Pesti Srácok

Romokban a Budavári Palota Oroszlános udvara EXKLUZÍV KÉPEK ÉS VIDEÓ

Befejeződött a Budai Várpalota Oroszlános udvarát háborús helyszínné változtató amerikai film, a Spectral forgatása. Ilyen látvány még soha nem fogadta a külföldi látogatókat a várban, kivéve a második világháború szovjet katonáit. A hatnapos forgatás előtti díszletépítés egy hétig tartott, és a most kezdődött bontás legalább ugyanennyi időt vesz igénybe. A háborús sci-fi 2050 táján játszódik. Csodálkozva vettünk észre, hogy az egyik falra fölfeszített transzparens feliratát román nyelven írták.

PÁLÓCZI ANTAL- Nullahategy

A díszletek műhabból készültek, s mint látható, tökéletesen utánozzák a palota barokk faragású építőköveinek formáját és patinás elszíneződését. Meglepő módon az oroszlános kapu mását, attól jobbra, szinte „leutánozták”, persze szétlőtt romos állapotban, de színében és kiképzésében valósághűen. A forgatásra már a két nagy oroszlánszobor másolatok is a helyükre kerültek. A kapunyílást – vagyis a műkapu mögötti fal felületét –, megvilágított füsttel „takarták el”. Az Országos Széchényi Könyvtár árkádos bejárata fölé, két emeletes „műromot” álmodott a díszlettervező, a tér közepére pedig a Hősök tere diadaloszlopát idéző műhab szoborcsoportot: oldalt lovasok, a tetején szárnyas angyal.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.