Pesti Srácok

Vízágyúval és könnygázzal oszlatták Bagdadban a kormányellenes tüntetőket

Vízágyúval és könnygázzal oszlatták Bagdadban a kormányellenes tüntetőket
Bagdad, 2020. május 10. Kormányellenes tüntetők gyülekeznek a biztonsági erők által emelt barrikád előtt, amely megakadályozza, hogy a tüntetők a kormánynegyedbe jussanak Bagdadban 2020. május 10-én. Három nappal az új miniszterelnök, Musztafa al-Kádimi megválasztása után a tüntetők újra kimentek ez utcákra. A tiltakozók reformokat, és jobb életkörülményeket követelnek. MTI/AP/Hadi Mizban

Vízágyúkat és könnygázt vetett be az iraki rendőrség vasárnap Bagdadban, hogy távol tartsa a kormányellenes tüntetők menetét a kormányzati épületektől. A biztonsági erők és tüntetők összecsapása a kormányzati központ felé vezető fővárosi adzs-Dzsumhuríjja hídon történt.

Bagdadban és több iraki nagyvárosban százak vonultak az utcákra az egy évvel korábbi, több, mint ötszáz életet követelő kormányellenes megmozdulások évfordulóján.

– hangoztatta a tüntetések egyik résztvevője, Nadzsim Abdullah. A rendvédelmi erők nagy létszámban vonultak ki a reggel óta gyülekező tüntetők feltartóztatására. Szemtanúk beszámolói szerint a karhatalom könnygázzal oszlatta a köveket hajigáló aktivistákat, akik közül legalább tizenöten megsérültek. A tüntetők több sátrat is felgyújtottak a központi Tahrír téren. Szaad Maán belügyi szóvivő pedig azt közölte, hogy a biztonsági erők legkevesebb nyolcvanhét tagja sérült meg, amikor tüntetők rájuk támadtak az adzs-Dzsumhuríjja és asz-Szinak hidak térségében. Hozzátette, hogy a tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel támadtak neki a mindössze gumibotokkal felszerelt biztonságiakra. A szóvivő ugyanakkor nem említette a megsérült tiltakozók számát.

PestiSracok facebook image

Értesülések szerint erőszakos megmozdulások voltak Hillában is. Az al-Hadasz helyi televízió úgy tudja, legalább öt rendőr és több tucat tiltakozó megsérült az összecsapásokban. Hozzátette, hogy legalább tíz aktivistát előállítottak. Tahszin al-Hafadzsi, az iraki fegyveres erők egyesített parancsnokságának szóvivője elmondta: a rendvédelmi szervek parancsba kapták, hogy nem vihetnek magukkal lőfegyvert.

Tavaly októberben országos tüntetések kezdődtek Irakban a 2003. évi amerikai invázió óta hatalmon lévő politikai elit és a korrupció ellen, amelyeken követelték, hogy a kormány mondjon le, oszlassák föl a parlamentet, és alakítsák át az ország politikai rendszerét, amelyet még a 2003-as, Szaddám Huszein diktátor bukását eredményező amerikai katonai beavatkozás után alakítottak ki. Az akkori kormányfő, Ádel Abdel-Mahdi november végén lemondott a posztjáról. Utódja, a májusban hatalomra került Musztafa al-Kádimi a tüntetőknek engedve ígéretet tett, hogy előrehozott választásokat tartanak az országban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Hadi Mizban

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.