Két megalapozott gyanúsítással, illetve több nyomozással alátámasztott korrupciógyanús ügyhalmaz borzolja a gazdasági és a politikai életet napjainkban. A szereplők, a kapcsolatrendszerek miatt egyszer csak feltűnt a Vörös Polip, a baloldali politikai és érdekcsoportok “játszótere”. A Vörös Polip a Lánchíd-botrányban éppúgy tetten érhető, mint az önkormányzati kertészeti bizniszben. Mindkét ügycsoportot több nyomozásban – NAV, rendőrség – is vizsgálják. Egyelőre nem tudunk arról, hogy például a Vig Mór nevével fémjelzett Lánchíd-botrány kapcsolódik-e a kertészeti tevékenység körül felbukkanó maffiaszerű tevékenységekhez. Egyelőre.
Mielőtt a Vörös Polip eddig ismertté vált karjait felfejtenénk, fontos leszögezni: a két kar között – egyelőre – csak a “gazdatest” jelenti az összetartozást. Kétségtelen azonban, hogy az eddigi ismereteink, a tételes bizonyítékok, a nyomozati eredmények mind arra mutatnak rá, hogy baloldali politikai erők és a mögöttük lévő gazdasági szereplők különböző trükkökkel, bűncselekménygyanús machinációkkal szivattyúzták ki a közpénzeket.
A Vörös Polip két, eddig megismert többmilliárd forint értékű karja a Lánchíd-botrány, illetve az önkormányzati kertészeti biznisz. Mint hangsúlyoztuk, a kettő között egyelőre nem fedezhető fel személyi, céges összefüggés, ám mindkettő jól jellemzi a Vörös Polip működését, hogyan kell kiszivattyúzni a közpénzeket.
1., Mi is a gond az önkormányzati kertészeti biznisszel?
Bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják megalapozottan és letartóztatták Z. Zsoltot, a Pannon Park Forest Kft. korábbi tulajdonosát, akinek a cégcsoportjával a fővárosi kerületek többsége szerződött, pártállástól függetlenül. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, illetve üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett vesztegetés miatt. A tavaly indult vizsgálatban már 16 gyanúsítottat hallgattak ki.
Mint azt megírtuk, tavaly novemberben a NAV bejelentette: a többi között egy ritka Ferrarit és egy Lamborghini Urust foglaltak le egy „számlagyár” felgöngyölítése során. A Ferrari csomagtartójából 1,1 millió euró került elő. Akkor azt is közölték, hogy az akciót követően három gyanúsított letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság, az érintettek és a jelentős vagyoni hátrány okozásával gyanúsított cégek nevét viszont nem hozták nyilvánosságra. A lapértesülések szerint mind Z. Zsolt, mind a három korábban őrizetbe vett, de időközben szabadon engedett gyanúsított abban a céges hálózatban játszik vezető szerepet, amelynek tagjai hosszú ideje uralják a budapesti kertészeti és parkfenntartási bizniszt, és a budapesti kerületek baloldal vezette részének többségével jelenleg is szerződéses viszonyban állnak.
A Szabad Európa 2020-ban cikksorozatban tárta fel, hogy a cégháló nagyobb tagjai, a Parkfenntartó Kertészeti és Szolgáltató, a ZÖFE Zöldterület-fenntartó és Fejlesztő, a Pannon Park Forest és a DeerGarden Kft. hogyan húzta be sorban a pályázatokat függetlenül attól, hogy egy-egy kerület vezetése kormánypárti vagy ellenzéki. A lap szerint a cégháló tagjai néha különálló vállalkozásként indultak és nyertek, néha pedig konzorciumként vitték el az önkormányzatoktól a 2–4 éves keretszerződéseket. Az üzlet méreteit jelzi, hogy a négy cég a 2022-es üzleti évben együtt több mint 19 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, miközben a tulajdonosi körök jelentős részben fedték egymást.
Kikkel szerződött a gyanúba került cégcsoport?
