Pesti Srácok

Egyes források szerint már amerikai szárazföldi csapatok is partra szálltak Venezuelában

Az éjszaka folyamán egyre több felvétel került fel a közösségi médiákba, majd a nagy nemzetközi lapok is lehozták, hogy az Egyesült Államok megtámadta Venezuelát. Donald Trump személyesen adta ki a parancsot a katonai akcióra.

Egyelőre nem világos, hogy az alacsonyan szálló repülők a venezuelai légierő gépei voltak-e, amelyek a támadás után felszálltak, vagy amerikai vadászbombázók. A helyi „Efecto Cocuyo” hírportál szerint a kormányzati negyedben hét komoly robbanást lehetett megfigyelni, ami arra utal, hogy a támadás célzottam Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen irányul. Donald Trump ezt már egy ideje tervezi. A kolumbiai elnök, Gustavo Petro „X” profilján tette közzé a hírt, hogy Venezuelát támadás érte. A politikus ezért azt szorgalmazza, hogy sürgősen üljön össze az Amerikai Államok Szervezete, az OAS. 

Trump kiadta a parancsot a Caracas elleni légicsapásokra
Trump kiadta a parancsot a Caracas elleni légicsapásokra

Már hetek óta várható volt, hogy Trump kiadja a parancsot

A támadás már hetek óta várható volt, hiszen az Egyesült államok egyre több eszközt szállított Puerto Ricóban található támaszpontjaira, és ugyanott csapatösszevonások is történtek.

Az amerikai erők, szeptember óta, többször is megtámadtak olyan hajókat, amelyeket állítólag kábítószer-csempészek használnak a Csendes-óceán keleti részén és a Karib-térségben. A legutóbbi támadások több mint 100 ember halálát okozták. A kritikusok a katonai akciókat törvénytelen gyilkosságoknak és a nemzetközi jog megsértésének minősítik, holott a US-Navy által közzétett felvételeken egyértelműen látható, hogy az igen gyors, több motorral felszerelt motorcsónakok műanyaghordókban szállították a kokaint. Az Egyesült Államok joggal vádolja azzal Venezuelát, hogy aktívan elősegíti a kábítószer-kereskedelmet az USA-ban, ezzel veszélyeztetve az Egyesült Államok és állampolgárai biztonságát. Maduro venezuelai elnök ezzel szemben az Egyesült Államok megbuktatására irányuló összeesküvésekkel és Venezuela hatalmas olajkészleteinek lefoglalására irányuló erőfeszítéseivel gyanúsítja Donald Trumpot és kormányát.

Venezuela az egyik legnagyobb elosztóhelye a drogkartelleknek

Röviddel az újév előtt Trump venezuelai kikötők elleni támadásról számolt be. Luxus Mar-a-Lago-i birtokán, Floridában, bejelentette: 

Nagy robbanás történt a kikötő területén.

Azt állította, hogy egy raktárban, amely állítólag a kartellek elosztóhelye, hajókat pakoltak kábítószerrel. Venezuela valóban egy komoly elosztóközpontja a kolumbiai kokainnak. A szomszédos országból Venezuelán és a karibi szigeteken keresztül. A kolumbiai kartellek az FBI és a DEA adatai szerint 2024-ben 66,6 milliárd dollárt zsebeltek be a kokain előállításából és a csempészetből. Egy évvel korábban a profitjuk „mindössze” 43,5 milliárd dollár volt. Ez is jól mutatja, hogy a kereslet és a kínálat is nőtt. Az Egyesült Államokban 6,5 millióra becsülik a rendszeres fogyasztók számát, Európában ez 6 millió, a tendencia növekvő. A kokain 67 százaléka Kolumbiából jön, 25 százaléka Peruból, 8 százaléka pedig Bolíviából. Az árú jó része Mexikóba kerül, és onnan csempészik tovább a kartellek az Egyesült Államokba és Európába. 

A cél Nicolás Maduro megbuktatása
Fotó: Miraflores Palace. A cél Nicolás Maduro megbuktatása

Állítólag már amerikai katonák is partra szálltak Caracas közelében

Az is tény, hogy az Oroszországgal és Iránnal szoros szövetséget ápoló Maduro-kormányzat már régóta szálka a Trump kormányzat szemében, és már az előző elnöki ciklusa alatt is támogatta az ellenzékét. Ezt az országban egy szélesebb társadalmi réteg is preferálta, mivel az olajbőség és az OPEC-tagság ellenére Venezuela egyre jobban belesüllyedt a nyomorba. A kommunista mintájú piacgazdaság itt is csődöt mondott. Nyilvánvaló, hogy Trump most egy kormányváltást fog kieszközölni, mégpedig katonai módszerekkel. A Reuters szerint a légicsapások mellett már amerikai szárazföldi egységeket is láttak a tengerparti régióban Caracas környékén. A Fehér Házból egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy Trump elnök adta ki a parancsot a támadásra. 

 

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.