Pesti Srácok

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely megszorításokra készül

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely megszorításokra készül

Karácsony Gergely főpolgármester megszorításokra készül, a budapestiekkel "takarózva" - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés idején újságíróknak.

Mint mondta, a főpolgármester már fél évvel a megválasztása után "csőddel riogatott" és azóta félévente "újra és újra előveszi a kártyát".

- tette hozzá, kiemelve, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nemrég arról beszélt, elégedetlen a főpolgármesterrel, mert nem használja fel eléggé a pozícióját a kormánnyal szembeni harcra.

PestiSracok facebook image

Karácsony törvényszegésre buzdít?

Wintermantel Zsolt szerint a főpolgármester megszorításra készül, és ismét a budapestiektől akar elvenni, ahogy korábban megszüntette a dunai hajóközlekedést, kukákat szereltetett le, és ő idézte elő azt is, hogy előfordult, nem vitték el a szemetet a budapesti háztartásokból. Hozzátette, a főpolgármester által bejelentett intézkedések megszorításokat vetítenek előre és azt, hogy nem akarnak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek, ami - mint mondta - "nem felelős városvezetői hozzáállás". Kiemelte: felelős pozícióban lévő ember nem buzdíthat törvényszegésre.

Közölte: a városvezetés 25 milliárd forint szolidaritási adót nem akar befizetni a nehezebb sorsú, rosszabb helyzetben lévő települések számára, emellett hitelt akar felvenni, de érdemi takarékossági intézkedésekről nem lehet beszélni.

Azzal kapcsolatban, hogy a főváros csaknem 30 milliárd forintot spórolt meg az első negyedévben a villamos energia napi áron történő megvásárlásával, Wintermantel Zsolt kijelentette: ez "egy szerencsejáték eredménye", nem a városvezetés tudatos döntése. Az energiaárak ugyanis közben csökkentek - tette hozzá.

A főpolgármester felelőtlenül gazdálkodott

Arra a kérdésre, mennyire terheli a felelősség a kialakult helyzetért Karácsony Gergelyt, Wintermantel Zsolt azt mondta, a főváros vezetése 214 milliárd forinttal vette át 2019-ben a várost, az iparűzési adó pedig 200 milliárd forintos többletet jelent, vagyis 400 milliárd forintot "éltek fel", ami felveti a felelőtlen gazdálkodást, a hozzá nem értést. Megjegyezte: tételesen fel lehet sorolni azokat a rossz döntéseket, amelyeket Karácsony Gergely személyesen hozott meg, és amelyek miatt elfogyott a pénz.

Álságos Karácsony konzultációs kezdeményezése

A politikust kérdezték a főpolgármester által kezdeményezett budapesti lakógyűlésről is, erről azt mondta, fontos a választópolgárokkal folytatott konzultáció, de álságosnak tartja, hogy a főpolgármester, aki "ádáz ellensége a nemzeti konzultációnak", ilyet hirdet meg. Hozzátette: örül, hogy a főpolgármestert érdekli a budapestiek véleménye, de véleménye szerint a kérdés - hogy a szolidaritási adót fizesse-e be a főváros vagy járjon a villamos - "óvodás szintű", és inkább arról kellene például kérdezni a budapestieket, helyes-e, hogy a főpolgármester döntése miatt a BKV hárommilliárd forint reklámbevételtől esik el.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.