Az amerikaiak Venezuela megtámadásával több legyet is üthetnek egy csapásra

Nicolas Maduro venezuelai elnök hiába írta meg levelét pár héttel ezelőtt Donald Trumpnak, az amerikai elnök a könnyek hullajtása helyett csak még inkább elszánta magát arra, hogy az amerikai hadigépezetre támaszkodva számoljanak le a Venezuelából érkező drogkereskedőkkel. Trump, aki a korábbi amerikai adminisztrációkkal ellentétben keményen fellép a dél-amerikai drogkartellekkel szemben, még Madurónak, "a világ legnagyobb kábítószer-kereskedőjének" a fejére is vérdíjat tűzött ki. Viszont nagy kérdés, hogy Trumpék megelégszenek-e a drogkartellek hajóinak likvidálásával, vagy végleg le akarnak-e számolni a Maduro-rezsimmel, amelyhez a drogkartellek elleni harc tökéletes eszközül szolgál.

Maduro a népet próbálja az amerikaiak elé tolni

Caracas, jobban mondva a 2013 óta elnöki székben ülő Maduro a fejére kitűzött vérdíjat már nem kívánta szó nélkül lenyelni és elrendelte az országában a mozgósítást. Ugyanakkor Maduro hiába ugrál most "nemzetférfiként és katonai vezetőként", mert az elnöknek, hasonlóan más szegény dél-amerikai ország vezetőjéhez, kevés mozgástere van. Az ország, amely hosszú idő óta súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd, könnyen válhatott a drogkartellek martalékává. De, ami a legnagyobb problémát jelenti az az, hogy a regnáló venezuelai elnöknek eszébe sem jutott tenni azért, hogy ezen változtasson, hanem a kartellekkel kiegyezve inkább maga is támogatja a drogkereskedelem virágzását az országban és azon túl, így az Egyesült Államokban is. Utóbbit ugyanakkor a Trump-adminisztráció már nem tűri, és az amerikai elnök - az ő állítása szerint - a drogkartellek elleni hadművelet céljából amerikai hadihajókat küldött a dél-amerikai ország partjaihoz, amelyek pár héttel ezelőtti kihelyezésük óta több drogkereskedő hajót is likvidáltak, több mint egy tucat ember halálát okozva eddig. 

Caracas reakciója a rendelkezésre álló eszközöket tekintve pedig elég korlátozott. Vladimir Padrino López venezuelai védelmi miniszter reagálása az Egyesült Államok akciójára, miszerint az USA katonai jelenléte a venezuelai partoknál lévő nemzetközi vizeken "nem hivatalos háborút" jelentenek az észak-amerikai országgal, nyilván nem okozott riadalmat az amerikai adminisztrációban. Ahogy az sem, hogy Maduro elrendelte, hogy a hadsereg civileket képezzen ki fegyverek használatára. "A laktanyák a néphez mennek!" kezdeményezéssel Maduro a vidéken élő egyszerű embereket hívja harcba, hogy szükség esetén a nemzetük védelme érdekében, vagyis inkább a regnáló elnökért ragadjanak fegyvert, aki bársony székét és luxus éltvitelét továbbra sem kívánja elveszíteni. Tehát a nép azokért az emberékért, illetve azok egy csoportjáért kell, hogy felvonuljon, akiktől mást nem, csak egy jó adag válságot kaptak a nyakukba. A gazdasági válság természetesen nem érinti a drogkartelleket sem, akik szintén boldogan és minden lelkiismeretfurdalás nélkül vetnék oda koncnak saját honfitársaikat, hogy megtarthassák jól jövedelmező megélhetésüket és pozíciójukat. 

Tehát Caracas megpróbálja hadba állítani a népet, hogy ezzel küldjön jelzést az amerikaiaknak, hogy a társadalom, ha a fegyverek többsége nem is, de ott áll mögötte. Ennyit tud felmutatni egy kívülről jövő fenyegetéssel szemben az az elnök, aki több mint 12 éve vezeti az országot. Madurónak a saját ellenzékével könnyű dolga volt, a belső ellenség leverése nem jelentett különösebb problémát az elnöknek, de a külső ellenfél megjelenése a kapuknál már egy új helyzetet teremt az elnöki palota berkeiben. 

