Pesti Srácok

Zaklatási botrány: felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Lászlót a bíróság (Frissítve!)

Zaklatási botrány: felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Lászlót a bíróság (Frissítve!)

Folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Lászlót a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botránya 2019 augusztusában robbant ki, amikor napvilágot látott, hogy több nőt is zaklathatott. A volt MSZP-s politikus rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, ám a vádemelés és a bíróság mostani végzése ezt cáfolja. Donáth László a Népszavának azt mondta, nem ismeri el a bűnösségét és ragaszkodik a tárgyaláshoz.

Felfüggesztett börtönre ítélte a folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel vádolt Donáth László volt szocialista politikust, evangélikus lelkészt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság – derült ki az ügyészség portálunknak küldött válaszából.

Az ügyben elsőként a bíróságot kerestük meg, tőlük azt a választ kaptuk, hogy

PestiSracok facebook image

Ezután fordultunk a Fővárosi Főügyészséghez, akik ma portálunknak azt írták,

Másfél éve robbant ki a botrány

A momentumos Donáth Anna édesapjának botránya 2019 augusztusában robbant ki: több nő ugyanis arról panaszkodott egy szeretetotthonban, ahol dolgozott, hogy zaklatta őket, sőt, volt, aki feljelentést is tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig nyomozni kezdett, majd 2019 decemberében meggyanúsították Donáthot.

A 888.hu-nak az ügyről és Donáthról így nyilatkozott egy érintett:

Donáth László a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet. A szakértő nagy segítség minden nyomozásban, hiszen az ilyen esetekben a traumatizáltságot, illetve az élet- és élményszerűséget vizsgálja meg. Az ügyészség február elején emelt vádat Donáth ellen, akkori tájékoztatásukban közölték: feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket. Most kiderült, hogy ezzel a bíróság is egyetértett.

Donáth: Nem ismerem el a bűnösségemet!

Donáth László a Népszavának hangsúlyozta, hogy a bíróság mindenfajta meghallgatás és személyes találkozó nélkül hozta meg döntését. Hozzátette: nem ítélet született, ami ellen fellebbezést lehet benyújtani, hanem olyan büntetővégzés, amit neki jogában áll nem elfogadni. Megjegyezte: a vádirat megküldése és a bíróság döntése között mindössze néhány hét telt el. "Én nem ismerem el a bűnösségemet” – jelentette ki Donáth László. Ezért nem fogadja el a bírósági végzést, ragaszkodik a nyilvános tárgyaláshoz. A lelkész azt szeretné, ha bárki – a sajtó munkatársai is – jelen lehetnének a tárgyalóteremben, és a per során mindenki megalapozott véleményt alkothatna arról, hitelesnek tartja-e a vele szemben felhozott vádakat.

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.