Transz vagy és bűnöző? Akkor a Demokrata Pártban a helyed!

Pár évvel ezelőtt robbant a hír, hogy egy az egyik demokrata párti képviselőt többek között kiskorúkkal szemben elkövetett szexuális zaklatással vádolják. Ráadásul a nevezett képviselőt már korábban bűncselekmény miatt elítélték, és láss csodát, nemcsak, hogy megtarthatta a tagságát a Demokrata Pártban, hanem később újra megválasztották New Hampshire állam képviselőjének.
Úgy tűnik, hogy a demokrata politikusokat valóban annyira magával ragadta már évekkel ezelőtt a woke-ideológia, hogy az sem jelentett számukra problémát, ha az egyik jelöltjük és képviselőjük éppen egy jogerősen elítélt bűnöző. Ez az apró kis „gond” pedig a leginkább akkor nem zavarta az „emberséges” demokratákat, ha ez párosult azzal a ténnyel, hogy az illető transznemű, amely plusz pontot jelentett náluk a casting során. Mert a lényeg nem a jelölt jelleme vagy példamutató magatartása, illetve életvitele volt, hanem a liberális ideológiának az emberek arcába tolása minden mennyiségben.

Forrás: FoxNews
Szerencsére az eset óta történt némi fordulat az amerikai politikát illetően, de a demokraták realitásoktól elszakadt és az előrelátást nélkülöző logikájuk továbbra is megmaradt, és ez nemrég Zohran Mamdani jelölésében és megválasztásában öltött testet.
De térjünk vissza ahhoz a személyhez, akit a demokraták többször fölemeltek, hogy aztán az újra és újra lemondásra kényszerüljön.
A nevezett bűnözőt, Stacie Laughtont először 2012-ben választották állami képviselővé, amellyel – figyelem - ő lett az első olyan nyíltan transznemű személy, akit állami törvényhozó testületbe választottak! A demokraták őrjöngtek, és újjal mutogattak Laughtonra, hogy lássa mindenki, itt van ő, a mi „bazári majmunk”, aki jelképezi mindazt az őrületet, amiért mi harcolunk, ahogy azt is, hogy köztünk mindenkinek helye van, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy az illető egy elmebeteg.
Hát, így választották meg Laughtont először képviselőnek, hogy aztán megválasztása után nem sokkal bejelentse, hogy ő bizony most elköszön, mert hogy korábbi, bűncselekménynek minősülő hitelkártyacsalás miatt történő elítélése nyomán nem fogja tudni betölteni a tisztségét, amelyre az emberek (!) megválasztották. A demokraták nyilván tudtak a transznemű Stacie botlásáról, de úgy voltak vele, hogy amíg nincs jogerős ítélet, addig Stacie szabadon bontogathatja a szárnyait a képviselőházban és azon kívül.
Ugyanakkor ítélet ide vagy oda, Laughton úgy érezte, hogy neki helye van a tagállami törvényhozásban, mert neki mégis csak képviselnie kell az embereket, de leginkább persze saját magát, ezért 2014-ben megkísérelte azt, hogy újraindulhasson a képviselőjelöltségért, de azt akkor a Választási Bizottság a felfüggesztett börtönbüntetésre hivatkozva elutasította. Míg végül 2020-ban a demokrata politikus elítélt bűnözőként elindulhatott a New Hampshire-i Képviselőház 31. kerületének képviselői posztjáért, és a demokraták támogatásával meg is nyerte a választást!
Nem számított a bűnözői múlt, ahogy az sem, hogy 2015-ben szintén felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Mert – gondolhatták a demokraták -, ami volt elmúlt, és a történtek elenyésztek amellett a tény mellett, hogy a jelölt egy ízig-vérig transzférfi volt, aki ugyanúgy ember, és mint olyan, hát, na, követhet el hibákat.
De azt a „hibát”, ami ezután jött, már a demokraták sem tudták a szőnyeg alá söpörni.
A demokrata transz és a beteg vágyak
Laughtont két évvel ezelőtt letartóztatták többek között gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazás vádjával, amely bűncselekmény elkövetésében egy állami alkalmazott is részt vett. Meg kell jegyezni, hogy a pártnak nehéz volt lenyelnie a békát, és ahelyett, hogy a demokrata képviselőt egyből lemondásra szólították volna fel, inkább kivártak, hátha fordul a szerencse. Míg végül több hetes lamentálás után a „védelmező” liberálisok felszólították a politikust, hogy most már itt lenne az ideje, hogy lemondjon a mandátumáról, amely felszólításnak transz politikus eleget is tett.
A vád szerint Laughton volt barátnője, Lindsay Groves 2022-ben az egyik Massachusetts állambeli napköziben, amelynek Groves az alkalmazottja volt, legalább négy meztelen fényképeket készített 5 év alatti napközis gyermekekről, és elküldte azokat Laughtonnak, aki akkor a New Hampshire-i képviselőház tagja volt.
A beadvány ezen túl tartalmazza azt is, hogy Laughton és Groves „több ezer szöveges üzenetet váltottak egymással” a képek elküldésének idején. A nyomozók szerint Laughton az üzenetekben érdeklődést mutatott a gyermekekkel való szexuális kapcsolat iránt.
Most pedig a 41 éves politikus a bostoni szövetségi bíróságon érezve, hogy kutyaszorítóba került és innen bizony a liberális elvtársai sem tudják kiszedni, bűnösnek vallotta magát.
Látható, hogy Laughtonnak nem ez volt az első, viszont minden kétséget kizáróan az összes közül ez volt a legvisszataszítóbb és a legundorítóbb bűncselekménye, amely bűnt már a demokraták sem tudtak figyelmen kívül hagyni. Bár Laughton többi bűncselekménye - szexuális zaklatás, rongálás, családon belüli erőszak, bombafenyegetés - felett a liberálisok szemet hunytak és továbbra is teret adtak a transznemű politikusnak, feltehetően a transz férfi a New Hampshire-i állambeli képviselőházból már nem fog újra az amerikaiakra mosolyogni.
Ugyanakkor az továbbra is kérdés, hogy a demokraták meddig fogják hagyni, hogy egy ilyen bűnt elkövető „személy” pártjukban maradhasson.







