Pesti Srácok

Zelenszkijék elismerték, hogy hibáztak Izraellel kapcsolatban

Zelenszkijék elismerték, hogy hibáztak Izraellel kapcsolatban

Az izraeli és amerikai háredi újságíróknak Kijevben nyilatkozva Mihajlo Podoljak elmondta: sajnálja, hogy Ukrajna a zsidó államot hátrányosan érintő határozatokat szavazott meg az ENSZ-ben, és azt állítja, hogy egyes EU-tagállamok befolyásolták a döntésüket – írja a Neokohn. A híroldal tudósítása szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadója csütörtökön sajnálatát fejezte ki országa közelmúltbeli Izrael-ellenes szavazásai miatt az ENSZ-ben, és fogadkozott, hogy ez nem ismétlődik meg.

Kijevben izraeli és amerikai ultraortodox újságírók előtt beszélgetve Mihajlo Podoljakot arról kérdezték, hogy Ukrajna a közelmúltban miért állt a zsidó államot hátrányosan érintő egyes határozatok mellé, nevezetesen egy olyan határozat mellé is, amely arra kérte a Nemzetközi Bíróságot, hogy „sürgősen” vizsgálja ki az izraeli–palesztin konfliktust és az izraeli „annexiót”. Az UN Watch, a világszervezetet felügyelő civil szervezet szerint Ukrajna 2015 óta az Izrael elleni ENSZ-határozatok 78%-át támogatta. Podoljak azonban azt állította, hogy Ukrajna Izrael-ellenes irányvonalát az Európai Unió tagállamaival folytatott megbeszélések befolyásolták, és megfogadta: országa „nem szavaz többé Izrael ellen”. A tanácsadó azt is hozzátette, hogy kijevi tisztviselők szeretnék, ha Benjámin Netanjáhú miniszterelnök ellátogatna az ukrán fővárosba. Kiemelte azt is, hogy a kijevi tisztviselők „nagy különbséget látnak Netanjáhú Izraelje” és elődei, Naftáli Benet és Jaír Lapid Izraelje között.

Benet a háború első heteiben valószínűtlen közvetítő lett, egyike lett azon kevés nyugati vezetőknek, akik találkoztak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Egy nemrégiben adott interjújában Benet azt állította, hogy sikerült kidolgoznia egy tűzszüneti megállapodást a két háborúzó nemzet között, amelyet azonban a nyugati hatalmak blokkoltak. A teljes cikk ITT tekinthető meg.

Forrás: Neokohn; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.