A Yelle az A38-on is színpadot robbantott- interjú Julie Budettel

Üde elektro-csajpop: a francia Yelle pár évvel ezelőtt már jó néhány slágerével berobbantotta a tánctereket – és most itt a várva várt új nagylemez, aminek bemutató turnéja Budapesten is járt. Az extravagáns énekesnő vezette trió egyszerre vidám és zúzós elektrója felszabadult, a hozzá remekül illő magyar Adori Office-szal együtt. Múlt hét csütörtöki A38 hajós, hihetetlen koncertélmény előtt, a Yelle énekesnőjével, Julie Budettel beszélgettünk.

CSENGERI VIKTORINA- Nullahategy

- Nem egy interjút olvastam már veled kapcsolatban. A legfoglalkoztatottabb kérdés mindegyikben a bandanevével kapcsolatos volt, így nekem is muszáj megkérdeznem: Mit takar pontosan az elnevezés, avagy a „YELLE”? - Valójában a zenekar nevének első három betűje egy mozaikszó, ami csupán annyit takar, hogy Élvezd az életed (You Enjoy Life). Nehéz, ezt így szavakkal kifejezni, de igenis meg kell ragadnunk minden pillanatot, és örülnünk kell annak, hogy egyáltalán élhetünk. Mi pedig nagybetűsen élvezzük az életet, ami érződik a zenénkben, a koncertjeinken és a dalszövegeinkben is. Az utolsó két betű (-L-E-) pedig a francia nyelvben egy képző, ami a nőnemre utal. Egy szó, mint száz: a YELLE elnevezés teljes mértékben tükröz minket és azt a pozitív energiát, amit szeretnénk másoknak is átadni.

- Ahány előadó, annyiféle út a zenei karrierhez. Van, aki már egészen kiskorától kezdve tudja, hogy énekes szeretne lenni. Ám gyakran jóval később derül ki, mivé is szeretne az ember válni. Nálad miképpen alakult ez, hogy mégiscsak a rögös zenei pályát választod? - Apukám zenész, tehát már alapból adva volt, hogy egy zeneszerető családban nőjek fel. De ahogyan visszaemlékszem, már egészen kislány koromtól kezdve folyamatosan énekeltem. Aztán mikor jöttek a tinédzser évek, akkor hirtelen nehezemre esett bárki előtt is énekelnem. Sehol máshol nem adtam ki magamból egy énekhangot sem, csakis kizárólag a saját szobámban. Végül az egyik legjobb barátnőm ösztönzésére fontoltam meg az egész énekesnői karriert. Mindig azt hajtogatta, hogy „Julie, neked komolyan énekelned kellene! Keress egy bandát, és énekelj!”. Ha belegondolok, sosem volt egy olyan pillanat, hogy akkor én itt és most eldöntöm és zenész leszek. Az egész csak úgy jött magától. Pár évvel ezelőtt találkoztam GrandMarnierrel. Ő kért meg, hogy énekeljem fel a számait, és dolgozzunk együtt egy bandában. Azt hiszem ekkor már másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy igen, ez vagyok én. A zene az egyetlen, amivel a leginkább ki tudom fejezni magamat.

- Számomra is a zene az egyedüli, amivel a saját érzéseimet és gondolataimat meg tudom osztani. Vagy csak simán kiadni magamból, ami éppen fáj, vagy ami éppen boldogít. Ezzel ellentétben mégis művészetelméletet tanulok egy főiskolán. - Most mondok egy vicceset, mert én is művészetet tanultam az egyetemen. Az a lány voltam egyetemistaként, aki állandóan mozikba és színházi darabokra járt. De tudod, az élet változik és vele együtt a benne lévő szerepeink is… Ki tudja, lehet egy nap, majd te is előrukkolsz egy saját számmal, és híres leszel. Az éneklés egy olyan dolog, amit gond nélkül űzhetsz párhuzamosan. Általában észre sem veszed, hogy az életed része, csak hirtelen feleszmélsz rá egyszer.

- Rendkívül egyedi stílusod van, ami legjobban az öltözködésedben nyilvánul meg. Számomra egy kicsit az underground és a pop-art stílus keveredését juttatja eszembe. - Abszolút! Hihetetlenül szeretek a színekkel játszadozni, és általuk hatást gyakorolni az emberekre. Szóval nem tagadom, nagyon fontos számomra, hogy különböző színekkel vegyem körbe magamat. Mondjuk, ez sokszor összefügg az illető jelenlegi hangulatával is. Velem is előfordul, hogy épp talpig feketében vagyok. A színpadon úgyszintén nagy hangsúlyt fektetek a színhasználatra: legyen az a lámpák fénye vagy épp a desinger barátaink által tervezett ruhadarabjaink. Valahogy szükségét érzem kifejezni az energikusságomat a megjelenésemmel is.

