Pesti Srácok

Virágföldből horogkeresztet rajzoltak a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza elé

Virágföldből horogkeresztet rajzoltak a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza elé

Ismeretlen tettesek virágföldből horogkeresztet rajzoltak a járdára a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza közelében – számolt be a BNS balti hírügynökség hétfőn.

- mondta Faina Kukliansky, a zsidó közösség vezetője. Az elnök asszony rámutatott, hogy a megnyilvánulásra vasárnap, egy héttel a holokauszt litvániai emléknapja előtt került sor. Kukliansky a hatóságokat okolta a történtekért. Linas Linkevicius litván külügyminiszter elítélte az incidenst, a rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben. A litvániai zsidó közösség augusztus elején fenyegető levelek miatt arra kényszerült, hogy ideiglenesen bezárja székházát és a vilniusi zsinagógát. Az antiszemita megnyilvánulások előzménye az volt, hogy a vilniusi városvezetés úgy döntött: véget vet a fővárosban két nácibarát partizán emléke megörökítésének, akik a második világháború idején a szovjet megszállás ellen küzdöttek, és akiket emiatt nemzeti hősnek tekintenek az országban. A határozat nyomán eltávolították a nemzeti könyvtár faláról Jonas Noreika emléktábláját, valamint átnevezték a Kazys Skirpa utcát. A döntés megosztotta a közvéleményt.

Litvániát a második világháború alatt a Szovjetunió és a náci Németország is megszállta. A német megszállás (1941-1944) alatt a nácik és litván kollaboránsaik a több, mint 200 ezres zsidó közösség 90 százalékát megölték. A háborút követően a balti ország szovjet befolyás alá került, és csak 1991-ben nyerte el függetlenségét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.