Pesti Srácok

Zsákutcába vezetnek a kormány demográfiai intézkedései az MSZP szerint

Zsákutcába vezetnek a kormány demográfiai intézkedései az MSZP szerint

Teljes zsákutcának nevezte a kormány demográfiai intézkedéseit Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke pénteken, aki kifogásolta azt is, hogy kilenc éve változatlanok az alanyi jogon járó támogatások, az inflációt követő nyugdíjemelés pedig szerinte az évszázad átverése.

Korózs Lajos budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormány demográfiai robbanást várt az év elején bevezetett családtámogatási intézkedésektől, de a legfrissebb adatok szerint az előző évhez viszonyítva 1,6 százalékkal csökkent a születések száma, 3,5 százalékkal nőtt a természetes fogyás és csökkent a termékenységi ráta is.

– sorolta panaszait. Szerinte a családi adókedvezmény is veszített értékéből, mert annak mértéke bevezetése óta nem változott az egy-, illetve a háromgyerekes családoknál. Hozzátette: a babaváró hitelnél az összes támogatás több, mint 55 százalékát a társadalom legfelső ötöde kapta. Kitért arra, hogy a parlament szerdai döntésével az Orbán-kormány felmondta azt a társadalmi szerződést, amely alapján minden magyar állampolgárnak alanyi jogon jár az egészségügyi ellátás. Hozzátette: a KSH adatai szerint mintegy hatszázezer embernek nincs rendezett társadalombiztosítási jogosultsága. Korózs Lajos azt mondta: 2010-hez képest a nyugdíjasok körében megduplázódott a szegénység, mert az inflációt követő nyugdíjemelés az évszázad átverése.

PestiSracok facebook image

– közölte, jelezve, hogy a parlamentben a fideszes többség minden, a családtámogatással és a nyugdíjakkal kapcsolatos javaslatát leszavazta.

Kérdésre válaszolva jó munkát kívánt annak a két újpesti önkormányzati képviselőnek, akik az MSZP frakciójából a DK frakciójába ültek át a kerületi képviselő-testületben. Korózs Lajos közölte: nem számít arra, hogy még többen távoznak pártjából.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.