Pesti Srácok

Zelenszkij négy behívót kapott, de valahogy akkor nem akarta védeni a hazáját

Fotó: Fotó: Andrew Harnik

Magyar nyelven is megjelent az ukrán elnök életét feldolgozó könyv, a Joker. A kötetből sok mindent megtudhatunk Zelenszkij tevékenységéről még mielőtt elnök lett volna. Többek között azt, hogy nem tartotta mindig ennyire fontosnak Ukrajna területi integritását.

A Joker – ez a címe annak a könyvnek, ami a leghíresebb ukrán táncoskomikus életét dolgozza fel. Zelenszkij meglehetősen sok változáson ment át, mióta ott hagyta a pénisszel zongorázást a politika kedvéért. Sőt, azóta is, hogy belevágott a politikába, hiszen az egykor mérsékelt, mondhatni liberális politikusból mára soviniszta diktátorrá vált.

Zelenszkij valódi arca
Zelenszkij valódi arca

Mivel a kötet immár magyar nyelven is elérhető, tényleg mindenkinek javasoljuk, hogy olvassa el, és nézze meg a saját szemével, hogy mégis milyen ember volt, milyen ember lett a zöld kis ember. Megtudhatjuk belőle például azt is, hogy Zelenszkij 2014 tavaszán behívót kapott (ekkor állították vissza a sorkatonaságot a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása miatt), a későbbi elnök azonban megtagadta a szolgálatot, nem is egyszer! Ez az ukrán védelmi minisztérium 2019-es közléséből derült ki, amikor képviselői megkeresésre a tárca megerősítette, hogy Zelenszkij nem kevesebb mint négy behívót kapott. A színész nyilvántartás szerinti címére 2014. április 15-én, június 23-án, augusztus 15-én és 2015. május 10-én is érkezett behívó sorozásra, ám Zelenszkij a dokumentumok kézhezvétele után sem jelentkezett a hadkiegészítő parancsnokságon. Tehát bár alkalmasnak minősítették a katonaságra, soha nem szolgált hazája fegyveres erőinél. Ráadásul a 2014-es konfliktusban összehasonlíthatatlanul kevesebben veszítették életüket egységnyi idő alatt, mint a négy év óta tartó háborúban.

Zelenszkij új múltat ír

Persze, amint elnök lett, meg is tett mindent, hogy ezt a számára kellemetlen apróságot eltüntesse. Miután ugyanis megválasztották, elnökké választották 2019-ben, a védelmi minisztérium az elnök felszólítására arról adott ki tájékoztatást, hogy soha nem hívták be katonai szolgálatra, és behívót sem küldtek neki. Aztán 2020 októberében az elnök egészen bizarr szófordulattal igyekezett erre rátromfolni. Azt állította ugyanis, hogy hamis behívókat kapott.

Ennek az apróságnak van egy még érdekesebb vetülete. A kampánya alatt ugyanis Zelenszkij folyamatosan arról beszélt, hogy bővíteni kell a nemzetiségi jogokat, hogy a háború keleten értelmetlen, és igenis meg kell adni az önrendelkezés jogát a donbászi embereknek. Ennek tükrében nem is meglepő, hogy nem vállalta a szolgálatot és kerülte a behívókat. Ebben az időben ugyanis e sorok írója is pont ezt tette. A különbség köztem és a zenebohóc között azonban az, hogy én nem változtattam meg azóta élesen a véleményem.

Miután bársonyszéket és aranybudit kapott ugyanis, Zelenszkij hirtelen a legsovinisztább ukrán elnök lett, akit valaha láttak. Azt is elfelejtette, hogy az ő anyanyelve is orosz, majd a háború kitörése után már az utolsó ukránig is harcolna, hogy visszaszerezze a '91-es határokat. Ez az utolsó ukrán azonban nem ő lenne. Hiszen ő orosz...

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.