Pesti Srácok

Mit olvas(son) az ember, ha fiatal? (Pesti Mese)

A hétvégén ismét a könyveké, az íróké, az olvasásé a főszerep, ugyanis immár XXI. alkalommal jelentkezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A Fesztivál idén is a Millenárison kap helyet, ám idén még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit, akik közül a díszvendég veheti át Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat. Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása, idén Törökországé a főszerep.

2001 óta idén immáron 14. alkalommal Budapestre is meghívást kapnak kontinensünk legtehetségesebb pályakezdő prózaírói. Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját a Budapesten akkreditált diplomáciai testületekkel, kulturális attasékkal, kulturális intézeti vezetőkkel karöltve rendezik meg. Szombaton a 17 európai ország fiatal írói mutatkoznak be, Gács Anna és Forgách András moderálásával. Hazánkat ebben az esztendőben a Hotel Havanna c. kötet szerzője, Hidas Judit képviseli.

A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat. A gyerekszínpadon például fény derül arra, hogy mi az a Bélelt Bunda Banda, valamint arra is, hogy milyen egy igazi mosómedve? Szombaton délután sokak kedvence, Szalóki Ági zenéskönyv-bemutató minikoncerttel várja rajongóit a Millenáris Szabadtéri Színpadán. Vasárnap uzsonna időben a Márai teremben Mit olvas(son) az ember, ha fiatal? címmel kerekasztal-beszélgetés kezdődik Kalapos Éva, a D.A.C. szerzőjével, a ByTheWay együttessel, Dr. Almási Kitti, pszichológussal és Pásztor Csörgei Andrea, szerkesztővel.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?