Pesti Srácok

Hova lettek a drónok és a raffiakötő állványok, amiket apáink még észleltek?

Hova lettek a drónok és a raffiakötő állványok, amiket apáink még észleltek?

Zebedeus jön a szolgájával és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a drónok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a drónok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötő állvány, amihez hozzá voltak erősítve, és akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a drónok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.

Első hír. A belga védelmi minisztérium pénteken megerősítette: vizsgálatot indítottak, miután csütörtök este 15 drónt észleltek az Elsenborn katonai bázis felett, a német határ közelében. A helyi sajtó szerint az eszközök később Németország légterébe repültek át. Egyelőre nem világos számukra, honnan indultak és ki irányította őket.

Második hír. Drónészlelés miatt lezárták a müncheni repteret: a légiforgalmi irányítás kénytelen volt felfüggeszteni a működést, ami járattörlésekhez és járatátirányításokhoz vezetett. Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder hangsúlyozta:

Rendőrségünknek meg kell kapnia a drónok lelövésének jogát. Szükségünk van a légterünk feletti szuverenitásra.

Harmadik hír. A német légiirányítás elővigyázatosságból felfüggesztette a légiközlekedést mindkét fel- és leszállópályán. Az intézkedés az esti órákban számos érkező és induló járatot érintett. Egy Londonba tartó járat kapitánya azt mondta az utasoknak, hogy a járatot azért törölték, mert drónokat észleltek a fel- és leszállópályák közelében, és a levegőben rendőrségi helikoptereket is láttak.

Vagyis.

Vizsgálat, fogadkozások, erős kijelentések, továbbá nagy szavak egy sajtótájékoztatón. Hátravannak még a konferenciák, illetve a zavarodott próféta beszámolója arról, hogy Zebedeus jön a szolgájával, és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a drónok.

Természetesen a németek már a hadsereget is be akarják vetni a drónok ellen, amikről nem tudják, hogy hova lettek. Alexander Dobrindt német belügyminiszter még pénteken ígéretet tett arra, hogy olyan törvényt nyújtanak be, amely megkönnyíti a rendőrség számára, hogy felkérje a hadsereget drónok lelövésére.

De hol vannak azok a drónok?

Azt senki nem tudja. De drónok vannak mindenhol, ezért néha le kell zárni a repülőtereket, meg sajtótájékoztatókat kell tartani. Amúgy meg biztos az oroszok voltak, hiszen Theo Francken, Belgium védelmi minisztere úgy nyilatkozott:

Nincs konkrét bizonyíték Oroszország érintettségére, de a hibrid fenyegetések tipikus eszköze a drón. Ez évek óta az orosz stratégia része: a bizonytalanság és a nyugtalanság keltése.

És természetesen azért, mert Belgiumban, Dániában, Bajorországban drónokat észleltek, amikről később senki nem tudja, hogy hova lettek, azonnal drónfalat kell építeni az Európai Unió keleti határára.

Mi az a drónfal?

Azt politikusoktól nem érdemes megkérdezni, mert maximum annyit mondanak, hogy a drónfal az egy kis bigyó, egy fura kis izé… raf… raffiakötő állvány, amihez hozzá voltak erősítve a falak. Vagy valami hasonlót. Nos, a drónfal az egy légvédelmi rendszer lenne, ami egyrészt észlelné a drónokat, másrészt képes lenne semlegesíteni azokat. Amennyiben keletről, ne adj Isten, Oroszország felől érkeznének az EU területére. Ám ilyenről (ha eltekintünk a kissé furcsa lengyelországi incidenstől) nem nagyon hallottunk. Valószínűleg sem Belgiumban, sem Dániában, sem Bajorországban nem olyan drónokat észleltek, amiket Oroszországból indítottak.

Drónok, amikről apáink még tudták, hogy hol vannak

Nem csoda, hogy Zebedeus jött a szolgájával és azt rebesgette, hogy eltűntek a drónok. Ugyanis a német szövetségi rendőrség helikoptereket és egyéb eszközöket vetett be a drónok felkutatására, de nem találtak nyomukat. Ezt maga a német szövetségi rendőrség szóvivője közölte. Apáik és apáik apái még biztos tudták, hova lettek azok a drónok, amik miatt felfüggesztették a légi közlekedést és keleti drónfalat akarnak építeni, amiről nem tudják, hogy micsoda, de a német szövetségi rendőrség már nem találja őket.

Drón az új rafiakötő állvány

Észlelték a drónokat, de senki nem találja őket, hogy hova lettek. Ennyit tudunk. A többi költészet. Valaki látott valamit, erre kitört a hisztéria, beindult a költészet, hogy megállapítsák az orosz bűnösséget, illetve sajtótájékoztatókat tartsanak arról, hogy most már tényleg bevetik a hadsereget és keleti drónfalat építenek. Majd Zebedeus és a szolgája megépíti. 

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.