A zuglói önkormányzat a fideszes Papcsák Ferenc vezetése óta, 2012-től áll velük szerződésben – írja a Szabad Európa. Oknyomozásuk megállapította: a kerületet 2019-ig vezető Karácsony Gergely, majd a szocialista Horváth Csaba vezette önkormányzat is folyamatosan ezt a kertészeti céghálót tartotta/tartja legalkalmasabbnak a kerületi zöldfelületek gondozására. A zuglói önkormányzati képviselők egy része (Civil Zugló, Momentum, Kutyapárt) javasolta, hogy a kerület kisebb területeket pályáztasson – sikertelenül.
Újbudán is volt erre kísérlet: ott információink szerint a szocialista alpolgármester egyengette azt, hogy ugyanúgy, ahogy addig, egyben írják ki a pályázatot többéves keretszerződésre a kerület zöldterületeire. Zuglóban a pályázati kiírásban meghirdetett ár megalapozottságát firtató képviselők annyit tudtak elérni, hogy évi majdnem háromszázmillióval, húsz százalékkal kisebb összegre írta ki az önkormányzat az új pályázatot a keretszerződésre, de a nyerő négyes konzorciumban induló tagjainak így is megérte.
A Szabad Európa elemzése rámutat: a 2019 óta új (ellenzéki – a szerk.) vezetésű Józsefváros hat részre osztotta a korábbi kiírást, de nem területileg, hanem munkatípusonként. Mégis, a hatból ötön a nyerő négyesnek ugyanaz a tagja, a ZÖFE nyert, egyet pedig a Garden Kft. (Az Opten cégtörténete alapján ennél az egynél nem találtunk kapcsolódást a nyerő négyeshez.) A keretszerződések 2025. március 31-ig szólnak, összesen 666 millió forint értékben.
Újbuda és Óbuda önkormányzata is komoly összegű szerződéseket kötött a nyerő négyessel ellenzéki és fideszes kerületvezetés alatt egyaránt. Összességében tavaly tíz fővárosi kerületben találta meg a Szabad Európa ezeket a cégeket. Tíz kerület főleg belsőben, saját cégével dolgozik (de ezek között is van olyan, amely más, úttakarítási munkákra szerződött a nyerő négyes egyik tagjával, amit az alvállalkozóval végeztet el), három pedig részben kiszervezve, részben belülről megoldva – de a pályázatra kiírt munkákat itt is ugyanazok a cégek nyerik.
A nyerő négyes sok vidéki önkormányzat pályázatán is befutó, például Gyöngyösön vagy Pécsett.
Igen erős a szocialista kapcsolat?
Azt szintén a Szabad Európa írta meg Z. beágyazottságát illusztrálva, hogy 2012-ben Tasnádi Lászlóval, Pintér Sándor belügyminiszter korábbi államtitkárával, bizalmasával is közös céget alapított. A cégháló egyik szereplőjének pedig volt közös vállalkozása Molnár Zsolt szocialista politikus feleségével. A cég egy nem túl sikeres szoláriumot működtetett 2010 környékén, ám ahogy a Magyar Narancs feltárta, az együttműködés szálai egy olyan üzleti körhöz vezettek, amely nemcsak a közparküzletben, hanem az ingatlanügyletekben is érdekelt volt. Molnárék egykori üzlettársai jelentős számú önkormányzati ingatlant tudtak megszerezni a belvárosi kerületekben. Molnár a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt két cikluson át; mentelmi jogát a napokban függesztette fel a parlament, miután az ügyészség szerint 40 millió forint kenőpénzt vett át.
