Pesti Srácok

Visszavert ukrán támadásokról és emberveszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő

Visszavert ukrán támadásokról és emberveszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő

Az ukrán fegyveres erők 26 támadást indítottak több ezer katona, mintegy 40 harckocsi és egyéb haditechnikai eszköz bevetésével a szoledari taktikai irányban a 95 kilométeres frontszakasz teljes hosszában, az orosz hadsereg azonban az összes próbálkozást visszaverte, az ukrán áttörés nem sikerült – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.

A tábornok azt mondta, hogy Malojiljinivszkénél az orosz erők "a berhivszkei víztározó kedvező adottságaira tekintettel, a védelem stabilitásának fokozása érdekében foglaltak el védvonalat", és közben visszaverte a támadásokat. Konasenkov szerint az ukrán erők csak ezen a helyszínen több mint 540 katonát, nyolc harckocsit és több mint 20 egyéb páncélozott járművet veszítettek. Összegzése szerint az ukrán hadsereg a Donyeck körzetében folytatott harcokban mintegy 900 halottat és sebesültet, több mint 30 páncélozott járművet, hét gépkocsit, három tarackot és egy Szu–27-es repülőgépet veszített. Az orosz hadijelentés az ukrán emberveszteséget a teljes frontvonalon mintegy 1185 főre becsüli.

Viktor Szokolov altengernagy, az orosz Fekete-tengeri Flotta parancsnoka a Krasznaja Zvezda katonai lapban pénteken közölt interjújában azt mondta, hogy a flotta Kalibr manőverező repülőgépekkel felfegyverzett hajói a háború kezdete óta több mint 180 fontos ukrán létesítményre mértek csapást. Szavai szerint a fő célpontok a légvédelmi radarállomások voltak. Közölte, hogy a Krímben megerősítették a légi és tengeri drónok elleni védelmet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Libkos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.