Pesti Srácok

Trudeau kijelentette, hogy Kanada léte nem magától értetődő, majd fél évvel a választás előtt lemondott

null

Kinevezték Justin Trudeau utódját, miután a kanadai miniszterelnök belátta, hogy nem csak a szavazói, de saját pártja is utálja, így végül elhatározta, hogy lemond. Az új kormányfő, Mark Carney pozíciója azonban csupán októberig biztos, hiszen akkor kerül sor a következő választásra.

Az, hogy Justin Trudeau nem Kanada eddigi legnépszerűbb kormányfője olyan súlyú kijelentés, mintha azt mondanánk, az Északi-sark nem a bolygó legdélibb pontja. A minsizterelnök lemondását már évek óta tüntetéseken követelik, valamint saját pártja sem igazán kedveli. Trudeau azonban az utolsó utáni percig kivárt a lemondásával, hiszen a következő választás időpontját október huszadikáig kell kiírnia, így egy fél évvel azelőtt távozott a pozíciójából, hogy kiebrudalták volna onnan.

Méghozzá nem is akármilyen búcsúbeszéddel távozott. Hiszen leköszönése előtt úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

– mondta Trudeau. Tekintve, hogy Kanada volt az egyetlen ország a világon, ahol megmerték tenni azt, hogy a kormányellenes tüntetők teljes vagyonát inkasszózták, kizárólag azért, mert részt vettek egy megmozduláson, a szabadságra és a demokráciára vonatkozó résszel teljesen egyetértünk.

Ami pedig Kanada létét illeti, nos, Donald Trump az utóbbi időben többször kijelentette, hogy jobban járnának, ha lemondanának erről az önállósdiról és ezentúl az USA 51. tagállamaként azonosítanák magukat. Ez ugyan Trudeaunak sem tetszett, azonban a mondat különösen érdekes annak fényében, hogy utódja, Mark Carney éppen azzal kezdte parlamenti karrierjét, hogy nekiment Trumpnak és határozottan elutasította az ajánlatot.

Carney kinevezése egyébként már csak azért is érdekes, mert eddig a parlementnek sem volt a tagja, kis túlzással nem is járt ott soha, viszont nagy karriert futott be, mint a Bank of England korábbi kormányzója (igen, kormányzó, plusz pont azért, mert Trump éppen ezzel a titulussal szólítja meg az utóbbi időben a kanadai kormányfőt). A jelek viszont arra utalnak, hogy Carney politikai karrierje nem is tart már sokáig, hiszen október 20-ig ki kell írnia az új választások időpontját, a kanadaiaknak pedig elegük van ebből a kormányból.

Persze, tudjuk jól, hogy a mintademokráciákban nem választáson döntenek a kormány összetételéről...

Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Ajánljuk még