Volodimir Zelenszkij csütörtökön, Brüsszelben megbeszélést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, akivel az ukrán–orosz határon zajló csapatösszevonásokról beszéltek. A tanácskozón az ukrán elnök kijelentette, hogy Ukrajna egy nagyszabású orosz támadás esetén a NATO számára “előretolt állás” lesz annak ellenére, hogy nem tagja a katonai szövetségnek.
Az ukrán államfő a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a NATO nem tartozik semmivel Ukrajnának. Úgy vélekedett, hogy a NATO-nak a saját tagállamait kell megvédenie, ha az ukrán hadsereg “elbukik” egy ilyen háborúban.
Ukrajna viszont “előretolt állás” úgy, hogy nem tagja a NATO-nak
– jegyezte meg.
Megértjük, hogy ha nagyszabású háború lesz, az áldozatok ezreit, százezreit, millióit jelenti, ezért ezt mi, mint civilizált emberek, nem akarjuk. Az eszkaláció, amelyről mindenki beszél, és időről időre a szomszédok (Oroszország) ezzel riogatják az Európai Unió államait és Ukrajnát, provokatívnak és veszélyesnek tűnik
– fogalmazott Zelenszkij. Stoltenberg a sajtótájékoztatón kijelentette: a NATO nem látja jelét annak, hogy csökkenne az orosz haderő Ukrajna határai közelében. Hangsúlyozta, hogy a több tízezer katonának és a fegyverzeteknek az ukrán határoknál állomásoztatása “nem igazolható, destabilizálódáshoz vezet, és aláássa Európa biztonságát”. Ismételten felszólította Oroszországot, hogy térjen vissza a diplomáciához, szüntesse meg a feszültséget, és tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Figyelmeztetett, hogy minden további, Ukrajna elleni agressziónak következményei lesznek, amiért Oroszország “nagy árat” fog fizetni.
A NATO és minden szövetségese támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Nem ismerjük el a Krím jogellenes annektálását
– hangoztatta a NATO főtitkára. Kijelentette, hogy Ukrajnának jogában áll megvédenie magát, és a NATO Ukrajnának nyújtott támogatása nem jelent veszélyt Oroszországra nézve.
Ukrajnának joga van megválasztania, milyen intézkedéseket tesz biztonsága szavatolására, ez az európai biztonság alapelve. Arról pedig, hogy Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz, csakis Ukrajna és a szövetség harminc tagja dönt majd
– szögezte le. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban a szövetség országainak vezetőivel folytatott tárgyalásain jogilag rögzített garanciákat követelt, amelyek kizárják a NATO további bővítését keleti irányba, valamint fegyverek telepítését Ukrajnába, mert ez szerinte veszélyezteti Oroszország biztonságát. Stoltenberg már korábban visszautasította Moszkva e követelését. Oroszország eközben több tízezer katonát és nehézfegyvereket vont össze az ukrán határ közelében, ami miatt Nyugaton az orosz agresszió fokozódásától tartanak. Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia figyelmeztette Moszkvát, hogy Oroszország bármilyen agresszív lépése Ukrajna ellen komoly szankciókat von maga után.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys
Wezuv
2021-12-17 at 14:13
1. Ukrajna nem NATO tag.
2. Ezért nem kötelességünk megvédeni idióta fejüket.
3. Nem úgy kezdődött, hogy az oroszok összevonták a haderejüket a határon.
4. USA kihasznál mindenkit, őket is a saját érdekükben (bidé fia?).
5. EU komplett idióta vezetése álomvilágban él. Fázni fognak ott nyugaton, vagy nagyon sokat fognak fizetni az USA-nak a gázért, bár nem pénz kérdése, hogy annyit, amennyi kéne, nem tudnak nekik szállítani!
6. Ennek már semmi jó nem lehet a vége. Az EU belement egy olyan szarspirálba, amiből nem lehet kimászni. Sajnos ez nekünk nem lesz jó, de talán meg tudunk kapaszkodni a pöcegödör szélébe…
Bressa
2021-12-17 at 10:39
Ezzel az “előre tolt bástyával” mit nyer a NATO? Rengeteg problémát! Mást nem! Néhány ember még nagyobbra tömi a zsebét.
Mirti
2021-12-17 at 08:13
valószínü az oroszok jót röhögnek az egész balfaszkodáson amit ez a néhány buz. ill hibbant lotyó művel….a stílus hasonló mint az óvodában ” bi bi bi nagy az orrod ….” kész röhej
Orientál
2021-12-16 at 21:19
Zelenszkij is élősködő parazita csak állandóan kéreget más országoktól.