Budapesten is nyomoznak a cégháló egyik tagja ügyében
A cégháló egyik tagja, a Harmat Kert érintett egy másik nyomozásban, miután tavaly a Budapesti Közművek Zrt. (BKM) csalás miatt feljelentést tett a cég munkájával kapcsolatban. A Népszava írta meg elsőként: a BKM és a cég 2022 májusában kötött szerződést (előtte a jogelőd Budapesti Temetkezési Intézet volt a megrendelő). A fővárosi köztemetők zöldfelület-fenntartását 1,2 milliárd forintos, öt évre szóló keretszerződésben vállaló Harmat Kert Kft. és a BKM megbeszéléséről 2023. április 26-án felvett jegyzőkönyv szerint „a szerződéses kapcsolatban 68 698 320 forint vagyoneltolódás következett be a vállalkozó javára a teljesített munka és a kifizetett díj között”. Magyarán ennyivel számláztak túl…
2. A Lánchíd-botrány és Vig Mór áldásos tevékenysége
Bírósági ítélet után az ügyvédi kamarából kizárt jogászt, Vig Mórt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adónyomozói különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el tavaly december elején. A jogász bűnügyi előéletét élénken színesíti, hogy az egyik cége kapcsolatba került a legnagyobb olasz maffia, a ’Ndrangheta egyik Budapesten bejegyzett cégével.
Több ponton is kapcsolódott az alvilághoz a letartóztatott jogász?
Vig Mór és a tavaly januárban maffiaváddal elfogott budapesti ügyvédnő, dr. Sz. Edina története összefügg.
A catanzarói államügyészség indítványára négy, budapesti székhelyű cég üzletrészeit, valamint bankszámláit vették bűnügyi zár alá a ‘Ndrangheta pénzmosási ügyével összefüggésben. A társaságok alapító dokumentumait dr. Sz. Edina budapesti ügyvédnő szerkesztette és ellenjegyezte, ő volt az Olaszországban élő tulajdonosok magyarországi kézbesítési megbízottja és az egyik kft. tulajdonosa. Ugyancsak zárolták két, az olasz bűnszervezethez kötődő, jelenleg letartóztatásban lévő férfi – Gaetano Loschiavo és Giovanni Barone – Magyarországon vezetett bankszámláját is. A négy zárolt budapesti székhelyű cég közül az egyik került üzleti kapcsolatba Vig Mór egyik cégével. Az összefüggés kristálytisztán rajzolódik ki. A Veritas Menedzsment Kft. egy Dr. Sz. Edina budapesti ügyvédi irodája címére bejegyzett, 2016 novemberében alapított társaság. A Privátkopó bűnügyi portál oknyomozása megállapította: ezt a céget akarták felhasználni arra, hogy egy ománi szultán köreivel kapcsolatban álló befektetői csoportot lehúzzanak. A kft. ügyvezetői – formálisan – a Cipruson élő Baxter Kenneth David, valamint – ténylegesen – Gaetano Loschiavo voltak, akiknek magyarországi kézbesítési megbízottjaként dr. Sz. Edina került bejegyzésre a cégjegyzékbe.
Bűnözőket fogadott fel verőlegénynek?
Nem akármilyen ügyben kezdődhet meg a Városházáig érő fővárosi számlagyár kulcsszereplőjének egyik büntetőpere. Az események egészen 2020-ig nyúlnak vissza, amikor azért gyanúsította meg Vig Mór praxisától eltiltott ügyvédet a hatóság, mert egy elmérgesedett vita után verőlegényeket küldött felesége volt kedvesére – írta a Magyar Nemzet.
Mindkét támadó jól ismert az éjszakában, egyikük pár éve a „kötözős” rablóbanda tagjaként fogott el a rendőrség. A 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat országszerte több települést érintett: fővárosi, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, valamint Baranya vármegyében hasonló módszerrel elkövetett bűnesetek kerültek górcső alá. A Magyar Nemzet által megismert hatósági dokumentumok szerint Vig haragosának másik támadója is igazi nehézfiú, és szintén ismert személy az éjszakában. Ráadásul a múltban rengeteg bűncselekményt írtak a férfi számlájára: zsarolás, lopás, kényszerítés, rongálás, súlyos testi sértés, emberölés előkészülete, lőfegyverrel való visszaélés, vesztegetés, csalás. Mindezekért a nehézfiú korábban hosszú börtönéveket kapott.
