Pesti Srácok

Vizoviczki-per: Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az elmúlt évtizedek legnagyobb rendőri korrupciós ügyében

Vizoviczki-per: Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az elmúlt évtizedek legnagyobb rendőri korrupciós ügyében

Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az adócsalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a volt főrendőrök, illetve társaik vesztegetési ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Igaz, úgy tudjuk, ez csak azokra a vádlottakra vonatkozik, akik a bíróság előtt beismerő vallomást tettek. Információink szerint korábban négyen éltek ezzel a lehetőséggel, köztük maga Vizoviczki is, így, ha a diszkópápa nem gondolta meg magát, számára elsőfokon lezárulhat a vesztegetési ügy. Az ugyanakkor megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt, az eljárás már több, mint nyolc éve húzódik.

Július 16-án várhatóan részítéletet hirdetnek a költségvetési csalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a korrupcióval vádolt volt főrendőrök vesztegetési ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. Ez annyit jelent, hogy néhány, a vádirattal egyezően nyilatkozó, beismerő vallomást tevő vádlott esetében a bíróság ítéletet hoz és számukra ezzel elsőfokon befejeződik az eljárás. Az egyelőre még nem tudható, hogy mely vádlottak éltek ezzel a lehetőséggel, mivel zárt tárgyalásról van szó, igaz, az ítéletről a közvélemény is tudomást szerezhet, hiszen maga a határozathozatal (a rendelkező rész) nyilvános lesz.

Vizoviczki és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött még 2012 februárjában, majd a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai a TEK segítségével május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Az eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő szerepel. Ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt. Vizoviczkiék perét 2015. január 14-én titkosított eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa, a per nagyon lassan haladt, végül a bíró betegsége miatt a Fővárosi Törvényszékre került az ügy és elölről kellett kezdeni a már Kiss Károly hadbíró által vezetett eljárást. Tavaly novemberben megírtuk azt is, hogy információink szerint Vizoviczki László és három vádlott-társa a vádiratban felsorolt bizonyítékokat elfogadva, lényegében beismerte a bűnösségét, így a diszkócsászár elismerte azt is, hogy rendőröket vesztegetett meg. Ha ezt Vizoviczki továbbra is fenntartja, ő lehet az egyik személy, akinek a sorsáról dönthet a törvényszék.

Úgy tudjuk, azok a korábban a Nemzeti Nyomozó Irodában (NNI) és a BRFK-n dolgozó főrendőrök, akik szintén a vádlottjak padján ülnek, továbbra is tagadják a bűnösségüket. Érdekesség, hogy egyiküket, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály volt vezetőjét, Gulyás Imrét június közepén tartóztatta le az ügyész indítványára a bíróság, mert a gyanú szerint egykori kollégájának, a szintén a vesztegetési ügyben vádlott H. Lajosnak pénzt fizetett volna azért, hogy helyette is vállalja magára a terhükre rótt bűncselekményt. Ráadásul a bíróság a felmerült adatok alapján attól is tartott, hogy Gulyás kivonja magát az eljárásból és szökni próbál.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.