Pesti Srácok

Demokráciával gyógyítanák a muszlim megszállást az osztrák liberálisok

null

A „világ legélhetőbb városának” őshonos lakói attól rettegnek, hogy hamarosan kilóra megeszik őket a muszlim hátterű bevándorlók, jó hír ugyanakkor, hogy az osztrákoknak megvan erre a csodafegyvere is: demokráciára tanítanák a kis Mohamedeket, hogy a kis Mohamedek így ne egyék meg őket kilóra. Szerencsére Osztrákiában mindig időben megérzik az idők szavát az illetékesek, annak idején így tudták megakadályozni az Anschluss-t is.

Egyre jobban félnek az osztrákok, hogy elveszítik a hazájukat, megdöbbentő adatok érkeztek Bécsből — írta csütörtökön a Mandiner az osztrák Expressre hivatkozva. A beszámoló szerint a bécsi iskolákban 41,2 százalékkal a muszlim gyerekek alkotják a legnagyobb csoportot és az arányuk folyamatosan növekszik. A muszlim tanulók arányának növekedésével párhuzamosan az antiszemitizmus, az LMBTIQ-ellenesség és a nők megvetése is egyre jellemzőbb az iskolákban. Azt is hozzátették, hogy a keresztény tanulók aránya mindössze 34,5 százalék.

A római katolikus gyermekek aránya 17,5 százalék, az ortodox vallásúaké 14,5 százalék volt. A felekezet nélküli gyermekek aránya 23 százalék, a buddhistáké 0,2 százalék, a zsidó vallásúaké pedig 0,1 százalék volt. Az egyéb vallási közösségek aránya 0,9 százalékot tett ki.

Bettina Emmerling oktatási tanácsos, aki a liberális NEOS párthoz tartozik, azt mondta, Bécsben „intenzív felekezetközi párbeszédet” folytatnak, különösen az emberi méltóság, a pluralizmus, a demokrácia, valamint a férfiak és nők egyenlő bánásmódja terén.

PestiSracok facebook image

A tanulmányok azt mutatják, hogy a bécsi muszlim fiatalok nemcsak jelentősen vallásosabbak, hanem egyre gyakrabban tanúsítanak negatív attitűdöket is: antiszemiták, LMBTIQ-ellenesek, és elutasítják a férfiak és nők közötti egyenlőséget.

– mutatta be a csodafegyver receptjét Emmerling. A politikus üdvözölte, hogy a liberális oktatási miniszter, Christoph Wiederkehr már bemutatta az erre vonatkozó terveket.

A bécsiek így meg lettek mentve. Tetszenek emlékezni, amikor néhány éve bárki ki merte mondani, hogy az osztrák fővárosban no-gozónák kezdenek kialakulni, az micsoda bugris riogató volt? Amikor már nem lehetett úgy fotózni egy bécsi utcát, hogy ne legyen tele segélyeken henyélő feketékkel és arabokkal? Az Emmerlinghez hasonlók akkor a demokrácia és a befogadás diadalának kiáltották ki a megszállást, igaz 1938 tavaszán is tömegek tapsikoltak a bevonuló német csapatoknak.

Vagy nem, az eddigi történelmi tapasztalatok szerint ugyanis a muszlim hadak sehova nem asszimilálódni indultak el, lehetséges forgatókönyv az is, hogy Bécset sem ezért szállták meg. Feltűnő ugyanakkor, hogy az egykori monarchia elestével mennyire elvált egymástól népeink jellemfejlődése, míg mi, magyarok, hetek óta kénytelenek vagyunk elviselni a budapesti Pride körüli vonaglást, az osztrákoknak ezzel már nem lesz sok dolguk.

Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.