Pesti Srácok

Miért vidám a kenguru?- Idén sem maradnak el a Zenés Állatkerti Esték

A Fővárosi Állat- és Növénykert 2002 óta minden esztendőben megrendezi a Zenés Állatkerti Esték nyáresti koncertsorozatot és ez idén sem lesz másképp. A nyári sorozat hét koncertből áll nem kisebb sztár fellépőket bemutatva, mint Boban és Marko Marković, Budapest Klezmer Band, Budapest Bár, Lajkó Félix, Hot Jazz Band és Barátai, Orosz Zoltán és Barátai, MÁV Szimfonikus Zenekar.

HORPÁCZI DÁVID- Nullahategy

A sajtótájékoztatón a Budapest Bárból Behumi Dóri, Farkas Róbert, Ökrös Károly egy kis zenei előzetest is tartott, ahol eljátszották a Szerdán tavasz lesz című dalukat, ami kifejezetten üdítően hatott a délelőtti kánikulában. Emellett az idén született kiszsiráf tiszteletbeli nevelőszülei is lettek.

PestiSracok facebook image

dsc (3)

2015. július 8. szerda (esőnap: 2015. július 9. csütörtök)
Balkan MagicBoban & Marko Markovič Helyszín: Holnemvolt Park

A legismertebb balkáni fúvószenekar a dél-szerbiai Vladicsin Hánból származik. A 80-as évek vége óta folyamatosan megilleti őket a Szerbia vezető trombitás együttese cím. A 13 főből álló zenekar őrzi a roma zenei tradíciót, és nyitott más zenék, kultúrák iránt is. Közreműködtek és játszottak is több Emir Kusturica filmben is. Magyarországra szinte hazajárnak. Évente több koncertet is adnak önállóan és magyar előadókkal. Minden koncertjük igazi örömzene, feledhetetlen élmény.

2015. július 15. szerda (esőnap: 2015. július 16. csütörtök) 25 év zene - 25 koncert Budapest Klezmer Band

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc "Fegya" komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt. A zenekar vendége, az együttes régi barátja, az Artisjus-díjas, több hazai és külföldi fesztivál győztese, Falusi Mariann lesz.

2015. július 22. szerda (esőnap: 2015. július 27. hétfő) Budapest Bár koncertBudapest Bár

Kitűnő zenészek, fantasztikus egyéniségű énekesek, ismert és nagyszerű dalok - ez a Budapest Bár sikerének receptje. A Farkas Róbert által vezetett együttes megalakulása óta közkedvelt a fiatalok és idősek körében is, számos régi dalt élesztettek újjá A régi kuplék, filmdalok és slágerek után a klezmer zenei világába kalandoztak. 2014-ben két lemezt jelentettek meg, Húszezer éjszakás kaland és Délutáni csókok címmel. Ezen a koncerten ezekből a dalokból és a régi kedvencekből is válogatnak.

dsc (5)

2015. július 29. szerda (esőnap: 2015. július 30.)Koncert a madárnak!Lajkó Félix

Lajkó Félix zeneszerző, hegedű és citera virtuóz. Mindegy, hogy milyen hangszeren, hegedűn, citerán vagy fütyülve szólal meg, mindegy milyen forrásból, népzenéből, klasszikusokból, jazzből táplálkozik, Félix magán átszűrve, szabadon improvizálva a tiszta muzsikát hozza el nekünk a túlpartról. Ezúttal Lajkó Félix zenéjét Máté Bence, a magyar természetfotózás legkiemelkedőbb alakja, mintegy 60 fotója teszi még emlékezetesebbé. Képei alapján, többek közt, 2005-ben, Európában az "Év madárfotósának" választották. A koncert címválasztása nem véletlen. Ezen az estén elsőként egy exkluzív produkció részesei lehetnek.

2015. augusztus 5. szerda (esőnap: 2015. augusztus 6. csütörtök) Miért vidám a kenguru?Hot Jazz Band és Barátai

Az idén, a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő és idei Kossuth-díjas Hot Jazz Band, immáron 10. alkalommal lép fel az Állatkert Zenés Nyári Estéin. A zenekar idén is a jazz-zenész barátai hívja vendégül műsorába, s így nagyzenekarrá egészülnek ki. A tizenegy zenész előadása igazi örömzenét ígér. Az általuk bemutatott hangzásvilág összetéveszthetetlen módon idézi nagyanyáink korának könnyűzenéjét, s ígér önfeledt nyáresti szórakozást a patinás helyszínen.

2015. augusztus 12. szerda (esőnap: 2015. augusztus 13. csütörtök) "Dallam és Szenvedély"Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai

Virtuóz zenei párbeszédek, önfeledt és szenvedélyes előadásmód, különleges zenei stílusok az argentin tangótól a Balkán zenei világán át. Erre számíthatnak azok a koncertrajongók, aki Orosz Zoltán, Artisjus- és Emerton díjasd harmonikaművész és zenész barátainak koncertjét választják. A koncerten Borbély Mihály fúvós hangszereken, Horváth Kornél ütőhangszereken, Lattmann Béla pedig basszusgitáron játszik. A műsorban elhangzanak a világ mai meghatározó harmonikásaitól és szerzőitől származó darabok. A Balkán zenét jazzes elemekkel, friss hangszereléssel világzenei rangra emelve szólaltatják meg a koncerten.

2015. augusztus 21. péntek (esőnap: 2015. augusztus 22. szombat) Strauss polkák és keringőkválogatás a dinasztia remekműveiből MÁV Szimfonikus Zenekar

A legnépszerűbb, legismertebb Strauss melódiák szólalnak meg az Állatkert nyár végi koncertjén az idén 70 éves fennállását ünneplő MÁV Szimfónikusok közreműködésével. Egy sor jól ismert dallam csendül fel, így például, a Tere-fere polka, a Denevér nyitány, a Cigánybáró nyitány, a Vadászat polka, A Tik-tak polka, az Éljen a magyar polka, a Pizzicato polka, a Tavaszi hangok keringő, a Déli rózsák keringő, és az osztrákok nemzeti himnuszaként is emlegetett, Kék Duna keringő. A koncert méltó zárása a Zenés Állatkerti Esték 2015. évi koncertsorozatának.

Amennyien egy állatkerti sétával egybekötött kellem zenés estét töltenél a Budapest Zooban, akkor kattints a részletek miatt IDE.

 
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.