horogkereszt
Ideológiai káosz: horogkereszteket lóbálnak a palesztinok az amerikai komcsik által szervezett Izrael-ellenes megmozduláson
Az amerikai Szociáldemokraták szervezésében több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze vasárnap New Yorkban, és mi mást csinálhattak volna, mint izraeli zászlókat égettek, és őrjöngve imádták az erőszakot. Azon sem lehetünk meglepődve, hogy a demonstrációt az amerikai komcsik szervezték, azon talán már kicsit jobban, hogy egy adott ponton egy horogkeresztes zászló is előkerült, amit egy palesztin résztvevő a telefonja kijelzőjén mutogatott. Nem vitás, elég nagy káosz van ideológiailag, egy magát igazán woke-nak valló fiatal szocialista most a világ bármely pontján nagy bajban lehet azzal kapcsolatban, hogy éppen akkor kit és miért kellene támogatni. Georg Spöttle: A hülye „német" zöld politikus, aki azt sem tudja, hogy milyen a náci horogkereszt
A német független, objektív, tényfeltáró sajtó naponta riogatja olvasóit a jobbról leselkedő veszéllyel. Nácik a hadseregben, nácik a rendőrség kötelékében, az ultrajobb terror ott bujkál minden sarokban. Igaz politikailag motivált bűncselekményeket az Antifa és más baloldali anarchista csoportok követnek el, az viszont nem fér bele a napi PC-be. Ám a „political correct” most szenvedett egy kis törést, mivel kiderült, hogy egy zöldpárti politikus hazudott, amikor azt állította, hogy neonácik törnek az életére. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.