Pesti Srácok

15 éve nyitotta meg kapuit a Magyar Vasúttörténeti Park

  • A Magyar Vasúttörténeti Park beceneve: Füsti Park, amely Európa egyik legnagyobb szabadtéri és egyben legelső, interaktív vasúti múzeuma.
  • A 70 000 m² alapterületű Vasúttörténeti Parkban több mint 100 vasúti jármű tekinthető meg. A járművek rendszeresen közlekednek bel- és külföldre nosztalgiavonat forgalomban.
  • A 2000. július 14-én megnyitott Parkban állomásozik az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a legendás Árpád motorvonat a harmincas évekből, amely 2 óra 57 perc alatt tette meg a Budapest-Bécs közötti távolságot.
  • A parknak otthont adó, a Tatai út és a Rákosrendező Pályaudvar közötti terület az 1910-es évek óta a vasúthoz tartozik. Itt nyitotta meg kapuit 1913-ban az Északi Fűtőház, ahová a Nyugati Pályaudvar megszűnő fűtőháza költözött át. A mozdonyok javítását és karbantartását végző üzemet 1950-től Hámán Kató Fűtőháznak, a '70-es évek elejétől pedig Hámán Kató Vontatási Főnökségnek, majd a rendszerváltás után Északi Gépészeti Főnökségnek hívták. Egészen 1998-ig végezték itt a mozdonyok karbantartását, amikor is az Északi GF a hozzá tartozó Nyugati motorszínnel együtt megszűnt.
  • A Vasúttörténeti Park főépületében található Orient Csarnok Budapest egyik legnagyobb egybefüggő és fűthető rendezvénycsarnoka. A mennyezetet borító vastraverzek rendkívüli és egyedülálló hangulatot adnak a teremnek.

img_0144_
Vasutas szleng- szótár
PestiSracok facebook image

Bolháskocsi „Bóhás” - Szövetborítású ülésekkel ellátott személykocsi /1. osztály/ Dobj egy vasat! - Állítsd át a váltót! Fekve marad - A vasúti zsargonban az elromlott, szolgálatképtelen mozdony Kéttablettás IC - Borvidékre járó vonat. Plafonragasztó - Felsővezeték-szerelő. Roncsderbi - Napi vizsgára érkező gépek csoportja. Vitorla - Áramszedő Sóhajok hídja - A Budapest-Nagykanizsa vonalon Zalaszentjakab és Nagyrécse közötti nehéz emelkedő, ahol a gőzvontatás idején a fűtők nem győzték rakni a kazánt. Amikor átértek a szakaszon, felsóhajtottak.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.