette 2023-ban Szász-Anhalt alkotmányvédelmi hivatala is.

Azt gondolnánk, hogy ezek a minősítések nem érnek semmit, mindenki szépen hazamehet. Csakhogy Németországban ez lehetőséget biztosít a Stasinak az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, illetve ezen keresztül a hatóságoknak, hogy az AfD szervezeteit titkosszolgálati eszközökkel figyeljék, azaz lehallgathassák a telefonbeszélgetéseket és besúgókat vethessenek be. Majd bármikor fellépjenek a párt és annak tagjai ellen, ha úgy tartja kedvük.

PestiSracok facebook image

Nem véletlen, hogy a Südwest-AfD (a párt délnyugati szekciója) szerint a belföldi titkosszolgálat szándékosan lejáratja politikai ellenfeleit.

Egyébként nem ismeretlen ez a módszer idehaza sem, 2006 márciusában ugyanis Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő és Szilvássy György titkosszolgálati miniszter azzal riogatott, hogy "szlovák terroristák robbantásokat kívánnak Magyarországon elkövetni választási nagygyűléseken a magyarországi helyzet destabilizálására."

Céljukat, azaz, hogy ellehetetlenítsék a Fidesz nagygyűléseit és március 15-i megemlékezését, csak kis részben érték el. Ugyanis ennek köszönhetően kizárólag példátlanul (és feleslegesen) nagy rendőri készültség mellett lehetett megtartani a gyűléseket. Amit eredetileg meg akartak akadályozni.

Így működik ez, elvtársak!

Kiemelt kép: A drezdai Bautzner utcai börtönmúzeum, ahol egykor a szovjet, majd a német titkosszolgálat rendezkedett be kínzásokra és kivégzésekre. A szovjet mintára kiépített Stasi és az NDK vélt ellenségeinek tartott keletnémet politikai foglyok közül mintegy 12-15 ezer embert vallattak, kínoztak és tartottak vizsgálati fogságban az épületegyüttes falai között 1989-ig. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.