Nincs több diplomáciai tárgyalás

Mert bár Maduro megkísérelte meggyőzni Trumpot, hogy a béke sokkal jobb állapot a két ország közötti feszültségnél, az amerikai elnök mégis a venezuelai kormánnyal történő tárgyalások leállításáról döntött. Trump Richard Grenellel, az elnök különleges megbízottjával, aki a Maduroval folytatott tárgyalásokat vezette, október 2-án  a legfőbb katonai vezetőkkel tartott találkozó során közölte, hogy minden diplomáciai kapcsolatot le kell állítani. A hírek szerint Trumpot egyre inkább dühíti, hogy Maduro nem enged az amerikai követelésnek, vagyis annak, hogy önként távozzon az elnöki pozícióból. Trump úgy gondolhatta, hogy a katonai fenyegetés és jelenlét, valamint az ellentmondást nem tűrő nyilatkozatok már önmagukban is megteszik a hatásukat, azonban az elnöknek csalódnia kellett.  Magas rangú tisztviselők szerint pedig több terv is kidolgozásra került, köztük olyan potenciális műveletek, amelyek célja Maduro hatalmának megdöntése. 

A harmadik nagy játékos: Oroszország

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy Oroszország (és Kína) hogyan fog reagálni egy esetleges amerikai intervencióra, vagy másképp: képes lesz-e reagálni rá? Ugyanis a világ legnagyobb kőolajtartalékát birtokló Venezuela az oroszok egyik "játékterülete" lett, méghozzá az Egyesült Államok kárára. Az egyre inkább orosz befolyás alá kerülő Venezuela, amely 2025 májusában stratégiai partnerségi és együttműködési megállapodást kötött Oroszországgal, egyre jobban függ az oroszoktól: saját kőolajukat az orosz import kőolajjal elkeverve értékesítik a piacon. Az orosz érdekeket látva pedig könnyen rájöhetünk arra, hogy Oroszország megjelenése és befolyása a dél-amerikai országban nem hat éppen kedvezően az amerikai érdekekre nézve. Ugyan az Egyesült Államok adminisztrációi régóta kritikusak a jelenleg regnáló elnökkel szemben, viszont a Trump-adminisztráció most valóban megkísérelheti kifüstölni onnan. Azonban a valódi célpont túlmutat Madurón, és eltávolításával valójában az oroszokat akarják kitolni az amerikai földrészről, akik szemet vetettek az ottani fekete aranyra. Persze, ehhez az oroszoknak is lehet még pár szavuk, a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán és ha igen, akkor mi lesz az? Nehezen elképzelhető, hogy Putyinék egy ilyen potenciális partnert, aki ekkora kőolajtartalékkal rendelkezik szívesen hagynának elveszni, viszont kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben az oroszok hogyan lennének képesek érdemi segítséget nyújtani a venezuelai elnöknek, hiszen minden erejüket most egyetlen célpontra, Ukrajnára fordítják, ami jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy Venezuela bármilyen érdemi támogatást kapjon Moszkvától. Ugyan Oroszország korábban már rengeteg hadifelszerelést exportált Venezuelának, valamint a dél-amerikai ország  AK-lőfegyver és légelhárítórakéták gyártására is megkapta a jogot az oroszoktól, ezzel pedig Putyinék jelentősen hozzájárultak Caracas felfegyverzéséhez. Azonban ez az amerikai hadigépezettel szemben nem jelent biztos védelmet. Ugyanakkor Kínát sem szabad kihagyni a sorból, amely az amerikai szankciók következtében pedig kizárólagos vásárlója a venezuelai nehézolajnak, így az olajárak kilövése az ázsiai országnak nagyon fájna. 

Azonban Moszkva mégis meglelheti az örömét egy Venezuela elleni amerikai támadásban: hiszen egy ilyen akció elvonhatná a figyelmet és az amerikai hadieszközök egy részét a Trumpra nyűgként nehezedő orosz-ukrán háborúról, amely megint az oroszok malmára hajtaná a vizet. Viszont, ha Trumpéknak végül sikerül megdönteni az oroszbarát kormányt, akkor azzal kiiktathatják ugyan az egyik stratégiai ellenfelüket, ugyanakkor az is lehet, hogy a beavatkozás eredményeként az országot polgárháború sújtaná, amely még mélyebb válságba taszítaná Venezuelát, és amely így a melegágya lenne a drogkartelleknek és egy újabb diktatórikus rezsimnek.

Egyelőre nem világos, hogy az amerikai vezetés fejében milyen forgatókönyvek vannak, és melyik mellett döntenek. Ugyanakkor Trump katonai fellépése egyértelmű jelzésként is szolgálna a többi amerikai földrészen elterülő államnak, hogy az USA, ha szükséges, akkor újra hajlandó és kész katonai konfliktusba keveredni az érdekei védelme érdekében.