Ludas Mátyás
2021-12-16 at 20:46
Ukrajna helyzete nem az orosz-amerikai szembenállás oka, hanem a következménye. Ez a “krajna” (határvidék) a történelem során mindig Oroszország része volt, azonos vallás, kultúra, és szinte azonos nyelv. Csak kellett az USA-nak egy bázis, ezért szervezték meg a Majdant. (A “lázadók” komoly napidíjat kaptak.) Ez olyan, mintha Texas leválna az USA-tól, és orosz támogatással önállóvá válna. A Krím pláne mindig orosz volt, (csak Hruscsov ajándékozta a szülőföldjének), az orosz flotta pedig mégse lehet egy Amerika-barát bábállamnál albérlő. De nem kell ide háború, Ukrajnában olyan tragikus a helyzet, hogy ha lesz egy tényleg szabad választás, ezt a vezetést elzavarják. Az oroszok szépen kiéheztetik őket, az USA pedig nem ad annyi támogatást, hogy abból talpra álljanak.
Lárifári
2021-12-16 at 20:25
Kicsi bohóc, nézz kevesebb szado mazo pornót! Jó neked, ha hátulról megcsinálnak, miközben szemből a fejed rugdossák?
Karácsony.sk
2021-12-16 at 19:20
Zelenskij bazdmeg nem mapeccsóshovban vagy!
Barom!
Szlovákiából…..
Kovács Pityu
2021-12-16 at 19:18
Ez csak két buzi, aki előadja magát. Oroszország a rakétáival, amiket földről, hajóról, levegőből indíthat, pár óra alatt visszaküldi Ukrajnát a középkorba, úgy hogy nukleáris fegyvert, és gáz fegyvert sem kell bevetnie, és egyetlen egy katonája sem lépi át az Ukrán határt. Csak kiiktatja a stratégiai fontosságú objektumokat.
Vízöntő
2021-12-16 at 18:56
Előretolt állá akkor Ukrajna?
Dehát akkor már nem lesz Ukrajna!
Torockó
2021-12-16 at 18:56
És a hatalmas lmbtqyzvh, “kisebbségvédő” EU és a többiek még csak meg sem említik, nem követelik az ukrajnai 18 milliós orosz, meg a 200 ezres magyar kisebbség emberi jogait. Nem lenne semmiféle probléma, ha az Ukrajnára rátelepült antiukrán zselenszkíjék megadnák a kisebbségek emberi jogait. Ukrajna etnikai térképe világosan mutatja, hogy keleten és délen (Romániáig!) összefüggő területen oroszok élnek. Nekik is járna az ÖNRENDELKEZÉS joga is, bár senki nem követeli, de az emberi jogok megadása kötelező a zelenszkíjek számára is.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-12-16 at 18:50
Csak úgy eszembe jutott József Attila, ne is tudom, miért:
“Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, –
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el.”
márko
2021-12-16 at 18:24
Zelenszkij is nacionalista
. talán csak kis milliomos súlyú nacionalista
/
ÉS
. Zelenszkij, szolgálja a milliárdos oligarchák klikkjét
. ezek uralják a hatalmat ( minden poszton – politikai + bíróság + …)
/
ÉS
.ez a klikk , minden erővel akarja elnyomni az oroszokat
. a nacionalista klikk, mindig a gyengébbet nyomja el
/
CSAK, AZ oroszokból elég sokan vannak
/
Magyarországra is nyomást fognak gyakorolni (NATO)
. a túszok , azok a magyarok
ÉS
. SOHA + SEMMIT nem gondolnak betartani
. csak kitartónak kell lenni + próbálni ( majd megunják — ahogy Gyurcsány mondta )
A Nagy Testvér figyel téged
2021-12-16 at 18:20
Azt akarta mondani, hogy egy nagyszabású, Oroszország elleni támadás esetén lesz a NATO előre tolt állása, a Náci Ukrajna! Csak megbotlott a nyelve!
Nahát
2021-12-16 at 18:14
Amerika beplántálta magát Oroszország közvetlen közelébe, telerakja Ukrajnát nukleáris fegyverekkel, Nato-gyakorlatozik a határon, és az oroszokat okolja. Miért is? Mert 2014-ben, miközben Moszkva a Szocsiban megrendezett téli olimpiára figyelt, Amerika felforgatta Ukrajnát, puccsot hajtott végre, megszállta az országot, és még ők rettegnek az oroszoktól.
Királytigris
2021-12-16 at 18:11
Ukrajna “Előretolt állás”…. Na Zselike, ezzel aláírtad Ukrajna halálos ítéletét.
Várom a további fejleményeket.
Girolamo
2021-12-16 at 18:04
A magyar- ukrán kapcsolatok látványos romlásának épp az az oka,hogy militarizálták az amerikai hangulatfelelősök Ukrajnát.
