Volodimir Zelenszkij elnök tagadta pénteken, hogy Ukrajnának köze lenne az Északi Áramlat-gázvezetékeken tavaly ősszel a Balti-tengeren történt robbantásokhoz. Szerinte ezeket az információkat azért terjesztik, hogy lassítsák a segélynyújtást Ukrajnának. Erről az ukrán államfő azon a sajtótájékoztatón beszélt Kijevben, amelyet Sanna Marin finn miniszterelnökkel együtt tartott.
Nagyon veszélyesnek tartom, hogy néhány független médium, amelyet mindig is nagyon tiszteltem, ilyen információkat terjeszt. Szerintem ez helytelen, mert ezzel az Oroszországi Föderáció kezére játszanak, illetve olyan üzleti csoportoknak kedveznek, amelyek abban érdekeltek, hogy ne vezessenek be erőteljes szankciókat Oroszországgal szemben, mert az sérti üzleti érdekeiket
– mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy ilyen üzleti csoportok nemcsak Oroszországban lehetnek. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna most nemcsak Oroszországgal harcol, hanem azokkal is, akiknek fontosabbak az üzleti érdekeik, mint a szankciók támogatása. Hozzátette, hogy vannak olyan államok is, amelyek lehetővé teszik az Oroszországi Föderáció számára a szankciók megkerülését.
Ezek egyrészről támogatják Ukrajnát, a szuverenitásunkat, még adnak is valamit Ukrajnának, ahogy mondani szokás, a látszat kedvéért. Másrészről viszont megkerülik a szankciókat, amivel több tízmilliárd dollárt keresnek, és a háború előtti időszakhoz képest megnövekedett kereskedelmi forgalmuk van az Oroszországi Föderációval
– fejtette ki Zelenszkij. Megjegyezte, hogy ez több országra igaz, még európai uniós vagy NATO-tagállamokra is.
A Jevropejszka Pravda hírportál beszámolója szerint a finn külügyminisztérium pénteken – Sanna Marin kijevi látogatásával egy időben – nyilvánosságra hozta, hogy Finnország további 29 millió eurós humanitárius segélyt és fejlesztési együttműködési támogatást nyújt Ukrajnának.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Facebook
Twitter
YouTube
RSS