Elfogyott az ukrán arc az amerikai tárgyalások után

A nagyképű és nagyhangú ukrán fenyegetők most már kisstílű talpnyalókká váltak, még azt is megköszönik, hogy az amerikaiak leválasztják róluk a Donbászt. De ezt a szervilis megalázkodást majd biztos igyekszenek a magyarokon leverni, ismerjük az ukrán politikát.
"Feszült volt a helyzet, de nem negatív" - az egyik ukrán tisztviselő így aposztrofálta a Miamiban zajló tárgyalásokat, ami nagyon sok jót nem mond el a helyzetről. Érdekes, hogy most nem látjuk a nagy követeléseket, a fenyegető hangnemet, hogy "minden is kell, de azonnal". Ezt a hangnemet az ukránok csak azokkal szemben merik megengedni, akik akkora balfékek, mint az Európai Unió, akik nem képesek a saját érdekeiket képviselni. De mit is tudunk eddig a tárgyalásokról?

Fotó: Aaron Schwartz
Ukrán összeroppanás nem túl őszinte mosollyal
Ilyenkor persze minden kellemetlen helyzetben lévő fél igyekszik nagyvonalúan elfelejti az előzményeket, szépen félresöpörni azt a néhány évet, amely alatt több százezer halt meg alsó hangon. Nem túl régen egy ukrán parlamenti képviselő ismerte el, hogy legalább 500 ezer halottjuk és ugyanennyi komoly sebesültjük van, de azt is hozzátette, hogy jóval több is lehet ez a szám. Tehát, ugorjuk csak vissza 2022 tavaszára, amikor majdnem sikerült aláírni egy békeszerződést, ám a rendkívül emberközpontú unió, megtoldva Boris Johnsonnal, gyorsan odarikoltott, hogy eszükbe se jusson az ukránoknak, mert majd szépen megnyerik a háborút, nem kell itt kompromisszumot kötni az oroszokkal. Azóta tudjuk, hogy mi történt, Európa ígéretei üres frázisok maradtak, az ukrán hadsereg és a kényszersorozottak szépen elvéreztek, a feltételek pedig jóval rosszabbak lettek.
Ha belegondolunk, hogy 2022 tavaszán az ukránok még jóval több területet tarthattak volna meg, nem hullott volna el a hadsereg színe-virága, akkor bizony ökölbe szorulhatnak a kezek a sorvadozó Ukrajnában, a felelősök azonban egyértelműen megvannak. Az aranybudis csapat, élén Zelenszkijjel, aki most sem képes magába szállni, hamut szórni a fejére, vagy egyszerűen csak eltűnni. De az arc kisebb lett, az év elején még hetykén próbált keménykedni Donald Trumppal is, aztán úgy rakták ki a Fehér Házból, mint macskát szarni. Most pedig így fogalmaznak a követelőző hadurak az amerikaiakkal történt tárgyalásokat követően:
Jelentős előrelépést tettünk az igazságos béke előmozdításában és álláspontjaink amerikai félhez való közelítésében. Fő céljaink – a biztonság, a szuverenitás és a megbízható béke – változatlanok maradnak, és az amerikai fél is osztja azokat
– írta Umerov a Telegramon a tárgyalások után. Ebből pedig minden gondolkodó ember leszűrheti, hogy igen nagy a baj ukrán szempontból. Amikor pedig az Európai Unió két észkombájnja, von der Leyen és Kaja Kallas arról beszél, hogy olyan nincs a történelemben, hogy egy állam ne legyen ott a tárgyalóasztalnál, amikor a sorsáról döntenek, ajánljuk figyelmükbe az 1920-as Párizs-környéki békéket, különösképpen a trianoni békediktátumot, ahol teljesen igazságtalanul döntöttek Magyarország sorsáról, mi pedig nem a tárgyalóasztalnál, hanem a tárgyalóasztalon voltunk, csupán aláírhatta a magyar delegáció a békét, hozzá nem szólhatott. Abba pedig már bele se menjünk, hogy mennyire nem hasonlít az orosz-ukrán háború ahhoz a helyzethez, amikor a magyarokkal vitették el a balhét nagyhatalmi okokból az I. világháborút követően.
Az ukrán vezetésnek érdemes lenne magába szállnia, és ha fikarcnyit is törődnek a saját népükkel (amit eddig nem mutattak ki), akkor befejeznék a háborút és ezzel a fölösleges szenvedéseket, mert minden egyes nap csak rosszabb helyzetbe kerülnek. Akkor pedig kevés lesz néhány semmitmondó bejegyzés a közösségi oldalaikon.







