Pesti Srácok

Z. Kárpát szerint nincs semmi látnivaló a Jobbik pártalapítványi szabálytalansága körül, és „jogászok bevonását” emlegeti

Z. Kárpát szerint nincs semmi látnivaló a Jobbik pártalapítványi szabálytalansága körül, és „jogászok bevonását” emlegeti

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványainál a törvényes és átlátható gazdálkodás. Az ÁSZ szakemberei mindhárom alapítvány esetében lényeges törvénysértésekkel szembesültek – állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék. A Jobbik Magyarországért Alapítvány ugyanis a 2019 és 2020-as években nem tett eleget a törvény által előírt beszámolási kötelezettségének, nem készítette el az éves számviteli beszámolót, a tevékenységéről szóló éves jelentést, és így nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát. Erre reagált Z. Kárpát az ATV-n úgy, hogy szerinte nem igazak a vádak, akik pedig ezt állítják, azok kapcsán „a jogászok dolga lesz az, hogy megállapítsák, hogy az ilyen, sajtóban megjelent félmondatok között és mögött milyen valóságtartalom húzódik”.

Nem átlátható az ÁSZ szerint több baloldali párt (közpénzből működő) alapítványának a gazdálkodása; a jobbikosok például még beszámolót sem készítettek. A témában az ATV-n megszólalt Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, aki erre úgy reagált: döbbenten állnak a közlemény előtt.

– mondta az alelnök, aki szerint

PestiSracok facebook image

Z. Kárpát hozzátette: természetesen pártja megteszi a szükséges beadványokat, válaszokat és viszontválaszokat az ügyben.

– szögezte le.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.