Pesti Srácok

Visszavonul Roger Federer

Visszavonul Roger Federer

A korábbi világelső és 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer a jövő péntektől vasárnapi tartó Laver Kupa férfi bemutató tenisztorna után befejezi profi pályafutását.

Federer 2020-ban két térdműtéten esett át, majd rövid időre visszatért, ám a 2021-es wimbledoni tornát követően ismét megoperálták, azóta nem lépett pályára. Idén februárban megerősítette, hogy Londonban pályára lép a Laver Kupán, ahol először szerepel majd együtt a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal, a 21-nél tartó Novak Djokovic, Federer és a háromszoros GS-győztes Andy Murray. Áprilisban még úgy tervezte a 41 esztendős svájci klasszis, hogy indul a számára hazai pályának számító bázeli tenisztornán októberben, június közepén pedig még úgy fogalmazott, jövőre "határozottan szeretne" visszatérni. Csütörtökön azonban az egy éve harcképtelen Federer bejelentette: az európai csapat színeiben megvívott tornával zárja karrierjét.

– írta Federer az Instagramon.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

A világsztár 1998 óta tartó profi karrierje során összesen 103 ATP-tornán diadalmaskodott, a Grand Slam-tornák közül az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször diadalmaskodott, húsz GS-sikerével harmadik a férfiak örökrangsorában Nadal és Djokovic mögött. Párosban a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet nyert, négy évvel később Londonban egyesben ezüstérmes lett. A világranglistát összesen 310 héten át vezette, egy alkalommal 237 héten át megszakítás nélkül, és ötször zárt évet a rangsor élén. Több mint 130 millió dollárt keresett pénzdíjakból, a Forbes gazdasági magazin augusztus végi adatai szerint összkeresete 1,09 milliárd dollárra tehető, ezzel ő az egyike a hét milliárdos sportolónak. Visszavonulását alig két héttel azután jelentette be, hogy 40 esztendősen elbúcsúzott a tenisz női legendája, az egyesben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai Serena Williams.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.