Ha ezek ilyen botrányosan tudnak hozzáállni térségünk biztonságához,akkor komolyabb is lehet a helyzet,mert a robbanást hasonló hangulatok szokták előidézni.
Innentől,csak nyugtatni szabad.
Girolamo
2021-12-16 at 17:52
Ez a Zelenszkij jól példázza,nem lehet a politikát macskajancsikra bízni.
tarcsa
2021-12-16 at 17:49
Ez a Zelenszkij nevű tróger az amerikaiak beépített ügynöke, hasonlóan mint nálunk Szabó Tímea, Márky-Zay és a honi rezidensük Bajnai. Ugyanolyan elképesztően szarházi és degenerált, mint hazai hazaárulóink. Ukrajna csak egy összegányolt maffiaállam, ugyanúgy mint Románia.
M@gdi
2021-12-16 at 17:25
“Ukrajnának joga van megválasztania, milyen intézkedéseket tesz biztonsága szavatolására” Tessék mondani Oroszországnak nincs ilyen joga? Neki meg kell elégednie azzal, hogy a NATO főtitkára kijelenti, hogy az általuk nyújtott “segítség” nem jelent veszélyt? Komolyan ennyire ostobának gondolják az embereket?
accept
2021-12-16 at 17:14
Szerencsék van, hogy a Putyin ilyen türelmes és nem törli le a
NATO-fasisztákat a térképről!
Mindennek az oka ,hogy az orosz “ingyen GAZ-t Olajra földkincsekre fáj
USA agresszorok és “csicskása” foga!
AZ ukrán nem tudja már az Orosz “gázt” lopni!
Esvány
2021-12-16 at 17:10
Zelenszkij kedves! Ha az oroszok megtámadják Ukrajnát, akkor Ukrajna területe olyan lesz, mint Szodoma és Gomorra. Nézz utána a Bibliában!
ukran2 usa
2021-12-16 at 16:58
USA-McCain-(Obama Biden) és az ukran nazi
https://www.businessinsider.com/john-mccain-meets-oleh-tyahnybok-in-ukraine-2013-12
accept
2021-12-16 at 16:54
Az Ukran neonazi Steinmeier, Faschist “Oleh Tyahnybok”
“Bandera ” “Swoboda” párt “ASOW” és a német kiewben!
https://opablog.net/2014/02/21/steinmeier-mit-faschist-tjagnibok-in-der-brd-botschaft-in-kiew/
mirti
2021-12-16 at 16:47
Ez olyan mint az általános iskolában volt… A kis eminens 20 kg – os gyerek mindeg a legnagyobbhoz ment ha el akart érni valamit(cserébe megirta a nagy házifeladatát…)
Ukran 1
2021-12-16 at 16:46
Az UKRAN nácik 2014 ben az USA és Nyugat EU Német támogassal kölzösen csinálták az ukran kormány puccsot !
Horogkereszt SS zászlok!
http://blauerbote.com/2021/04/17/ukraine-krieg-nawalny-und-die-freiwilligen-nazis/
aladin
2021-12-16 at 16:39
Mit tud ukrajna csinálni ha az oroszok lerohanják, semit mert külföld nem tud beavatkozni és nem is mernek. Nekünk magyaroknak jó volna, mert akkor esélyünk lenne az orosz-magyar barátságunk miatt az oroszoktól visszakapni a magyar területeinket. Elnézést kérek de footbal nyelven én ennek drukkolok.
politikai koszfészek
2021-12-16 at 16:35
“több tízezer katonának és a fegyverzeteknek az ukrán határoknál állomásoztatása “nem igazolható, destabilizálódáshoz vezet, és aláássa Európa biztonságát”. A buzi
Stoltenbergnek mi az ótvaros lóf@sz köze van ahhoz, hogy Oroszország a SAJÁT TERÜLETÉN mit csinál? Ez az ürge a NATO primadonnája, majd ő fosik előszőr, ha a ruszkik megindulnak.
mirti
2021-12-16 at 16:34
Az egész iróniája az, hogy senki nem fenyeget senkit csak az Eu. és a Nato vezérkara de ők konzekvensen!!!
Bukohill
2021-12-16 at 16:28
Elég ránézni a képre, “love is in the air”.
Két elmebeteg Pride-os.
mirti
2021-12-16 at 16:25
Azért az mégis csak érdekes, hogy a nem Eu. és nem Nato tag ukraina ennyire a szivügyük… nagyon kilog a lolába… A lényeg az amerikai érdek még véletlenűl se az europai. Valoszin< egy esetleges konfliktus esetén( Isten ne adja) az oroszok másnapra Berlinbe reggeliznének…
khm
2021-12-16 at 16:18
“A NATO és minden szövetségese támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását.”
NEM,NEM,SOHA! u-kraina TARTOZIK NEKÜNK!