Pesti Srácok

Víz Világtalálkozó – Áder: A magyar vízipari tudástőke exportképes termék

Víz Világtalálkozó – Áder: A magyar vízipari tudástőke exportképes termék

A magyarországi víziparban felhalmozódott tudástőke exportképes termékké vált – mondta Áder János köztársasági elnök a Budapesti Víz Világtalálkozón, szerdán, Budapesten. Az államfő a tanácskozás második napján megtekintette a vízipari szakkiállítást, majd újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett a keddi megnyitón elmondott szavaira, amelyek szerint napjainkban a szemünk láttára bontakozik ki a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámája.

Áder János a résztvevőknek azt ajánlotta: ha kíváncsiak a megoldásokra, a magyar innovációkra, akkor tájékozódjanak a szakkiállításon. Úgy fogalmazott: ha azt a kérdést tesszük fel, hogy látunk-e megoldást, magyar megoldást arra, hogy például miként lehet megakadályozni a talajeróziót, csökkenteni a hálózati veszteséget, hatékonyan megtisztítani a szennyvizet, akár emberi fogyasztásra, de öntözésre, ipari felhasználásra mindenképp alkalmassá tenni, akkor itt sokféle megoldást lehet találni. A köztársasági elnök kiemelte: a kiállításon azt látni, hogy egyetemek, vízipari szereplők, valamint a szakigazgatás résztvevői hogyan kezdtek el közösen gondolkodni az elmúlt években, és hogy ez a munkakapcsolat hogyan válik egyre gyümölcsözőbbé. Az államfő kitért arra is, hogy itt nemcsak magyarországi problémákra adnak megoldásokat, hanem a világ más tájain jelentkező gondokra is. Áder János emellett hangsúlyozta a magyarországi vízügyi képzés jelentőségét is. Az elnök közölte: a szakkiállítás minden alkalommal egyre színvonalasabb, informatívabb és a laikusoknak is egyre közérthetőbb.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?