Pesti Srácok

Viszlát, és további kellemes elhülyülést kívánunk!

Viszlát, és további kellemes elhülyülést kívánunk!

Szép nap a mai. A Fidesz végre kilépett az Európai Néppártnak nevezett latrinából. Manfred Weber és a többi gerinctelen csúszómászó sziszeghet tovább odabent a sötétben, de a budiajtó rájuk lett csapva, túl sok már nem hallatszik belőlük, legfeljebb dühödt sziszegésük. Végre friss levegőt szívhatnak a magyar képviselők, s velük együtt Magyarország is.

Az a barátunk, aki úgy néz ki, úgy viselkedik és úgy is beszél, mint az ellenségünk – az nagy valószínűséggel nem a barátunk, hanem az ellenségünk. Így van ez az Európai Néppárttal is. E pártcsalád egykoron még – úgy-ahogy – nemzeti, konzervatív, keresztény alapokon állt.

A húsz évvel ezelőtti néppárt többsége még nem támogatta volna Európa muszlimokkal való elárasztását, a migránskvótát, megvédte volna a kontinens határait a barbár hordáktól, s nem zengte volna az emberek nemiségének lebontását célul tűző hermafrodita-propaganda csodálatát. Az a néppárt még szuverén államok közösségeként képzelte el az uniót, nem egy központosított, szélsőliberális őrületre és kommunista internacionalizmusra épített birodalomként.

Egykoron még volt észlelhető különbség a néppárt és a kommunista-szocialista-liberális-zöld pártok mondókájában. Ma már nincs. Ugyanazt brekegik. Ugyanazzal a hazug, ezerszer cáfolt lózungokkal támadják évek óta a Fideszt, mint a Soros fizetési listáján lévő libernyákok és bolsevikok.

PestiSracok facebook image
Fidesz-plakát a 2019-es EP-választási kampányban

Fékek és ellensúlyok, jogállamiság...

Annyira nagyon jogállamiak a néppártiak, hogy épp ma módosították az alapszabályukat visszamenőleges hatállyal, s így megvonhatták volna a Fidesz képviselőinek jogait az európai parlamenti frakcióban. Talpig jogállami megoldás. Pont, mint a Sargentini-jelentés, amelyet a hatályos jogszabályok megkerülésével – és csomó néppárti szavazattal – fogadott el annak idején az Európai Parlament.

A Fidesz néppárti frakcióból való kilépése régóta érett. Két éve mondta először Orbán Viktor, hogy mérlegelik az Európai Néppártból való távozás lehetőségét. (A tagságukat azután felfüggesztették.) A folyamatos gyalázkodások, sértések, zsarolások, hátbaszúrások ellenére a nagyobbik magyar kormánypárt maradása azért volt fontos (már amennyire ez így kívülről, kibicként megítélhető), mert az Európai Parlament legnagyobb frakciójában hatékonyabban lehetett képviselni a magyar érdekeket. Magyarország szempontjából kulcsfontosságú bizottsági helyek, pozíciók jártak a tagsággal, s így a sértéseket egy ideig talán megérte lenyelni. Tudniillik: a pártérdeknél fontosabb a haza érdeke. Ám amikor már csorbítani akarják a fideszes politikusok jogait (a mai szabálymódosítás ezt célozta), akkor nem marad más lehetőség, mint Weberékre borítani a kredencet, és rájuk zárni a latrinaajtót. Sziszegjenek csak tovább. Viszlát, bunkókáim!

  • Az Európai Néppárt elárulta eredeti elveit, s mára gyakorlatilag a liberális és kommunista internacionálé egyik fiókszervezete lett. Vérbő bolsevikokká váltak. Bármilyen tetszőleges témában ugyanazt mondja Tusk vagy Weber, mint Verhofstadt, Cseh Katalin vagy Apró-Dobrev Klára. Egy nagykoalíció, egyetlen undorító brancs az egész. Közben a függöny mögött néhány elmebeteg filantróp vigyorog. Ezek Európa sírásói. Egy afrikaiak és ázsiaiak tízmillióival elárasztott, turmixkontinenst akarnak a mi (egykor) csodálatos Európánkból. Ahol az emberek a szó szoros értelmében azt se tudják, fiúk-e vagy lányok. S valljuk be: a hadművelet a nyugati országokban parádésan halad.

A Fidesz kilépését remélhetőleg egy belépés követi majd: csatlakoznak az egyik, valóban konzervatív, nemzetek Európájában gondolkodó frakcióhoz. Az unió jövője azon áll vagy bukik, hogy meg tudnak-e erősödni ezek az európai patrióta erők az internacionalista bolondokkal szemben. Ha nem, egy-két évtizeden belül darabjaira hullik az egész katyvasz. Engedtessék meg: a magam részéről (akkor is) pezsgőt bontok majd.

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.