- Ez a pop-artos, színközpontú stílus a ruháidon túl az albumborítóidon és a videoklipjeiden is tükröződik. Mennyi beleszólásod van a borítók tervezésébe vagy a klipek rendezésébe? - Több szakemberrel is összedolgozunk. Például a ’Comme Un Enfant’ rendezője Jérémie Saindon volt, a ’ Complètement Fou’ klipé pedig a Milord & L’Étiquette páros. A legújabb lemezem borítóján pedig kék popcornok között fekszem, ami eredetileg jobban eltakarta volna az arcomat. Aztán máshogy alakult… Legtöbbször legyen az fotózás vagy kliprendezés rendkívül baráti hangulatban zajlik a közös munka. Mindenki megossza a másikkal az ötletét, aztán együtt dolgozzuk ki a végeredményt. Bár igaz, az ember szereti, ha a saját elképzelései szerint haladnak a dolgok. Ám ezek egyértelműen csapatmunkák, az egész olyan, mint egy ping-pong meccs.

- Igaz, ez az első fellépésed itt nálunk, Magyarországon, de érdekel: Jártál-e már korábban Budapesten? - Minden szempontból ez az első alkalom, hogy itt vagyok Magyarországon. Sajnos még nem volt időnk körbenézni a belvárosban, pedig a barátaimtól már kaptam az üzeneteket, hogy miket nézzek meg feltétlen. Van abban valami csodálatos, mikor turnézik az ember, és járja az különböző országokat. Olyan helyekre is eljuthatok, ahova nem is gondoltam volna korábban. Bár a megérkezés és a fellépés között nem sok időnk van megtekinteni az adott várost, de igyekszünk a lehető legtöbbet látni belőle. Aztán párszor bele is szerelmesedünk egy-egy városba, ahova feltétlen visszatérünk később is.

- Úgy tudom, egy vidéki városkában élsz, és nem kifejezetten szereted a francia fővárost, Párizst. -Igen, Bretagne-ban lakom a szüleimmel és kutyusommal. A nagyvárosi nyüzsgés, mint ami Párizsban is van, valahogy nem az én világom. Sokkal jobban szeretem a kertes házakat, a nyugalmat és azt, hogy itt mindenki ismer mindenkit. Ráadásul nagyon szép tájak is vannak felénk. Turnéidőszakban ritkán térek haza, hiszen állandóan úton vagyunk. A tizenkét éves francia bulldogom ezt sokkal nehezebben viseli, mint a közeli ismerőseim. Amíg egy családtagnak vagy egy barátnak meg tudod mondani, hogy „nem örökre megyek el, majd jövök” – addig ezt egy állatnak hiába mondod. Ő csak azt veszi észre, hogy hirtelen eltűntél.

- A most ősszel megjelent a ’Complètement fou’ albumod számai között van egy, ami kissé kilóg a többihez képest – (’Dire qu'on va tous mourir’). Nem csak lassabb dal, hanem témában is eltér. - Szeretem meglepni az embereket. Legyen az egy koncertfellépés, vagy épp az album felépítése. Ha sorban meghallgatod a dalokat, akarva-akaratlanul észre fogod venni, hogy hirtelen lelassult az eddigi pörgés. De szerintem az élet maga is ilyen, folyamatos változások sora – olykor lelassulunk, máskor pedig túlkapkodjuk magunkat.

- A francia dalszövegek igencsak egzotikusnak hangzanak a magyar füleknek is. Mi ihlet meg titeket a dalszövegírás közben?

- Ahogyan a zenekar neve, úgy maguk a dalszövegek is az életről és annak élvezetéről szólnak. A mindennapjainkról, a boldog percekről, a kétségeinkről, a szerelmeinkről, a kapcsolatainkról, a szexről is, hiszen ez is része a hétköznapjainknak. De minden több a puszta élménynél. Például a Florence en Italie című számot egy firenzei utazás ihlette meg. Előtte sosem jártunk még ebben az észak-olasz városban, de az harminchat óra, amit ott töltöttünk – egy életre szóló élmény volt. Ez volt az első alkalom amúgy, hogy egy városról írtunk szöveget, de egyszerűen muszáj volt megosztanunk az élményt, amit átéltünk. Aztán vannak amolyan példaképeim is, mint például Britney Spears, Madonna, Beyonce… Bár, ha így elkezdem sorolni, rájövök, hogy elég vegyes a zenei ízlésem. Mondjuk, odavagyok a rap zenéért is, például Snoop Doggért vagy Machine Gunért. Szerintem nagyon jó, ha meg tudod találni a saját stílusodat. Amire azért hatással vannak régebbi zenészek, de közben pedig újítasz is. Mikor megalapult a YELLE, még nagyban a Myspace-n lógott minden kirobbanni vágyó zenekar. Remek platform volt arra, hogy megismerj másokat, és megismertessed másokkal magadat. Ezt mára már felváltotta a Facebook, a Lastfm vagy a Soundcloud. Bár ez kicsit már más.

- Bár még nagyban tart a turné az új albummal, de milyen terveitek vannak a közeljövőre nézve? - Egészen karácsonyig folyamatosan járjuk a városokat Európán belül. Ezt követően Franciaországban és Ausztráliában fogunk turnézni, majd visszatérünk az Egyesült Államokba is. Azt hiszem, elég mozgalmas évként zárul az idei. A turnék után mindig megpihenünk, és felfrissült fejjel vágunk neki az új daloknak. Be kell vallanom, hihetetlenül szeretek turnézni, szóval remélem ide, Budapestre is eljutunk még egyszer.