Miért fontos, hogy Vig Mór milyen körökben mozgott?
Vig Mór a megalapozott gyanú szerint egy hatalmas méreteket öltő számlagyárat működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több százmillió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. Ezzel a botránnyal összefüggésben egy ügyvédnél és a Lánchíd túlárazott felújítását is végző A-Híd Zrt.-nél is házkutatást tartott a NAV.
Karácsonyék a 2019-es hatalomváltás után érthetetlen módon új közbeszerzést írtak ki a hídfelújításra. Ezek után a győztes A-Híd ötmilliárddal drágább ajánlattal nyert, mint amennyiért az előző városvezetés alatt végezte volna el a munkát. Bajnai egyik bizalmasa – a Magyar Nemzet szerint – egy hangfelvétel-leirat szerint arról beszélt, hogy a drágulás oka korrupció volt, hiszen jelentős összegek kerültek a projektből baloldali politikusok zsebébe.
Az eddigi információk szerint az A-Híd közel másfél milliárd forintot utalt 2020 novembere és 2022 júliusa között Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
Mivel Viget korábban eltiltották az ügyvédi praxis gyakorlásától, bevontak egy tényleges ügyvédet, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben. Mindezeket az információkat a Kehi nemrég nyilvánosságra hozott részjelentése is megerősítette.
Az ügyben néhány hete Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodában, innen az ügyet célszerűségi okból áttették a NAV Vig Mór ügyeit vizsgáló nyomozóihoz. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelenthessük: az ügyeknek még koránt sincs vége.
bressa
2024-05-03 at 09:43
Néhány helyen körül lehetne még nézni “vörös polipok” háza táján!
gyozo2018
2024-05-02 at 17:32
Azért azt se feledjük, hogy “kettős lehúzás” történt.
Az A-Lánchíd tendert nyert Tarlóséknál: X összegért a Lánchíd, a pesti és budai hídfőnél a két tér, plusz a Váralagút.
/
Aztán Harácsonyék újraindították a “projektet”:
-milliárdokkal megfejelték az összeget, amit vissza kellett csorgatni;
-cserébe a kivitelezési tervet legalább annyival kurtították meg: a két teret, a Váralagutat törölték, de a LÁNCHÍD STATIKAILAG FONTOS RÉSZEIT SEM CSERÉLTÉK, NEM JAVÍTOTTÁK.
Ezért nem engedik rá a folyamatos személyautó forgalmat.
/
Csoda, hogy nem adták el titokban ócskavas áron. Ezek képesek lettek volna rá.
Annyira gyűlölik a magyarokat, a reformkort, Széchenyit, az azt jelképező Lánchidat, hogy ha tehették volna, attól sem riadtak volna vissza.
/
MINDKÉT FÉL JÓL JÁRT.
CSAK A FŐVÁROS, AZ ORSZÁG NEM.
kanigunda
2024-05-02 at 16:57
Zorbánnak piros ótoja volt? JA, nem. De fideszlop fideszlop fideszlop… 😉
Uhhogy, kedves leleplező ellenző(é)k, pofátok lapos!!!
Mama! Nem szalámigyár hanem számlagyár!
Na, most jöhet a 10e €-os lombkoronasétány!
bl
2024-05-02 at 16:50
Egy átlagos cég, ahol dolgoznak kb. 5% hasznot termel árbevételarányosan évente. A 10% már ritka. És akkor ott van a politika, ahol különféle sogorok és komák uralják az egész országot és termelnek belőle maguknak 20%-ot munka nélkül. Volt akit így is neveztek, Miszter 20%. Azért tudják ezt megtenni mert végtelen a beágyazottsága a vörös polipnak mindenhova: önkormányzat, rendőrség, bíróság, összes állami cég, sógorok komák nyerészkednek, pedig már nemsokára nem is lesz mit, mert annyira kevés gyerek születik az ő áldásos tevékenységüknek is köszönhetően (a rosszkedve egyik okozói), hogy azt remélem utoléri őket is sorsuk.
