Pesti Srácok

Welsz milliárdokat keresett pénzmosó piramisjátékkal

Welsz milliárdokat keresett pénzmosó piramisjátékkal

Welsz Tamás és egy hozzá kapcsolódó, egykori hatósági személyekből álló csapat milliárdokat keresett azzal, hogy segítséget nyújtott bajba került vállalkozóknak „megúszni a vagyonosodási vizsgálatot”, illetve csökkenteni a „túlságosan nyereséges” vállalkozások adóalapját - írja a Népszabadság.

Az adóhatóság elől addig eltitkolt (vagy eltitkolni szándékozott) összeg 30-40 százalékának fejében bonyolult tranzakciók révén mosták tisztára adócsaló ügyfeleik pénzét. Úgy ment ez, akár a piramisjátékban - magyarázza a lap. Másoknak – jellemzően a nagyobb halaknak és a feketegazdaságban tevékenykedőknek – fiktív igazolásokat hoztak afrikai országokból, hogy az ott korábban végrehajtott „befektetéseik” után mekkora összegű osztalék illette meg őket.

Azokban az irathalmokban, amelyeket halála előtt Welsz a rendőrségnek átadott, feltehetőleg számos ismert alvilági figurával, tisztes vállalkozó hírében álló üzletemberrel és kevésbé ismert, de az adóhatósággal feszült viszonyban álló személlyel kapcsolatban is találhatók terhelő dokumentumok.

PestiSracok facebook image

Többek szerint Welsz élete egy percig sem lett volna biztonságban azután, hogy a dokumentumkötegeket átadta a hatóságoknak. Ő maga is félt, hogy egyszer lebukik, ezért azokat az iratokat, amelyek egy büntetőeljárás során perdöntő bizonyítékokként szolgálhattak volna ellene és ügyfelei ellen, időről időre más és más helyeken „raktároztatta”.

A teljes cikk a nol.hu-n olvasható

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.