Pesti Srácok

Zuckerberg gyakorolt egy kis önkritikát

Zuckerberg gyakorolt egy kis önkritikát

A Foxnak adott interjújában a Facebook első embere arról beszélt, hogy a közösségi platformoknak nem szabad az igazság döntőbíráiként fellépniük mindenben, amit az emberek az interneten kifejtenek.

Mark Zuckerberg szerint sem a Facebooknak, sem a Twitternek nem dolga, hogy ellenőrizze a megjelenített tartalmakat, rövid bejegyzéseket.

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a Facebook politikája különbözik a Twitterétől. Ezzel azt sugallta, hogy az általa alapított oldal nem avatkozik be, nem moderálja a tartalmakat. Zuckerberg interjúja nyilvános konfrontációhoz vezetett Jack Dorsey-val, a Twitter társalapítójával és igazgatójával, aki azonnal védelmébe vette az úgynevezett "tényellenőrzést", vagyis a megjelenő bejegyzésekben szereplő közlések esetleges kiigazítását.

PestiSracok facebook image

– írta Dorsey. Majd leszögezte, hogy álláspontja szerint ettől nem lesznek az igazság döntőbírái. A Twitter vezetője kiemelte: szándékukban áll, hogy összekössék az egymásnak ellentmondó megnyilvánulásokat, illetve megmutassák a vitatott információkat, hogy az emberek maguk alkothassanak ítéletet.

Ehhez kapcsolódik még, hogy Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében. A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok jóhiszemű moderálására is. Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, és biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.

– fogalmazott. Az elnök hangsúlyozta: "azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették". Majd hozzátette: "őszintén szólva, itt mindenki tudja, hogy miről van szó". Kifejtette: az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak "ellenőrizetlen hatalmuk van a cenzúrához, a tartalmak szűkítéséhez, szerkesztéséhez, megváltoztatásához, elrejtéséhez, és az állampolgárok egymás közötti, vagy a szélesebb közvélemény kommunikációjának bárminemű virtuális megváltoztatásához". Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására.

Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd. Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások "elcsalásához" vezethet, sőt, az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt: az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.

Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát. Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?