Zelenszkij laposkúszásban fogadja el Trump feltételeit

Nem jött be a brit bíztatás és az ukrán elnök inkább mégis visszatáncolt Trump csizmájához. Zelenszkij eddig ugyanis nagyon harciasan utasított el minden területveszteséggel járó tárgyalást, de most már inkább mégis igazodna Washington szavához.
Miután kiderült, hogy a CNN megint hatalmasat kamuzott arról, hogy elmarad a budapesti békecsúcs és a (Háborúzni) Hajlandóak Koalíciója sem ment bele a harmadik világháborúba a kedvéért, Volodimir Zelenszkij visszatáncolt a "rendíthetetlen" álláspontjából, és most már inkább mégis hajlandó tárgyalni.

Persze, ebben nagy segítségére volt az is, hogy Londonban most nem Boris Johnson fogadta, aki az utolsó ukránig harcolna, az is, hogy Washingtonban másodszor is megalázták, és az is, hogy Peszkov kijelentette: lesz tárgyalás, méghozzá úgy, ahogy ők akarják.
Zelenszkij pávatánca
Az ukrán elnök eddig semmilyen egyességbe nem volt hajlandó belemenni. Minden kompromisszumot visszautasított és többször is kijelentette, hogy a háború addig tart, ameddig Oroszország el nem veszti. Mostanra azonban jelentősen megváltozott az álláspontja, és már arra is hajlandó, hogy a jelenlegi frontvonalak mentén húzzák meg a határokat egy tűzszünet előfeltételeként.
De nézzük sorban a folyamatábrát
Első körben ugyebár Orbán Viktor megállapította, hogy Ukrajna elvesztette ezt a háborút, a békéről pedig az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kell tárgyalnia. Ezen persze fél Európa megsértődött, de Trump azt mondja, hogy tulajdonképpen így van, és mivel egy normális vezetőt talált az öreg kontinensen, így az orosz-amerikai csúcsértekezlet helyszínéül a magyar fővárost választották.
Ezen Brüsszel és Kijev mégjobban felháborodott, előbbi tüzelni kezdte az utóbbit, a globalisták pedig Londonba rendelték Zeleszkijt, aki erre nagyon felbátorodott, és kijelentette, hogy Orbán a hibás azért, mert nincs béke, ő ugyanis nem hisz feltétel nélkül az ukrán győzelemben.
Ezután az ukrán elnök elment Washingtonba, ahol megalázták. Utána eljutott Londonba is, ahol kevésbé alázták meg, de azért sok jót nem ígértek neki. Erre a jó Vologya teperni kezdett, hogy őt is meghívják Budapestre. Nem hívták. Ez az utolsó pofon nagyon fájhatott neki, hiszen most már ott tart, hogy szembe megy saját korábbi kritériumaival, és hajlandó belemenni a tűzszünetbe, hajlandó elfogadni, hogy a demilitarizált zónát Ukrajna területén belül húzzák meg, csak engedjék végre tárgyalóasztalhoz. Lássuk, hogy elég lesz-e.
Azt pedig csak halkan jegyeznénk meg, hogy a hatályos ukrán törvények szerint Zelenszkijt most le kéne tartóztatni, hiszen, az alkotmányuk szerint, aki hajlandó lemondani egy falatnyi földről is Oroszország javára, az a haza ellensége, moszkovita ügynök és Putyin embere. Mondjuk, tekintve Zselé karrierjét, mi ezen nem lepődünk meg...