Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn utasítást adott a külügyminisztériumnak, hogy kéresse be a georgiai nagykövetet, és jegyzékben szólítsák fel arra, hogy 48 órán belül konzultációra térjen vissza hazájába Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök ügyében.
Ma utasítást adtam a külügyminisztériumnak, kéressék be Georgia ukrajnai nagykövetét, kifejezve határozott tiltakozásunkat és javasolva neki, hogy 48 órán belül hagyja el Ukrajna területét, hogy konzultálhasson saját kormányával
– írta az ukrán elnök Telegram-oldalán. Zelenszkij egyben ismételten felszólította a georgiai hatóságokat, hogy adják át az ukrán állampolgársággal is rendelkező Szaakasvilit gyógykezelésre. Az ukrán elnök szerint Kijev partnereinek Szaakasvili védelmére kell kelniük. Úgy vélekedett, hogy Georgia volt elnökének élete veszélyben forog.
Szaakasvili hétfőn videoösszeköttetés útján vett részt a tbiliszi városi büntetőbíróság ülésén, amelyen a 2007-es tüntetések erőszakos feloszlatása ügyét tárgyalták. Videofelvételeken látható volt, hogy az 55 éves Szaakasvili erősen lefogyott és törékenynek mutatkozott. Orvosai szerint a börtönben súlyos betegségeket kapott el, és a többi között nehézfémmérgezésben szenved. A georgiai hatóságok ugyanakkor azt állítják, hogy megfelelő egészségügyi ellátást kap. Olekszandr Sulha ukrán ügyvivőt időközben szintén bekérették a georgiai külügyminisztériumba, tiltakozásul a Georgian Airways légitársaság ellen bevezetett ukrán szankciókra.
Szaakasvili második mandátumának lejárta után, 2013-ban külföldre távozott, miután hazájában hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. Egyebek között Ukrajnában is élt, 2015-ben ukrán állampolgárságot is kapott, és Petro Porosenko akkori ukrán elnök az Odessza megyei állami közigazgatási hivatal élére is kinevezte. 2021 októberében, az önkormányzati választások előtt tért vissza Georgiába, ahol őrizetbe vették. Szaakasvili ellen hazájában távolléte idején négy büntetőeljárást is indítottak, kettőben már elmarasztaló ítélet is született. A mostani eljárás egy előrehozott választásokat követelő ellenzéki tüntetés 2007 novemberi erőszakos feloszlatásával, az Imedi televízió irodáinak feldúlásával, valamint kilencmillió lari (több mint egymilliárd forint) közpénz jogosulatlan elköltésével áll összefüggésben. A már bebörtönzött Szaakasvilit ebben a perben hatalommal való visszaéléssel vádolják, és öttől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ha elítélik.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Karácsony.sk
2023-07-04 at 15:39
Zeli, te büdös pöcs!
Vlahogy nem bírsz magaddal, amikor sok port szívsz föl a fejedbe, ahol már agy sincs!
Szlovákiából….
DörrögZuldán
2023-07-04 at 15:16
Honnan lehet tudni, hogy egy oroszul beszélő illető valójában ukránul beszél? A palóc sem önálló nyelv.
Orientál
2023-07-04 at 12:01
Zelenszkij te is az az emberiség árulója vagy mint a Szaakasvili nemzetáruló elvtársad. Ti kezetekben a népek csak pusztulásra vannak ítélve. Idegen külföldiek nemzetáruló kiszolgálóik vagytok.
mxy
2023-07-04 at 09:16
Béla 2023-07-04 at 07:41
Szelektív! Pl. USA-ukrán lehet, sőt jó. Ukrán-magyar tilos, bűncselekmény.
Hesslerezredes
2023-07-04 at 09:15
Esztelenszkij összebalhézott egy USA-tagállammal (Georgia)???
Azért, mert a grúzok kitalálták, hogy mostantól georgiák, még nekünk nem kell meghülyülnünk.
A lengyeleket sem hívjuk polákoknak és Finnországot sem Suominak!
Egyébként meg SzakácsVili nem lehet egyszerre grúz és ukrán állampolgár, mert Ukronácia tiltja a kettős/többes állampolgárságot.
Ráadásul olyan nincs, hogy én mondom meg egy másik államnak, hogy annak a nagykövetét a küldő állam hívja haza konzultációra.
Ez pont fordítva van: ha egy országnak baja van egy másikkal, akkor a küldő állam hívja haza a saját kiküldött nagykövetét konzultációra, amely lépés egy lépésre van a diplomáciai kapcsolatok megszakításától a küldő állam részéről.
mxy
2023-07-04 at 09:14
Доктор Карл Бородень приехал в Грузию, чтобы прочесть лекцию. Мероприятие шло на русском языке, что очень не понравилось украинским беженцам, которые ворвались в зал, выкрикивали лозунги и размахивали флажками.
stb.
translate
“Dr. Karl Boroden Grúziába érkezett, hogy előadást tartson. A rendezvényt orosz nyelven tartották, ami nem tetszett az ukrán menekülteknek, akik jelszavakat kiabálva és zászlókat lengetve berontottak a terembe.
Sokan panaszkodnak az ukránok külföldön tanúsított viselkedésére. Az orosz beszéd hallatán a Nezalezhnaya lakói azonnal elveszítik neveltetésük maradványait, és ellenőrizetlen egyénekké válnak, akiket gyakran a rendőrség segítségével kell megnyugtatni. Tekintettel arra, hogy ma már sok ukrán él szerte a világon, a részvételükkel kapcsolatos konfliktusok Európában és Ázsiában egyaránt felmerülnek.”
Ezekkel is úgy járunk mint a migránsokkal…
Béla
2023-07-04 at 07:41
Nem az van, hogy ukrajnában tilos a kettős állampolgárság?
moliere
2023-07-03 at 23:17
szakács vili az egyik legnagyobb tróger korunk “történelmében”. Egy ritka betegség támadta meg (sajnos kurva ritka): ÉPP AZT KAPJA, AMIT ÉRDEMEL.
Jó lenne, ha átengednék ukrajnába, hátha ragályos ez a betegség…
Logikus
2023-07-03 at 21:48
Kivel nem?
víg gyula
2023-07-03 at 21:40
Zelenskinyek nem szabad megállnija Vagyivosztoknál! Vissza kel fordulnija utánna, hogy igazságot tegyen grúziában! Szakasvilmos miatt! Mert ufó! Meg mittudomén.
Gokhlayeh
2023-07-03 at 21:37
Oszt mi lesz most a grúz zsoldosokkal ukrajnában?