At what bigger the pressure, it bigger the resistance.
2024-05-02 at 16:17
lássukcsak
2024-05-02 at 15:59
Ja!
Most mér nem írtad, hogy te is 2fideszes vótá, decsalódtá”
:DDD
Romkocsma utca népe, aztán odahány a flaszterre, majd belefekszik.
Nyugoggyále!
Orbán nem változott.
Te sem. Ugyanolyan stupid vagy, mint a megbízóid.
A mantrával nem értek semmit.
Szánalmas, fizetett csürhe.
Pressman idiótákkal veszi körbe magát, még mindig nem érti
a magyar észjárást: minél nagyobb a nyomás annál nagyobb az ellenállás.
lássukcsak
2024-05-02 at 16:03
Akkor feladjuk ?
lássukcsak
2024-05-02 at 15:59
Viktor,Viktor !
Ennyire legyengültünk ? Mi van most? Már az utca népe
a fideszes politikusok teljes hátraarcáról beszél.
Hol az erő Viktor?
Hümmögő
2024-05-02 at 13:28
kertészeti maffia:
Elkészült a kerékpár út végig a vasúti tölts mentén, Kőbánya, Albertirsai út- a BNV kerítését követve. A kerékpár út mentén a támfalat megerősítettek,négy sor magasan, üres közepű betonelemekkel. Nos ezt ezeket a beton elemeket beültették virággal, holott tudható volt, hogy azokat a virágokat elöli a gaz. El is ölte! a gazt azóta sem kaszálják- bár kaszálni a támfalat nem lehet. Bodza bokor, esetfa és még ki tudja mi nő benne, és talán 10 helyen még kínlódik a a valamikori virág maradéka, és kikandikál a bozótból. A kerékpár út másik szélén “méhlegelő”, ez határosa parkolóval/elválasztó a parkoló és a kerékpár út között. Általában úgy történik és akkor a kaszálás, amikor közérdekű bejelentést teszünk a parlagfű miatt.
Kérdés: ki profitált a “virágosításból”, ami már ültetésekor halálra volt ítélve?
Ki profitált a Kőbányai úti “tulipán ültetésből”: a Kínai városnegyeddel határos- immár tábla jelzi “mezőségen”? A gazosba az idén egyszer csak tulipánok bújtak elő? majd éppen virágzáskor a “mezőt” lekaszálták. Kinek a költségére és kinek a bevételét gazdagította ez a felesleges , szakszerűtlen tulipán ültetés.
Magyar Állami Bábszínház
2024-05-02 at 13:13
Az ilyen és ehhez hasonló cikkek kezdenek totálisan kontraproduktívak lenni a jobboldal számára. Mert mindez 14 év kétharmados többségű Fidesz kormányzás után és közben történik. Ez így megéri mindenkinek, kivéve a magyar embereket, amíg a vörösök pofátlanabbul lopnak mint a fideszes az emberek rájuk fognak szavaznak. Miért tennénk ez ellen?-mondja az egyszeri fideszes, ez megfelel mindenkinek. Úgyhogy a törvények a papíron maradnak, már ha vannak egyáltalán, a valóságban meg megy a szabadrablás.
HUXIT
2024-05-02 at 12:53
A 90-es évek maffia világát a mai globalista ellenzék hozta létre (olajozás) és uralta.
saghy rozalia
2024-05-02 at 12:19
Mit csináltak a nemzetvédelem és a bűn üldözői?
Budapesti
2024-05-02 at 11:45
Mert valamiből el kell tartani a párt apparátus
Nem az eszme számít hanem a pénz megszerzése lehetőleg minél kevesebb munkával
Történelem bebizonyította mi az a vörös hatalom
Régen az úrak vagyonát rekvirálták el , most a közvagyon a préda
khm
2024-05-02 at 10:34
Ahol hozzáfértek,mindenhol loptak és lopnak ezek a liberálbolsevikburnyákok!