2015-ben is csőstül jönnek a jobbnál jobb új sorozatok
Vajon hány órából kellene állnia egy napnak, hogy minden sorozatra jusson ideje az embernek, hiszen az idén megjelent több mint kétszáz sorozat tulajdonképpen akár az egész évet felemészti, de nyilván a sorozatrajongók ezt nem bánják.
Aztán, hogy 2015-ben lesznek-e új True Detectivek, The Affairok, vagyis most már tényleg megyünk-e az újító sorozatok irányába az majd elválik, mindenesetre a visszatérő sorozatok mellett (Banshee, Orphan Black, Hannibal stb…) egészen érdekes alapötleten nyugvó szériák érkeznek, szóval most jól meg is nézzük az legérdekesebbnek tűnő 2015-ös újonc sorozatok előzetesét, természetesen csak az év első felére lebontva, hiszen nem tudjuk, hogy a csatornák milyen sorozatokkal készülnek a 2015/2016-os sorozatévadra, ahogy néhány már beígért sorozat premier időpontjával (pl. az idegeninváziós The Whispers) sem vagyunk tisztában.
Decemberben kellett volna debütálnia a Powers című sorozatnak, amelynek főhősei szuperképességekkel elkövetett bűnesetek után nyomoznak, ám mivel nem érkezett meg valószínűsíthetjük, hogy a Sony áttolta januárra a premiert.

Január 4-én érkezik a Galavant, amely egy kosztümös, musicales mókázás lesz és az ABC tavalyi midseasonjából ítélve kábé három rész után lekerül majd a képernyőről, de persze majd elválik, hogy megtalálja-e a közönségét.
Január 6-án érkezik az ABC-re a Marvel’s Agent Carter, amely az Amerika kapitányból ismert Peggy Carter történetét meséli el, a Marvel ugyanis ezzel a sztorival bővítené tovább a SHIELD ügynökeivel már kitaposott tévés Marvel-univerzmot, de valószínűsíthetjük, hogy a Marvel Bosszúállók-filmjeihez is kapcsolódik majd a sorozat.
Január 7-én érkezik a Book of Negroes, amely a CBS-re és a BET-re érkezik. A minisorozat egy Aminata Diallo nevű afrikai nőről szól, akit rabszolgakereskedők elhurcolnak valahová Dél-Karolinába.
Szintén január 7-én érkezik az Empire, amely egy hip-hop dráma lesz, többek közt Terrence Howard és a Person of Interetsből tavaly leváló Taraji P. Henson főszereplésével.
Nem újonc, mégis az új sorozatok közé soroljuk a Broadchurch 2. évadát, hiszen az ITV-n január 9-én debütáló 2. évad egy teljesen új ügyet hoz majd nekünk.
Január 11 – én érkezik az HBO Togetherness című vígjátéksorozata, amit itthon Együttlét címmel láthatunk majd a csatornán.
Január 12-én érkezik a MTV ex-zenecsatorna első thrillersorozata az Eye Candy, amelyben egy fiatal lány egy társkeresős profil alapján úgy véli, hogy megtalálta a város nőit rettegésben tartó sorozatgyilkost.
Január 14-én az FX komédiacsatonáján, az FXX-en debütál a Jay Baruchel nevével fémjelzett Man Seeking Woman, amire már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a csatorna szállította 2014 egyik legjobb újonc komédiáját a You’re The Worst-öt.
Január 16-án a Helix 2. évadával párban érkezik a SyFy Twelve Monkeys (12 Majom) adaptációja, amelynek a hírek szerint nem sok köze lesz a mozifilmhez, azonban annál több köze lesz a film alapjául is szolgáló novellához.
Január 22-én érkezik a tavaly végül be nem rendelt Backstrom, de immár nem az CBS-re, hanem a FOX-ra amely vevő volt Rainn Wilson kissé betegnek tűnő nyomozós sorozatára.
Január 25-én jön a History Sons of Liberty címet viselő minisorozata, amelyben A búra alattból és a Breaking Badből is ismerős Dean Norris alakítja majd Benjamin Franklint.
Január 29-én talán új brit kedvencre akadunk, ugyanis ekkor érkezik a Fortitude címet viselő sorozat, amelyben a világ legbiztonságosabbjának tűnő helyén történik gyilkosság, ami alaposan felbolygatja a helyi viszonyokat.
Február 5-én érkezik az Allegiance, amelyben egy orosz ügyekre specializálódott CIA elemző rájön, hogy a szülei valójában orosz kémek. Helló The Americans.
Február 8-án aztán visszatér kedvencünk Saul Goodman, aki a Breaking Badből kivált Better Call Saulban mutatja meg hogyan tudja kivágni magát és ügyfeleit e nehéz helyzetekből.
Február 18-én érkezik a Magyarországon forgatott kanadai kémsorozat, az X Company.
Valamikor februárban érkezik majd a The After című sci-fi sorozat, amelynek pilotját tavaly tett közszemlére az Amazon és amely azonnal berántott minket. De mint a….
Március elseje piros betűs nap lesz a 2015-ös naptárban. Ekkor érkezik ugyanis az Ausztrál eredeti alapján készült Secrets and Lies (itthon az AXN adja majd pár nappal a premier után Titkok és hazugságok címen). A sorozatban Ryan Phillippe holtan találja a szomszéd 4 éves kisfiát, azonban szemtanúból hamar gyanúsítottá lép elő.
De ezen a napon jön a
Last Man on Earth
, amelyben Will Forte alakítja a világ utolsó férfiját. Szintén ekkor premierel a
Battle Creek
, a Breaking Bad alkotójának új sorozat amely egy összeférhetetlen rendőrpárosról szól, akik épp tűz és víz jellegük miatt tudnak rendet rakni az utcákon.
Március 4-én érkezik a CSI kiberbűnözős spin-offja a CSI: Cyber, amelyből már ízelítőt is kaptunk az anyasorozat tavalyi évadában.
Március 5-én érkezik a Dig, az USA Network összeesküvéses-rejtélyes sorozata, amelyben Jason Isaacs ered majd évezredes titkok nyomába.
Szintén ezen a napon jön az American Crime, amely egy rasszizmust feldolgozó jogi dráma lesz.
Március idusán jön az E! sorozat a The Royals, amely egy kitalált brit királyi család nem mindennapjait mutatja majd be.
Március 31-én érkezik a The Dovekeepers amely egy bátor nő túlélésért folytatott harcát mutatja be Maszada ostroma alatt.
Április 5-én érkezik az Odyssey című drámasorozat, amelyben három idegen élete kapcsolódik össze egy katonanőé, egy ügyvédé és egy politikai aktivistáé, akik egy nemzetközi összeesküvésre bukkannak.
Szintén ezen a napon jön az A.D. amely a nagysikerű A Biblia sorozat folytatása (előzménye) lesz.
Végül, még az első felében megérkezik végre a Wayward Pines, amelyet sokan már most új Twin Peaks-nek kiáltanak ki. A sorozatban egy titkosügynök érkezik egy festői, a külvilágtól szinte teljesen elzárt kisvárosba, hogy megtaláljon két eltűnt ügynököt, de válaszok helyett csak újabb kérdésekre bukkan, ugyanis a városban semmi sem az aminek látszik.
Vezető kép: deviantart.net