Pesti Srácok

Visszavették a kardiológiai intézetbe az ismert szívsebészt

Visszavették a kardiológiai intézetbe az ismert szívsebészt

Megegyezett a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója, Andréka Péter és az általa elbocsátott, ismert szívsebész-professzor, Székely László, így az orvos tovább maradhat az egészségügyi intézményben – tudta meg a PestiSrácok.hu. A napokban írta meg a sajtó, hogy egy fél évvel ezelőtti, kifogásolt műtét miatt a professzor ellen vizsgálat indult, aminek eredményeképpen elbocsátották, egy másik orvos pedig felmondott az eset után. Úgy tudjuk, Székely csak három hónapig marad a kardiológiai intézetben, utána a Honvéd Kórházban folytatja munkáját.

Ismert, a vitatott műtét fél évvel ezelőtt történt a kardiológiai intézetben. Akkor egy államilag finanszírozott szívműtét alatt egy privát mellplasztikai műtétet is elvégeztek egy betegen, amit viszont az OEP nem támogat. Amikor ez kiderült – merthogy lepapírozva állítólag nem volt –, az intézet megbízott főigazgatója vizsgálatot indított, s ennek lett az eredménye az elbocsátás. Az Index szerint a megbízott főigazgató és Székely László között korábban is több konfliktus feszült, talán emiatt is döntött Andréka a legsúlyosabb büntetésről. A főigazgató az Indexnek azt írta: egy súlyos jogi-etikai vétség miatt kényszerült felmenteni a munkavégzés alól Székely Lászlót. Ez a döntés egy több hete tartó vizsgálat eredményeként született, és meghozatalában egy teljes szakértői és jogi apparátus segédkezett. A betegutak teljes és tudatos összekeverése, vagyis az államilag finanszírozott szívműtét és a privát plasztikai műtét egy időben történő elvégzése nem engedélyezhető – fogalmazott közleményében a főigazgató.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.