Pesti Srácok

Wisconsinban tömött sorokban várakoztak az emberek az előválasztásokon

Wisconsinban tömött sorokban várakoztak az emberek az előválasztásokon

Wisconsinban kedden tömött sorokban várakoztak az emberek az előválasztásokon, miután a helyi legfelsőbb bíróság hétfőn este semmisnek mondta ki a kormányzó rendelkezését a választások elhalasztásáról. Tony Evers demokrata párti kormányzó és a demokrata párti törvényhozók azt szorgalmazták, hogy halasszák el a választásokat, vagy hosszabbítsák meg a levélben történő szavazás határidejét, azonban a republikánus többségű wisconsini kongresszus ellenállásába ütköztek. A helyi legfelsőbb bíróság, megosztottan ugyan, de a republikánusok álláspontja mellett foglalt állást. Sőt, megváltoztatta egy alsóbb fokú bíróság korábbi döntését is, amely meghosszabbította volna a levélben történő szavazás határidejét.


Nancy Pelosi a washingtoni szövetségi képviselőház elnöke az MSNBC televíziónak még hétfőn éjjel "szégyenletesnek" nevezte a wisconsini előválasztások megtartásáról szóló döntést.

-fogalmazott.

PestiSracok facebook image


Elemzők szerint a wisconsini előválasztás dilemmája a választók számára az, hogy elmenjenek-e voksolni, veszélybe sodorva ezzel a saját és mások egészségét is, vagy otthon maradjanak, s ezzel önhibájukon kívül ugyan, de elveszítsék a választáshoz való jogukat. Ruth Bader Ginsburg, a szövetségi legfelsőbb bíróság liberális bírája Washingtonban írásbeli megjegyzést is fűzött a wisconsini döntéshez. Mint írta: attól tart, hogy "tömeges jogfosztásra" kerül sor.


- fogalmazott Ginsburg a wisconsini legfelsőbb bíróságra utalva.


Wisconsinban szintén kijárási korlátozások vannak érvényben. A választások elhalasztásáról hozott hétfői döntése előtt Evers kormányzó azt nyilatkozta a Milwaukee Journal Sentinel című helyi lapnak, hogy a járvány miatt az embereket Wisconsinban nem a demokraták és a republikánusok harca érdekli, hanem félnek. A koronavírus-járvány miatt az Egyesült Államokban több mint egy tucat tagállam már elhalasztotta az előválasztásokat.

Forrás: MTI/ fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.