Pesti Srácok

Litvánia a léggömbökkel nem bír el, de az oroszokkal háborúzni akar

Litvánia frontállam, állandóan zajlik az élet. Most éppen ismét lezárták ismét a vilniusi repülőteret, a múlt héten már negyedszerre, és ismét azért, mert Vilniustól 50 km-re, a Fehérorosz határnál cigarettacsempész léggömböket észleltek. Ilyen az, amikor egy ország háborús pszichózisba kerül háború nélkül, és megnehezíti saját életét. És egyúttal a határátkelőket is lezárták, mert csak.

A pőre hír is önmagában vicces, mert a repülőtér és a fehérorosz határállomások lezárását maga a litván Nemzeti Válságkezelő Központ jelentette be, miután a litván-fehérorosz zöldhatár felett objektumokat észleltek. Az objektumokról azt gyanítják, hogy héliummal töltött léggömbök, amit cigarettacsempészetre használnak. És ez akkora rettenetet okoz a balti országban, hogy minden leállítanak, a repülést, a határátkelést, és mindezt a litván Nemzeti Válságkezelő Központ intézi, hiszen nemzeti válságot kezelnek, amit a cigicsempész léggömbök okoztak. 

Litvánia ehhez hasonló orosz inváziókkal küzd napról napra.
Litvánia ehhez hasonló orosz inváziókkal küzd napról napra.

Milyen szerencse, hogy ugyanez a Litvánia, ha éppen nem okoznak nemzeti válságot a cigicsempész léggömbök, akkor Oroszországot akarja leggyőzni egy kíméletlen, de elkerülhetetlen háborúban.

A vilniusi légikikötő üzemeltetője arról számolt be, hogy a légi forgalmat hétfő hajnali 1:40-ig állították, nehogy azért túl nagy nemzeti válságot okozzanak a léggömbök. Előzőleg kedden, pénteken és szombaton, illetve korábban október 5-én léptek be csempészetre használt léggömbök a litván légtérbe fennakadásokat okozva a helyi repülőterek működésében, ami több mint 10 ezer utast érintett azzal, hogy 70 járatot kellett törölni, más városokba átirányítani vagy az indulását elhalasztani. 

Inga Ruginiene litván miniszterelnök pénteken közölte, hogy a balti ország nemzetbiztonsági bizottsága a jövő héten ül majd össze, hogy megvitassa a helyzetet. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek pedig azt vetik a szemére, hogy nem vet véget ennek a gyakorlatnak, hiszen Litvánia éppen az Oroszország elleni háborúra való felkészüléssel foglalkozik, nincsenek katonái arra, hogy léggömbökkel szórakozzanak a határon. Azt oldja meg Lukasenka, aki amúgy a legyőzendő gonosz szövetségese.

A határok kinyitásáról nem adtak ki információt, ilyen esetekben 2-3 napig várakoztatják az kamionosokat és az autósokat, hiszen nemzeti válság van, léggömbök csempésztek fehérorosz cigit a zöldhatáron.

A PS tippje az a következő hetekre, hogy a bolgár belügyminiszter példáján okulva a litvánok megfejtik, hogy Putyin illegális cigaretta dobozok millióival destabilizálja Európát, amire válaszul a brit belügyminiszter atomháborút helyez kilátásba. De a problémát, ahogy az illegális migrációt, nem oldják meg. Csak oroszoznak és putyinoznak egyet, mert az nem kerül semmibe. Meg lezárják pár órára mindig a repülőteret.

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.